Hirdetés

Az energiaital-fogyasztás lopakodó veszélyei

Minden ötödik 10–14 éves európai gyerek energiaitalt reggelizik, a „nagyfogyasztók” havonta akár hétliternyit is megisznak az egyre nagyobb dobozokban árult, ezért üdítőitalnak látszó koffeinbombákból. Több európai kormány is a forgalmazás korlátozására készül.

2015. július 26., 17:032015. július 26., 17:03

Élő Anita, Heti Válasz

Egy belga kamasz naponta öt kávénak megfelelő koffeint fogyaszt, egy magyar három eszpresszónak, egy romániai pedig 2,5 kávénak megfelelő adagot – legalábbis a krónikus energiaital-fogyasztók. Mindezek az adatok az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság által megrendelt, 16 országra kiterjedő felmérésből derültek ki. Eszerint a magyar kamaszok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt, 13 százaléka nagyivó. Különösen veszélyeztetett fogyasztók, mert 58 százalékuk alkohollal vagy testmozgással együtt hörpintget, ami növeli a rosszullét kockázatát.

„Túl van lihegve az energiaitalok veszélyessége, sok mendemonda kelt napvilágra – mondja Elek István, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője. – Egy egészséges felnőttnek semmi baja nem lesz, ha egy két és fél decis energiaitalból megiszik kettőt. De nem tízéves korban kell fogyasztani.”

A legnagyobb gondot a tizenéveseknél okozzák a szénsavas, cukrozott, magas koffeintartalmú termékek. Az energiát több forrásból merítik, az italonként 1–4 kávénak megfelelő koffein mellett fontos összetevőjük ezeknek az innivalóknak a taurin nevű aminosav. Ez természetes formában is előfordul a bárány- vagy a marhahúsban. A mértéktelenséget jelzi, hogy a kamasz nagyfogyasztók havonta hétliternyit isznak meg, és annyi taurint nyelnek, mintha 1,2 kiló marhahúst ennének meg naponta.

Mitől veszélyesek?

Ártalmatlan összetevők hatalmas adagban – ez jellemzi az energiaitalokat. Az amerikai gyermekgyógyász-társaság szerint az energiaitalok 66 százalékkal növelik meg a hiperaktivitás veszélyét. A túlpörgő fiataloknál emellett a koffeinmérgezés tünetei is kialakulhatnak, erős hányingerrel, hányással, mellkasi fájdalommal, álmatlansággal, esetenként pánikrohammal. Ezt erősíti meg Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem kardiológusa. A városmajori szívgyógyászati klinika adjunktusa szerint a nagy mennyiségű koffein megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, szívritmuszavart okozhat, a veleszületett, de rejtett szívbetegeknél pedig szívhalált idézhet elő. Nem a levegőbe beszél: az Egyesült Államokban jelenteni kell a gyógyszerügyi hatóság számára néhány energiaital „mellékhatásait” – a 5 Hour
Energy nevű termékkel 2004 és 2012 között 11 haláleset, 17 életveszélyes állapot kialakulását és 25 kórházi kezelést hoztak kapcsolatba. A Monsternél négy haláleset került a lapokra.

Az energiaitalok nem önmagukban veszélyesek, hanem azért, mert a fiatalokra szabott reklámkampányokkal egyre lejjebb tolják a fogyasztók életkorát. A gyerekek számára az édes íz vonzó, a fejlődő szervezet pedig gyorsan válik koffeinfüggővé. A magyar hatóságok mérése szerint 2013-ban az energiaitalok 78 százalékban voltak magas koffeintartalmúak, vagyis legalább háromkávényi élénkítőszert tartalmaztak.

Az utóbbi időben megnőtt a dobozok mérete – nem ritka a másfél literes kiszerelés, azt sugallva a fiataloknak, hogy üdítőitalként ihatják őket. Papp Csaba, a budapesti Péterfy utcai kórház főorvosa úgy látja: a krónikus fogyasztókkal van a legnagyobb baj. Az alkalmi energiaitalozók inkább akkor veszélyeztetettek, ha partihelyzetben alkohol mellé literszámra isszák, közben táncolnak is, és a két dehidratáló hatású italtól rosszul lesznek. Túladagolni nem nehéz: Magyarországon 2012-ben a hatóságok találtak olyan italt, amelynek literjében 1190 mg koffein volt, ami 21 kávénak felel meg.

Maurovich-Horvat Pál kardiológus arra emlékeztet, hogy az energiaital tompítja az alkohol hatását, ezért a fogyasztók nem veszik észre, milyen sok szeszt ittak. Lényegében egyszerre nyomják a gázpedált (alkohol) és a féket (koffein), csakhogy a koffein előbb felszívódik, mint az alkohol, s a fékhatás egyszer csak megszűnik, az alkoholnak pedig löketszerűen jelentkezik a hatása.

