Kíméletlenül éljük fel a bolygót

A kanadai ökológusok által kifejlesztett értéket egyénekre, társadalmi csoportokra, régiókra, országokra, vállalkozásokra egyaránt ki lehet számítani. Az elemzés során figyelembe veszik az energia-, étel-, víz-, építőanyag-fogyasztást. Az értékek alapján pedig megsaccolják az adott személy, család vagy ország lakosságának eltartásához szükséges földterület nagyságát. Meghatározzák a fosszilis erőforrások elégetéséből és kémiai folyamatokból keletkező széndioxid elnyeléséhez szükséges erdőterület nagyságát, a tejtermék, hús, illetve gyapjú előállításáért szükséges állatok által használt legelő méretét, hasonlóképpen a halászati adatokat, emberi fogyasztásra, állati takarmányozásra és bioüzemanyagok előállítására termelt növények termesztésének területigényét, és az infrastruktúrához szükséges terület méretét. Így minél nagyobb az ökológiai lábnyom, annál rosszabb a helyzet az illető háztartásban, államban.

Ezzel szemben átlagosan legalább 2,2 hektárnyit használunk, de a legnagyobb ökológiai lábnyomú országokban – az Egyesült Államokban, az Arab Emirátusokban, Kanadában, Norvégiában, Finnországban, Franciaországban – ez az érték az 5, illetve a 8 hektárt is meghaladja. Kevés azon országok száma, ahol a határérték alá esik a lábnyom: ezek általában gazdaságilag fejletlenebb államok, mint Szíria, Kongó, Haiti, Mozambik, Banglades. A földrészenként és régiónként kiszámított értékek egyértelműen jelzik: Észak-Amerikában fogyasztanak a legtöbbet az emberek, a térség lakóinak ugyanis több mint 11 hektárnyi az ökológiai lábnyoma, második helyen Nyugat-Európa áll több mint 6 hektáros értékkel, őket Kelet-Európa követi 5 hektárral, Ázsia és a Csendes-óceáni térség, illetve Afrika még a határérték alatt van. Egyébként az Egyesült Államok, Kína és India a világ legtöbb széndioxidját kibocsátó országai.

A megújuló erőforrások jelentik a megoldást

Az emberiség ökológiai lábnyomának hatvan százalékát a széndioxid-kibocsátás teszi ki, a párizsi klímaegyezményben foglaltak alapján a gázzal kapcsolatos értéket 2050-re nullához közeli értékre tervezik lecsökkenteni. A 195 ország által aláírt egyezmény szabályzata alapján azonban minden állam a maga döntése szerint határozza meg, hogy mennyivel járul hozzá a helyzet javításához. Ráadásul Donald Trump amerikai elnök döntése alapján az Egyesült Államok, a világ egyik legtöbb széndioxidot kibocsátó országa tavaly megkezdte egy évig tartó kilépési folyamatát az egyezményből, mivel az elnök szerint túl drága a tagság. Trump úgy véli, az intézkedések Kína és India gazdaságának kedveznek Amerika kárára. Amerikán kívül még csak Szíria és Nicaragua húzta ki magát az egyezmény alól. A párizsi éghajlatvédelmi egyezmény az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésével, a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodással, valamint annak pénzügyi következményeivel foglalkozik 2020-tól kezdődően. A cél, hogy a globális átlaghőmérsékletet 2 Celsius fok alatt tartsák, elősegítsék az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodóképességet, illetve hogy a globális pénzáramlást olyan útra tereljék, amely során csökkenhetne az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Azonban mivel egyetlen jogi rendszert sem hoztak létre, gyakorlatilag nem lehet majd kényszeríteni egy országot sem a célok betartására, vagy nem teljesített terv esetén büntetés sem szabható ki. Az egyezmény tehát csak egyfajta globális ösztönzés a klímaváltozás elleni harc során. A Global Footprint Network már 2003 óta vizsgálja az ökológiai lábnyom értékeit. Az alapítók szerint az emberiség jelenlegi technológiai fejlettsége lehetővé tenné, hogy előbb-utóbb minden ország megújuló és nem fogyó energiaforrásokból gazdálkodjon. Egyes országok már komoly kísérletekbe fogtak: Costa Rica például elektromosságának 97 százalékát megújuló erőforrásokból nyerte 2017 első hónapjaiban, Portugália villamosáram-igényét több napon át 100 százalékban megújuló forrásokból fedezte, Kína felére csökkentené a lakosság húsfogyasztását. A megoldás másik szála az elektromos meghajtású gépjárművekben van.

Gazdasági érdekek miatt a kihalás szélén

Európában 1990 óta negyedével nőtt a közlekedés széndioxid-kibocsátása. A párizsi egyezmény alapján már 2035-re le kellene állítani a robbanómotoros gépjárművek gyártását legalább a személyautó- és a furgonállomány tekintetében ahhoz, hogy 2050-re érezhető változás történjen. Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség kutatásai alapján az autógyárak alaposan akadályozzák a villanyautók és a népszerű robbanómotoros modellek üzemanyag-hatékonyabb változatainak piacra jutását. Egy tanulmányuk alapján a sportterepjárók kiemelt mértékben járulnakhozzá a széndioxid-kibocsátáshoz. Az autógyártók egyrészt a dízelautókból nyert magas profitjukat nem áldozzák fel a klímaváltozás javításának oltárán, másrészt így igyekeznek nyomást gyakorolni az EU környezetvédelmi döntéshozóira, hogy a fogyasztáskorlátozást bevezető előírásokat enyhítsék a javukra. A Piac és Profit értesülései szerint jelenleg is folyik a tárgyalás az Európai Bizottság javaslatáról a 2030-ig elérendő üzemanyagfogyasztás-csökkentésről, a kitűzött cél azonban mindössze 30 százalékos kibocsátás-csökkentés 2021 és 2030 között, ami épp csak a fele annak a 60 százaléknak, amelyet a párizsi egyezmény előír. Egyes tanulmányok szerint a túlzott vadászat és a gyorsan változó éghajlati körülmények miatt a gerinces fajok kihalási üteme 114-szer gyorsabb a természetes kihalás tempójánál.

az emberiség azonban mindezt 100 évre csökkentette. Ha a múlt század elejéig nem is ugrunk vissza, elég, ha csak az elmúlt néhány év elszomorító listáját vesszük figyelembe. A közelmúltban ugyanis olyan emlősök kerültek a kihalt állatfajok sorába, amelyek jelenléte gyerekkorunkban még természetesnek tűnt. 2015-ben például elpusztult a keleti puma utolsó élő példánya, de korábban kihalt egy leopárdfajta, a Pinta-szigeti teknős, számos hal- és madárfajta. Ugyanakkor tíz éven belül nagy eséllyel ki fog halni a sárgabóbitás kakadu, a közismert ibériai hiúz, a természetfilmek népszerű szereplője, az óriás bambuszmaki, a szumátrai tigris.