Elviselhető téli könnyedségeim

Itthon maradtam, mert kívántam az otthont. A fogalmát vagy a lényegét, formáját vagy illatát, hangját vagy sötétjét – nem tudom. Vágyni az otthont sokszor csak annyi, hogy bármiből, bármilyen hangulatban, furcsa életkörülmények vagy lelki fontoskodások nélkül egyszerûen megteremted azt. Egészítsd ki önmagadból, ha csonka a szép – olvastam valahol. De, ki tudja mi ez, ki ez az erő, mi segít ilyenkor?

Így szerettem meg újra az életet én is.

Reggelire megkávéztam az almás kekszekkel és a csendben hulló hópelyhek játékával. Aztán pulykafalatokat készítettem mézes-mustáros mártással; gyöngyözött már az édesanyámízűjófajta paszulylevesem is. Minden, ami otthon van! – követtem magam is a ma oly divatos, kreatív konyha jeligéjét. Behavazott ide az idő a házba, sem autóm, sem más bevásárolt, előre jól megtervezett hétvégi boldogcsaládi-gasztró-összegyüttlét nem volt jelen.

Aztán szép lassan elkezdett növekedni a vágy bennem, hogy süssek valamit! És már forgattam is a hófehér vaníliás porcukorban a kiflicskéket. Havadi kifli, mondta mamám, mikor még élt, mert csak ő tudta katonásra bírni az elpuhult kiflik formátlanságát, mindnyájunk lelkébe ültetve ezzel a mindenkori dolgok érthetetlen, szent rendjét. Csak azt nem tudtam akkor sem pontosan, hogy havasi vagy havadi, vagy vaníliás vagy diós a neve ennek a cukorgombócnak, félholdnak. De kifli volt, szép, szabályos, finom. Ettük is rendesen.

Pergettem én is, hullott a hócukor, hemperegtek pompázva a félholdak, egymásra sorakozva, s kezem valami ritka békével lett tele. Hogy megülnek majd mind az üvegtál ölelésében! S akkor majd megiszom egy pálinkát, és a mamára gondolok. Teljes díszben ültek a kiflik, mint valami hófehér tündérbogyók egy ázott öreg bölcs koponyáján.

Díszben lenni, hócukorban élni, mindig készülni, örömmel várni, lelkesedni, lelkesíteni vágyom. Készüljetek, kis kiflik! De jó, édes Istenem, érezni bársonyát a langymeleg tésztákra olvadó cukornak. De jó szeretni, dióval bélelt, vajas illatú hurkácskák, és nem gondolni semmire, csak érezni, szagolni, kóstolni…

Finomak, lágyak leszünk magunk is, ha langymeleg lélekkel hempergünk az ismert szeretetben, a tiszta hómosta kézben, ölelésben, és felkacagva forgunk, ha angyaljátékunkat megszakítja más, ölelni vágyó hancúrja.

Angyalkodni a hóban, magunkat szerető téli béke.

Tedd magad cukorporrá, ha havazik!