Csoki, kóla, porhintés

Ha sportolás közben 200 mg koffeintartalom felett iszunk energiaitalt, ugyancsak megnő a kiszáradás veszélye. Európában a legnagyobb vihart egy 18 éves ír kosárlabdázó évekkel ezelőtti halála okozta, aki négy doboz energiaitalt ivott meg egy meccs után és meghalt. Franciaország ennek hatására betiltotta az osztrák Red Bull forgalmazását, ám végül az Európai Bíróság döntése miatt a tilalmat fel kellett oldaniuk.

De miért nem lehet fellépni az energiaital ellen, ha ennyi haláleset történik? Egyrészt óriási gazdasági erejük van a gyártóknak: évente több milliárd dobozzal adnak el világszerte, még a válság sem kottyant meg az iparágnak, 2008 és 2012 között 60 százalékkal nőtt a forgalom. Ennek hatására csak 2006-ban 500 új energiaital-márkát jegyeztek be a világon. Emellett hatásosan védekezhetnek azzal, hogy a koffeinbevitelnek csak kisebb része származik az energiaitalokból. Már a gyerekek is meghökkentő mennyiségben fogyasztanak koffeint, közülük a megrögzött energiaitalozók is csak tizedét, kilencedét veszik magukhoz a kis fémdobozokból, a többi kóla, tea, csoki és kávé formájában kerül a szervezetükbe.

Ráadásul a bennük levő anyagok többsége felnőtteknek kis mennyiségben egészséges. A mértéktelenséggel van hát a baj, és azzal, hogy 18 év alattiak is fogyasztják. A gyártók annyi koffeint tesznek bele, amennyit akarnak, szabadon forgalmazhatók, összetételüket semmi nem korlátozza; ha a koffeintartalom nagyobb, mint literenként 150 mg, akkor a Magas koffeintartalom felirattal kell ellátni a dobozt.

Épülő korlátok

Litvániában 2014-ben azonban gondoltak egy nagyot, és a 18 éven aluliak számára – 150 mg/liter koffeintartalom felett – betiltották az energiaitalok forgalmazását. Hogyan lehet, hogy a balti állam ellen nem lépett fel olyan szigorral az unió, mint Franciaországgal szemben? Svédország sem kapott intőt, ahol a magas koffeintartalmú italokért gyógyszertárba kell menni, és a 15 éven aluliakat nem szolgálják ki. A magyarázat: sem a litvánok, sem a svédek nem korlátozták a felnőtteket, csak a gyerekeknél vezettek be tilalmat.

A litván út követhetőnek látszik, mert az európai élelmiszerügyi hatóság megerősítette: napi 400 mg-ig a koffein elfogyasztása nem káros az egészséges felnőtteknél, így az unióban felnőtteknél nem lehet betiltani az italokat. Sokan meglepőnek találták a megállapítást, mivel Kanada hasonló szervezete 250 milligrammnál húzta meg a határt. Az energiaital-gyártók pedig ünnepelnek. A kilenc év alatt hétmilliárd forintos árbevételűvé váló magyar sikercég, a négy földrészen jelen levő Hell Energy Drink a honlapján mindezt úgy értelmezi, „Napi 5 energiaitalt (5×80 mg) is biztonsággal megihat egy egészséges felnőtt ember!”. Valójában nem így van, a már idézett vizsgálat szerint a magyar energiaital-fogyasztók e szenvedélyük nélkül is bevisznek a szervezetükbe 200 mg koffeint. Ha még 400-at felhajtanának naponta energiaital formájában, már aggódnunk kellene értük. Egy egészséges felnőtt tehát nálunk csak két dobozzal ihat meg, nem öttel, hiszen máshonnan is vesz magához koffeint.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a jelentés azt is leszögezi: 200 mg felett nem ajánlott koffeint fogyasztani a várandós nőknek, s már 100 mg koffein is alvászavart okozhat felnőtteknél. Még szigorúbbak az előírások a 18 év alattiaknál: körükben testtömegük egy kilogrammjára vetítve 3 mg koffeinbevitelnél húzták meg a határt. Márpedig a magyar kamaszoknál ebből 2,5 mg már az energiaitalok nélkül is megvan. Így ahhoz, hogy egy 18 éven aluli biztonsággal megihasson akár csak egy energiaitalt is, 160 kilónál nagyobb testsúllyal kellene rendelkeznie. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság dokumentuma tehát nagyon is alapja lehetne annak, hogy a 18 éven aluliak számára a kormány korlátozza az energiaitalok fogyasztását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés