Várakozás

Egyszer majd, ha saját pénzen, saját lakásban, saját autón. Egyszer majd, ha nagyobb lakásban, nagyobb fizetéssel, nagyobb autón. Egyszer majd, ha saját vállalkozással. Egyszer majd, ha lakáskölcsön nélkül, autórészlet nélkül, önfeledten, szabadon, nagyobb térben, nagyobb világban. Egyszer egészen biztos. És akkor nagyon.

Majd, ha mi is tényleg közösen. A régi eszközökkel, csakis: ásóval, kapával és fakanállal is, hogy ne válasszon szét egyik sem. Hogy elmúljon mindenkiből a nagyharag. (És ha megszólal lágyan a kisharang, mennyit röhögünk majd ezen. Bizony. Közösen, közösen minden menni fog.)

Majd, ha gyerekünk lesz, majd, ha óvodás lesz, ha iskolás, ha középiskolás. Egyszer majd, ha leérettségizik. Csak nőne már. Csak ne nőne már. Egyszer majd küszködjön vele valaki más. Majd, ha férjhez adtuk, kistafírungoltuk, lakást vettünk neki. Majd, a kisunokákkal. Majd, a nagyunokákkal. Egyszer majd, ha eljönnek még. Akkor aztán. De tényleg.

Egyszer majd, ha jóval egészségesebben, talán már holnap, csak lehessen. Egyetlen kávéval, cigaretta nélkül, második sör nélkül, parizer nélkül, gyorsfagyasztott étel nélkül, ízfokozók és szénhidrátok nélkül. Egyszer majd, bizony, áfa nélkül. Autó, sietség nélkül, szűkre szabott munkaprogram nélkül. Ha majd mehetni edzőcipőben. Ha majd lehet bicikliutakon. Ha majd közelebb is lesz uszoda. Ha majd kényelmes ruhában, saját ritmusban. Óracsengő, iskolacsengő, telefoncsengő nélkül. Igen, ha már pluszkilók, pluszgondok, pluszmínuszok nélkül. És persze sivár csönd és porckopás nélkül.

Tényleg: egyszer majd, ha újra szívritmus- és alvászavar nélkül, nyugodtan hátradőlve, újságba merülve, kiskerttel, madárfüttyel, orgonaillattal. Egyszer, ha majd egyedül. Egyszer, ha mégiscsak veled, veletek. Ugyanott, újra, de igazán. (Mint egy emlékes füzetben.) Félbehagyott szerelmet, barátságot, mondatot, mozdulatot folytatva, és pontosan onnan, ahonnan akkor kellett volna. Egyszer majd, ha befejezett simogatással, megtört hallgatással, ki nem mondott ostorcsapás-szóval. Pontosan úgy. De hátha legalább hasonlóképpen. Hátha majd belső szóra, elvárások, önfényezés nélkül. Igen, egyszer, ha majd önáltatás és önaltatás nélkül.

Egyszer, ha már angolul, franciául, németül, románul is jobban. Egyszer, ha majd nyelvtanárral, sőt, ha egyszer már egyedül, nyelvtanár nélkül. Bátran, gátlások nélkül. Az utca emberével, probléma nélkül. Igeragozással, soha anélkül. Autonómiában vagy anélkül. Igavonással vagy anélkül. Egyetlen tollvonással. Bár jobb, ha anélkül.

Egyszer majd, ha megszerelt csappal, mosogatógéppel, jól felfújt kerékkel. Ha kikapcsolt tévével, ha nappali fényben. Ha majd frissen meszelt lakásbanprecízen, pontosan, szépen. Ugyanakkor, ugyanazt, ugyanúgy a világmindenségben. Ha majd nem kisebbségben. Politikai korrektségben.

Ha előtte meglesz a kötelező nyaralás Horvátországban és a sízés az Alpokban télen. A repülőzés Londonba, Párizsba Drei Wetter Taft szélben. Esetleg sarki fényben. (Addig is itt leszek, a sarki közértben.)

Igen, akkor majd ki a nagyvilágba. Őrülten Normandiába. Önfeledten Amerikába. Vagy újra haza, végleg haza, ha mégis emigráltan.

Igen, akkor már mindig jó ruhában és fogbeültetéssel. Esetleg gyakori fogkőleszedéssel. Végleges szőrtelenítéssel. Könyvtári, múzeumi szabadbelépéssel. Cipőhöz passzoló táskával. Elektromos teáskannával. Kétszer csengető postással, házhoz kijáró fodrásszal. Kinek mi szükség nagyon. (Engedi a vagyon.)

És akkor majd visszaszólva, meggondolva, kimondva és nem el- vagy befordulva. Akkor majd könnyedén, gyomorideg nélkül. Lelkiismeretfurdalás nélkül. Összeszorított ajkak nélkül. Unalom, megszokás, dac és viszkető tenyér nélkül. Csalatkozás, szégyenpír és szégyenpad nélkül. Lenyelt szavak és könnyek nélkül. Megfelelni akarás nélkül. Reményik-idézetek nélkül. Csak úgy, ahogy mi gondoljuk, lazán, lezserül, önkéntelenül.

Igen, akkor majd jól megfogalmazzuk, hogy mi lenne jó, hogy mi is kell nekünk. És akként cselekszünk.

Utóbb vagy előbb. Holnap-holnapután. (De akkor talán már délelőtt.)