Egyszerűbb, mint a foszlós kalács

A húsvéti kalács legalább annyira az ünnep része, mint a piros tojás és a sonka. Sok helyen kenyér helyett fogyasztják, kiemeli és kiegészíti a sonka ízeit. Ha valaki még nem kóstolta, feltétlenül tegye meg: újabb világ nyílik meg előtte!

A kalács tésztája eredetileg azonos volt a kenyérével, csak jobb minőségű lisztből készült, és más formája volt. Ezt az ünnepi kenyeret állítólag már a rómaiak is sütötték, ez volt az ősi áldozati ételek egyike. A mai kalács a feltételezések szerint egy normandiai eredetű tésztára, illetve a zsidó háztartások ünnepi kenyerére, a challahra, más néven barcheszre vezethető vissza. Ez utóbbi annyira ízlett a nem zsidó lakosságnak, hogy egész Európában átvették. Hasonló tésztafajtát találunk a bolgároknál, franciáknál, lengyeleknél, olaszoknál, románoknál, németeknél és szerbeknél is.

Kalácsot a magyar hagyományok szerint ünnepekre sütöttek. A mai, tejjel, tojással, vajjal, mazsolával, cukorral gazdagított tészta a 19 század után terjedt el. Ma már a formája is többféle lehet: kerek, hosszúkás, lyukas, fonatlan és fonott.

Míg a franciák briósa rengeteg vajjal készül, az olaszok panettonéjába nagyon sok aszalt gyümölcsöt tesznek, a magyar kalács különlegessége a tészta kidolgozottságában, azaz a foszlósságában rejlik. Nagyanyáink szabálya, miszerint addig kell dagasztani, ameddig hólyagos nem lesz a tészta, nemcsak afféle jópofa, szimbolikus mondás volt, hanem a valóság tökéletes leírása. Ha megfelelő kitartással dolgozzuk ki a tésztát, egy idő után megjelennek a hólyagok, amelyek jelzik, hogy a sikérszálak kellően rendeződtek, így a tészta sülés után meghálálja majd a megfelelő bánásmódot. Ehhez mindössze karizom, kicsit több idő és türelem szükséges. No meg jófajta liszt, de ez alap: gyenge minőségű alapanyagból neki sem áll az ember kalácsot dagasztani, mert nemhogy örömét nem leli majd benne, de eléggé bosszús is lesz a végére. A nagy erőbefektetést nem fogja igazolni semmi.

Ha valaki azért nem süt kalácsot, mert úgysem lesz olyan, mint amilyen az emlékeiben él, teljesen érthető. Sokáig magam sem tettem, egészen addig, míg minden emlékmorzsát össze nem szedtem nagyanyáim kalácsáról, azokat az elejtett foszlányokat, amelyeket dagasztás közben mondtak arról, hogy mire kell figyelni. Meg azokat, amiket nem mondtak, de láttuk, hiszen ott ültünk mellettük, és figyeltük, mert élvezet volt nézni, ahogy alakult kezük alatt a tészta. Szinte megszólalt, és tényleg.

Hot cross bun, azaz „forró keresztes zsemle”
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3 dkg vaj, 4 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dl tej, 1,5 dkg friss élesztő, 1 citrom reszelt héja, 7 dkg mazsola, ½ rúd vanília kikapart belseje, csipetnyi só. A kereszthez: 2 evőkanál liszt, kevés hideg víz. Tetejükre híg baracklekvár.
Elkészítés: a kevés cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A vajat elmorzsoljuk a liszttel, közepébe mélyedést csinálunk, beleöntjük a tejet, a tojást és a többi hozzávalót, majd lágy, ruganyos tésztává dagasztjuk. Letakarjuk és 1 órát kelesztjük. Ekkor átgyúrjuk, és újabb fél órát hagyjuk letakarva.

Ekkor nyolc egyenlő részre osztjuk a tésztát, zsemléket formázunk, és zsírozott, lisztezett tepsibe helyezzük, kétujjnyi távolságot hagyva közöttük, és további fél órát kelesztjük. A lert előmelegítjük 200 fokra. A lisztből és vízből sima masszát keverünk, egy kivágott sarkú zacskóba töltjük, és keresztet rajzolunk a zsemlék tetejére. 15-20 perc alatt sütjük meg, ha nagyon pirulnának, 15 perc múlva letakarjuk. Ha megsültek, kivesszük a sütőből, és még forrón átkenjük baracklekvárral, hogy szép fényesek legyenek

Szóval ha félnek a kalácstól, próbálják ki az alábbi angol húsvéti süteményt, amelynél egyáltalán nem fontos, hogy foszlós legyen, és sokkal jobban kötődik a húsvéthoz, mint a mi kalácsunk. A zsemlék („bun”) a nevüket a tetejükön fehérlő keresztről („cross”) kapták. Ezek a sütemények valószínűleg, még a kereszténység előtti időkből származnak, a kereszt akkoriban a négy évszakot vagy a hold négy fázisát szimbolizálhatta. Később válhatott Jézus keresztre feszítésének a jelképévé, és így került be már nagyon régen a hagyományos angol menüsorba. A reformáció idején a protestáns Angliában be is tiltották az árusítását, mivel túlontúl hasonlított a katolikus szertartásokon használatos kenyérre.

A zsemlék azonban annyira népszerűek voltak, hogy I. Erzsébet kénytelen volt törvénybe iktatni, hogy évente két napon, húsvétkor és karácsonykor elkészíthetik a pékek. Az angolszász hagyomány szerint gyógyírként szolgálnak, ha beteg ember eszik belőlük, megóvnak a hajótöréstől, ha tengeren esszük, valamint örök barátunk lesz az, akivel megosztjuk.

A zsemléket hagyományosan mézes fűszerkeverékkel ízesítik, ha ez túl erősnek tűnik, le lehet cserélni mazsolára, vaníliára.

 (egigeropaszuly.blogspot.com)