Elegáns pincérek tigrisek között

Hömpölygő tömeg, emberek ezrei jelmezben, zene, tánc, alkoholmámor, spanyolos lazaság… Bár a talán legismertebb, a Rio de Janeiro-i karnevál, az európai ember számára nehezen elérhető messzeségben van, a jelmezes utcai ünnepségek hangulatába közelebb is belekóstolhatunk. A cadizi karnevál az egyik legnépszerűbb Spanyolországban, az Atlanti-óceán, a Cadizi-öböl partján fekvő hangulatos városkába ilyenkor buszok százai szállítják a szórakozni vágyókat.

Lendülettel az árban

Friss lendülettel és kíváncsisággal tele sodródtam a tömeggel a város központja fele. Döbbenetes élmény volt, hogy nem csak a négy cordobai busz ontotta magából az érdekesebbnél érdekesebb, vicces jelmezeket viselő fiatalokat, buszok végeláthatatlan sora parkolt a kikötő erre a célra kijelölt részében, s csak úgy tódult a színes emberáradat.

A fesztivál „kapuját” a Plaza de Espańa jelenti. A város színes lámpákkal, különböző alakzatokat megformáló lámpácska sorokkal feldíszített, s a remélt fesztiváli hangulathoz természetesen az óceánparti város pálmafái is hozzátartoznak. Több mint négyszáz éves hagyomány, hogy a helyi színházban ilyenkor egymást követik a fellépő társulatok.

Az utcai fesztiválozás nem feltétlenül azt jelenti Spanyolországban, amit az erdélyi ember megszokott. Nincsenek sörsátrak, ideiglenes kocsmák, sem étkezdék. Az utcai árusok is jelmezeket, maszkokat áruló standokra korlátozódnak, ahol akár ötször annyit is fizethetünk egy egyszerű maszkért, mint hétköznap. A spanyol városokban ilyenkor amúgy nem nehéz beszerezni a jelmezt, a kiegészítőket, a maszkot – az újságárustól, a méteráru-kereskedésen át a kínai áruházig mindenhol alkalmazkodnak a karneválozók igényeihez.

Kortalan jelmezesek

A több tízezres tömegben alig akad, aki nem visel jelmezt vagy legalább álarcot. A jelmezek kortól függetlenek, a hatvanéves bácsika és nénike ugyanúgy kalóznak van beöltözve, mint a babakocsiban nézelődő kétéves. Talán ez a legnagyszerűbb a karneválban: a kortalanság. A jelmezek sokszínűsége, változatossága pedig állandóan érdekes megfigyelni valót jelent. Nem csak fiatalok körében, idősebb baráti társaságoknál is gyakori, hogy adott témához öltöznek be, így az utcákon nem ritka ősembercsoportokat látni, „gyümölcsöskosarakat”, amelyek legviccesebb tagjai a nem túl praktikus jelmezű lila és zöld szőlők. Öltözékük több tucat léggömb testük köré kötözve, de láttam húsztagú banáncsoportot is, s persze katonai egységet, indiánokat, nővérkéket és nagyon sok papot, apácát, püspököt, szerzetest.

Családok, baráti társaságok vacsoráznak a helyi éttermekben, s látványuk néha elég komikus tud lenni, mivel szokatlan, hogy egy elegáns étteremben tigrisek, fáraók, császárok, nyuszik körül sürögnek-forognak az öltönyös pincérek. A többség azonban az utcán iszogatja a környéken nagyon kedvelt, úgynevezett édes nyári gyümölcsbort. Utcai árusok híján a nemzetközi gyorséttermek kirendeltségei zsúfoltak, akárcsak a kebabos, saormás bárocskák.

Kabátban, zene nélkül

Azért nem minden olyan, ahogy elképzeljük. Elsősorban az időjárás. Talán a brazil karneválokat ismerve a tévéből voltak olyan képzettársításaim, hogy egy spanyolos hangulatú utcai mulatságon meleg van. Cadizban ugyan nem esett az eső, de kabátra azért szükségünk volt éjszaka.

Egyértelmű csalódás viszont a zene hiánya. Csak egy-két utcán, téren szólt a zene, s ott is csak éjjel két óra körül kezdett el táncolni a tömeg. Hogy akkor mivel is töltik az estét a karneválozók? Beszélgetnek, nevetgélnek, ismeretlenekből társaságok verődnek össze, iszogatnak, ismerkednek, és mindenki sodródik az árral, állandó mozgásban van, halad valamerre, többnyire céltalanul.

A Plaza de Mina és a Katedrális tér tipikusan két olyan helyszín, ahol állandó a tömeg. Utóbbi talán az egyik leglenyűgözőbb helyszín volt, ahol a formák és a város impozáns barokk katedrálisa izgalmas egységet alkot. A Plaza de Mina parkszerű, fás helyszíne pedig a hajnalig tartó buli egyik központjaként szolgált. Még a fesztiváli forgatagban is szembeötlő az óceánparti városka hangulata, a beüvegezett teraszos régi házai, tipikusan déli, szűk utcái, pálmafás parkjai.

A cadizi fesztivál tapasztalat, kuriózum, de nem biztos, hogy mindenkinek élményt jelent. Ahhoz, hogy az ember tényleg élvezni tudja, talán kell az a bizonyos spanyol lazaság, e nélkül a tömeg, a lassú, sokszor céltalan sodródás az emberáradattal, a le-lemaradozó barátok bevárása, keresgélése fárasztó tud lenni. Talán éjjel fél három körül, amikor táncolva vonult a sok beöltözött figura az óváros utcáin, éreztem néhány pillanatra, hogy azon a karneválon vagyok, amit előzőleg elképzeltem magamnak.