Hirdetés

Illúzió

Botházi Mária

2015. május 04., 10:382015. május 04., 10:38

Tudjuk: előbb a munka, aztán a pihenés. Előbb a feladat, aztán a fotel, a kanapé, az ágy, a párna (enyém, tied, mienk), no, meg a pihegés. Vagy akármi más, szigorúan kötelesség után: sport, kultúra, kirándulás. Pár óra vakáció. Lustáknak sok televízió. Lelkeseknek köztéri manifesztáció. Örökifjaknak mániákus akklimatizáció. (És főként ó, ió, zió: illúzió.)

De ne siessünk annyira előre. Mondják, a tettek mezejére lépni kell előbb, van ott hely elég, fene nagynak tűnik. (A tettek mezeje nem holmi kis virágos rét.) Mert előbb cselekedni kell, dolgosan, szépen. Nem halasztva semmit a munka- és feladatvégzésben. A hangsúly a végzésen van. A befejezésen. A teljesítésen. A tennivalók lezárásán. A bolt bezárásán. A számlák befizetésén. A padló feltörlésén, a mosott edény elrakásán. A száraz ruha beszedésén, összehajtogatásán. A nedves kiterítésén (zoknit csakis zokni mellé, meghúzgálva). Ja, előtte a terasz feltakarításán. A kert felásásán. A disznó levágásán. Bár belátom, utóbbi kettő csak néha van. (Bár olyankor nagyon.)

Nézzük inkább, mi gyakoribb. Csak még a kiömlöttet kell feltörölni, a feltöröltet kiönteni. És akkor aztán tényleg kész. Csak még egy copfot kell befonni, és egyetlen befontat kibontani. Akkor meglesz minden. Csak még egy kesztyűt megkeresni. Egy cipőt megkötni. A menüt megtervezni, a hozzávalókat megvenni. A csirkecombokat beirdalni. A sütési időt felvigyázni. A bélyegzőt rányomni. A gyököket megvonni. A szelni-valókat elvágni. A darabokat összerakni. A keveset felszaporítani, a sokat szelektálni. Igen, már csak a leszakadtakat kell felvarrni, a felvarrtakat lebontani, és akkor jöhet, jöhet a lényeg.

Akkor! Bizony (szól a fáma)! Akkor kevesebb lesz a tennivaló, és kezdődhet „az élet”. Elfogynak a számlastószok, elkopnak a ruhahalmok. Nem lesz mosatlan edény, betömni való fog, kivinni való szemét. Megszerelni való csaptelep. Nem lesz pecsét a blúz elején, se szó a ház elején. (A háta mögött azért még leend.)

Hogy lehet ez vajon? Befejezhető? Elvégezhető? Kipipálható? A kipipált fenntartható? Meddig tiszta a felmosott padló, meddig tart a felvarrt gomb, a frissen sült hús? Meddig van még mosott edény, és meddig hír az imént megírt? Meddig befizetettek a számlák, és meddig megoldott a házi feladat?

Úgy van, mint a reklámokban? Előtte zsíros, lenőtt hajjal, utána pedig bodoran és üdeszőkén? Tényleg van előtte és van utána? (Ködelőtte, ködutána?) A tennivalót felváltja majd maga a megélni való? (Ó, azok a dolgos hétköznapok.) Hiszen a lényeg: a tettek mezején rendszerint egyetlen dologra törekszenek az emberi lények, a tétlenségre. Úgy értem, mezőn túli létre. (Most ne a vadászmezőkre tessenek gondolni, bár a vadászat is tevékenység, kétségkívül.) Az önidőre, a felszabadulásra, a leengedésre. A pihenésre. Az elmélyülésre. A felszín alá tekintésre.

A félbehagyott könyv folytatására. Jó filmek megnézésére. Önfeledt sétálásra. Maratoni távlefutásra. Cirógatásra. Zavartalan muzsikahallgatásra. Koncertjárásra. Szégyentelen elnyúlásra. Nyolc óra alvásra. Elmélyült játszásra. Nagy beszélgetésre. Odafigyelésre. Vízbe merülésre, felhőszemlélésre. (Ahogy ezt elnézem, a multitasking tényleg halni fog.)

De közben mindig akad még egy megmosni, átvenni, kitenni, felvágni, letudni való.

Nehéz ügy, hisz nem mondja senki: a mosatlan edény és a sületlen csirkecomb, a feltörölni váró padló és a befonatlan copf, a hajnali óracsöngés és a megvonatlan gyök, a befizetetlen számla és a csöpögő csap nem más, mint a nagybetűs, maga. Nem letudható. Csupán abbahagyható. Időszakosan cirógatásra, elmélyülésre, játszásra, önidőre váltható. Minden más csak ó, ió, zió: illúzió.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés