Ötször hét

Harmincöt éves lettem én. Meglepő ez? Kétleném, hisz általában harmincnégy után ez a szám jön, az is tény...

Okosabb nem lettem ezalatt, nyomokban annyi bölcsesség ragadt rám, hogy alap nélkül ne ítéljek, ne sértődjem, ne sértsek, s látom már, hogy az egyetlen igazi érték a pillanat...

Pedig celeb vagyok, vagyis a korom, gyakori a téma, s elég sok cikk kezdődik úgy ma, hogy „a harmincasok”... A harmincas nők olyanok meg ilyenek, s hogy általában ők az ágyban mind remekek. (Most mit mondjak erre harmincöt éves fővel? Még sohasem voltam harmincas nővel...) De valószínű, hogy jó vagyok az ágyban, mert bizony az ágy is nagyon bejön nálam, tegnap éppen kéjesen egymásra találtunk, az ágy meg én, s feljajdultam a viszontlátás örömén, amikor aggódva megkérdezte a kicsikém:

– Anya, fáj a hátad?

– Nem.

– A lábad? A fejed?

– Az sem.

De gyermekemet nem hagyta nyugodni a dolog, míg végül kibökte:

– Anya, fáj a valaholod?!

A múltkor egy barátnőm megdöbbentett, azt mondta, mostanában a fél hetven már középkorút jelent... nőben. Bezzeg férfiban még ifjat, bohót, szeretőnek, férjnek valót, a halántékuk sem deres, és általában egy harmincötös férfi jól keres. Meg olyanokat is firkálnak felelőtlenül, hogy a harmincöt éves nő sugárzik legbelül... Bocs, de mi vagyok én, urániumbánya? Sugárzom, ha feltöltődöm, kit is zavar a fránya ránc-őszhajszálegyveleg, gyermekpermet rengeteg, holtodiglan-holtomiglan kagylóban áll a mosatlan...

Harmincötösön nem fontos, ki szeret, csak te szeress. (Egy harmincötös nőnek lába talán már visszeres.)

Ideje most kipróbálnod minden biokencét, s ne parázz, ha nem úszod át egyből a medencét. Harmincöt évesen talán szültél kettőt, hármat, ha meg nem, s szeretnél, tudod, tovább nem várhatsz. Adtál-vettél életet, csókoltál tenyereket tejszagút és kérgeset. Tudsz szoborként várni kórházi ágy szélén, s csak ritkán acsarkodsz: ó, miért én, ó, miért én??? Végigizgultál már néhány botor showt, s megpaskoltál jó pár leszálló koporsót. Ilyenkor mondják, hogy ennél már nem lehetsz szebb...harmincöt évesen az anyád gyógyszereket szed. A harmincötös nő őszintesége csap le rád: drágám, tizenhét év után közlöm, nem szeretem a gerberát....Egy ilyen nő nem kertel, de jóban van a kerttel, tud onnan töltődni, a zöldtől megújulni. S hogyha nincs környezetünkben erre más, a konyhakerttől tanuljuk az elmúlást.

Harmincöt éves korunkra sok mindent kipróbáltunk, rászoktunk, majd leszoktunk, belenyúltunk, kidobtuk, megértettük, nem receptre váltható orvosság a boldogság, kacagtattunk sokat, bántottunk keveseket, s már nem irigyeljük annyira a húszéveseket...