
2014. július 04., 17:072014. július 04., 17:07
2014. július 05., 10:212014. július 05., 10:21
Egyszer majd, ha saját pénzen, saját lakásban, saját autón. Egyszer majd, ha nagyobb lakásban, nagyobb fizetéssel, nagyobb autón. Egyszer majd, ha saját vállalkozással. Egyszer majd, ha lakáskölcsön nélkül, autórészlet nélkül, önfeledten, szabadon, nagyobb térben, nagyobb világban. Egyszer egészen biztos. És akkor nagyon.
Majd, ha mi is tényleg közösen. A régi eszközökkel, csakis: ásóval, kapával és fakanállal is, hogy ne válasszon szét egyik sem. Hogy elmúljon mindenkiből a nagyharag. (És ha megszólal lágyan a kisharang, mennyit röhögünk majd ezen. Bizony. Közösen, közösen minden menni fog.)
Majd, ha gyerekünk lesz, majd, ha óvodás lesz, ha iskolás, ha középiskolás. Egyszer majd, ha leérettségizik. Csak nőne már. Csak ne nőne már. Egyszer majd küszködjön vele valaki más. Majd, ha férjhez adtuk, kistafírungoltuk, lakást vettünk neki. Majd, a kisunokákkal. Majd, a nagyunokákkal. Egyszer majd, ha eljönnek még. Akkor aztán. De tényleg.
Egyszer majd, ha jóval egészségesebben, talán már holnap, csak lehessen. Egyetlen kávéval, cigaretta nélkül, második sör nélkül, parizer nélkül, gyorsfagyasztott étel nélkül, ízfokozók és szénhidrátok nélkül. Egyszer majd, bizony, áfa nélkül. Autó, sietség nélkül, szűkre szabott munkaprogram nélkül. Ha majd mehetni edzőcipőben. Ha majd lehet bicikliutakon. Ha majd közelebb is lesz uszoda. Ha majd kényelmes ruhában, saját ritmusban. Óracsengő, iskolacsengő, telefoncsengő nélkül. Igen, ha már pluszkilók, pluszgondok, pluszmínuszok nélkül. És persze sivár csönd és porckopás nélkül.
Tényleg: egyszer majd, ha újra szívritmus- és alvászavar nélkül, nyugodtan hátradőlve, újságba merülve, kiskerttel, madárfüttyel, orgonaillattal. Egyszer, ha majd egyedül. Egyszer, ha mégiscsak veled, veletek. Ugyanott, újra, de igazán. (Mint egy emlékes füzetben.) Félbehagyott szerelmet, barátságot, mondatot, mozdulatot folytatva, és pontosan onnan, ahonnan akkor kellett volna. Egyszer majd, ha befejezett simogatással, megtört hallgatással, ki nem mondott ostorcsapás-szóval. Pontosan úgy. De hátha legalább hasonlóképpen. Hátha majd belső szóra, elvárások, önfényezés nélkül. Igen, egyszer, ha majd önáltatás és önaltatás nélkül.
Egyszer, ha már angolul, franciául, németül, románul is jobban. Egyszer, ha majd nyelvtanárral, sőt, ha egyszer már egyedül, nyelvtanár nélkül. Bátran, gátlások nélkül. Az utca emberével, probléma nélkül. Igeragozással, soha anélkül. Autonómiában vagy anélkül. Igavonással vagy anélkül. Egyetlen tollvonással. Bár jobb, ha anélkül.
Egyszer majd, ha megszerelt csappal, mosogatógéppel, jól felfújt kerékkel. Ha kikapcsolt tévével, ha nappali fényben. Ha majd frissen meszelt lakásbanprecízen, pontosan, szépen. Ugyanakkor, ugyanazt, ugyanúgy a világmindenségben. Ha majd nem kisebbségben. Politikai korrektségben.
Ha előtte meglesz a kötelező nyaralás Horvátországban és a sízés az Alpokban télen. A repülőzés Londonba, Párizsba Drei Wetter Taft szélben. Esetleg sarki fényben. (Addig is itt leszek, a sarki közértben.)
Igen, akkor majd ki a nagyvilágba. Őrülten Normandiába. Önfeledten Amerikába. Vagy újra haza, végleg haza, ha mégis emigráltan.
Igen, akkor már mindig jó ruhában és fogbeültetéssel. Esetleg gyakori fogkőleszedéssel. Végleges szőrtelenítéssel. Könyvtári, múzeumi szabadbelépéssel. Cipőhöz passzoló táskával. Elektromos teáskannával. Kétszer csengető postással, házhoz kijáró fodrásszal. Kinek mi szükség nagyon. (Engedi a vagyon.)
És akkor majd visszaszólva, meggondolva, kimondva és nem el- vagy befordulva. Akkor majd könnyedén, gyomorideg nélkül. Lelkiismeretfurdalás nélkül. Összeszorított ajkak nélkül. Unalom, megszokás, dac és viszkető tenyér nélkül. Csalatkozás, szégyenpír és szégyenpad nélkül. Lenyelt szavak és könnyek nélkül. Megfelelni akarás nélkül. Reményik-idézetek nélkül. Csak úgy, ahogy mi gondoljuk, lazán, lezserül, önkéntelenül.
Igen, akkor majd jól megfogalmazzuk, hogy mi lenne jó, hogy mi is kell nekünk. És akként cselekszünk.
Utóbb vagy előbb. Holnap-holnapután. (De akkor talán már délelőtt.)
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!