Lombardia Olaszország egyik leggazdagabb területe az élelmiszer- és gasztronómiai hagyományokat illetően. A dombvidék szőlősöknek és gyümölcsösöknek adnak otthont, miközben a síkság gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek és a takarmányok termővidéke.
Egységes recept nincs: nehéz megmondani, melyek a legfontosabb konyhagépek. Egy habverőt minden háztartásban ki tudnak használni, de a további gépeknél egyrészt aludni kell az első „nekem ez kell”-re, másrészt alaposan át kell gondolni a szokásainkat
Berecz Stéphanie tokaji bormíves személyében idén is megválasztották a Borászok Borászát. A díj sokak szerint egyfajta alternatívája vagy konkurenciája az Év Bortermelője kitüntetésnek, amelyet a Magyar Borakadémia adományoz.
Tapasztalataim alapján az otthoni ízek azok esetében is nagyon fontossá válnak, akik akár évtizedekre elszakadtak szülőföldjüktől. Egy csirkepaprikás, egy paszulyleves vissza tudja hozni az összes emléket, amelyeket addig soha, senki nem emlegetett.
Nyersen fejti ki legjobban a hatását, cukor nélkül. Az igazán finom eper elég édes és zamatos ahhoz, hogy ne kívánjunk mellé semmit. Ha tartósítani akarjuk, akkor tartja meg legjobban az ízét, ha lefagyasztjuk, bár persze lekvárnak eltéve sem utolsó.
Az alábbi puding Olaszországból származik, és nem liszttel vagy keményítővel, hanem mandulakeksszel, azaz amerettivel sűrítik. Amennyiben ezt is otthon sütjük, kétségtelenül picit hosszabb időt vesz igénybe, de a végeredmény bőven kárpótol a fáradozásért.
A következő salátát kicsit átvariáltam az itthoni viszonyokra és ízlésre. Így egy igazi, tavaszias saláta született, amely lehet, hogy nem lesz a gyerekek kedvence, de olyan felnőttel még nem találkoztam, aki ne szerette volna.
Napjainkban nem tekinthetünk úgy a fondüre, mint egy piemonti ételre, ugyanis az elmúlt évszázadban Piemont jelenlegi határain kívülre kerültek azok a települések, ahol a fondühöz elengedhetetlen sajtokat készítik. A fondü mégis piemonti volt és marad.
Az ünnepek után felhalmozódott maradékok újrahasznosításába legalább annyi energiát fektet egy-egy háziasszony, mint amennyit a menü az összeállítására fordított. Egyszerűbb lenne jóval kevesebbet vásárolni és főzni.
A húsvéti kalács legalább annyira az ünnep része, mint a piros tojás és a sonka. Sok helyen kenyér helyett fogyasztják, kiemeli és kiegészíti a sonka ízeit. Ha valaki még nem kóstolta, feltétlenül tegye meg: újabb világ nyílik meg előtte!
Örömteli hír, hogy Michelin-csillagot kapott a Borkonyha, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán sommelier-étterme, melyet Sárközy Ákos séf vezet. Ismét egy olyan étterem kapta meg ezt a kitüntetést, melynek alkotógárdája magyar.
Miből készül a bulgur? És a kuszkusz? Elég nagy a kavarodás a bulgurok és kuszkuszok világában, megpróbálom tisztázni, hogy melyik micsoda. Összességében mindegyik keletről származik, Törökországtól odébb ezek közkedvelt, mindennapi köretnek számítanak.
Hihetetlen jóérzéssel tölt el a kora tavaszi piac látványa Kolozsváron. Annak ellenére, hogy friss zöldségek még nincsenek, elképesztő mennyiségű friss zöld áru halmozódik a standokon. Friss csalán, medvehagyma, saláta boglárka, laboda olcsón.
Néhány éve elkezdett álmodozni egy saját cukrászdáról, olyan helyről, ahol mindenki otthon érezheti magát. A terv sokat változott az évek során, az alapötlet soha. Márti végül Budapest belvárosának szomszédságában nyitotta meg cukrászdáját, az Asztalkát.
Túlzás lenne azt állítani, hogy kifulladóban van a Torkos csütörtöknek nevezett akció, de az tény, hogy a kezdeti dinamikus fellendülés, mely jellemezte a kétezres évek második felét, jócskán alábbhagyott.
Az olasz konyha számtalan változatát ismeri a szószoknak, mártásoknak, melyeket a különböző formájú laskákra öntenek. Némelyik szemtelenül egyszerű, pont ez a lényeg bennük. Sokan mondják, hogy 10 perc alatt a semmiből varázsolnak fenséges eledelt.
A sütni-főzni szeretők körében az igazi tavaszt nem a hóvirág, hanem a medvehagyma megjelenése jelenti. Amikor elkezdik árulni a piacon, kitör az őrület, mindenki medvehagymával a kezében rohangál, s míg sorban áll a piacon, recepteket cserél.
Előfordul, hogy pillanatokon belül kell varázsolnunk valamit: ilyenkor fontos, hogy milyen receptet választunk. Itt van például az angol pogácsa: nem kell hosszasan gyúrni, majd keleszteni. Összekeverjük a hozzávalókat, nyújtjuk, formázzuk és sütjük is.