Aulich Sándor (1930-2025) nyugalmazott ezredes 1973-1984 között volt a Securitate Kovászna megyei parancsnoka
Fotó: Gazda Árpád
Aulich Sándor 1973 és 1984 között töltötte be a Securitate Kovászna megyei parancsnoki tisztségét. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokája háromrészes interjúban mesélte el a Krónikának élete történetét.
2026. február 19., 18:512026. február 19., 18:51
2026. február 19., 20:212026. február 19., 20:21
– A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) kapott iratok szerint önt 2012-ben a bíróságra idézték, és megállapították, hogy a kommunista titkosszolgálat tisztje volt.
– Hogyne, igen. Elítéltek. Olvastam az ítéletet.
– Ezeken az iratokon Alexandru Aulic néven szerepel, itt a budapesti lakása kapucsengőjén viszont az Aulich Sándor nevet láttam.
– Én ch-val írtam a nevem. A születésemtől Aulich Sándor voltam, de Bukarestben átkereszteltek. Itt, Magyarországon azonban visszakaptam az igazi nevem.
– Az Aulich név sokaknak ismerős, hiszen a 13 aradi vértanú egyikét Aulich Lajosnak hívták. Van köze hozzá?
– Igen. Nagyapámtól tudom, hogy az Aradon kivégzett tábornok az ő nagyapjának a testvére volt.
– Azt olvastam, hogy Aulich Lajos tábornok Pozsonyban született, és nem volt nős. Onnan ered a család?
– Igen, a tábornok nem volt nős ember, de négy testvére volt, valamennyien katonák. A testvéreinek pedig voltak gyermekei. Érdekes, hogy mind fiúk, és azok is mind katonák voltak. Szerte az országba küldözgették őket. Az Aulich nagyapám Zentán született. A másik nagyapám, Lintner Gyula pedig Eperjesen született, és az Esterházyak fő tiszttartója volt. Itt halt meg valahol Békés megyében. Gimnazista koromban hallottam erről a nagyapámról. Látni sosem láttam, de édesanyám őrzött róla egy képet Nagyborosnyón, a szülői házban.
(Elsírja magát) Valahonnan olvastam még gyerekkoromban a tábornok utolsó szavait, és megjegyeztem akkor. A Máté evangéliumából hozzátettem valami ilyesmit, hogy légy hű. Le van ez írva valahol. Ezt a fogadalmat igyekeztem megtartani. Mindig próbáltam valahogy úgy csinálni, hogy ne vegyék észre, de ne tegyek rosszat az embereknek.
– Hogy került Nagyborosnyóra a család?
– Borosnyón ma egyemeletes ház a községháza. Azt eredetileg kaszárnyának építették az 1900-as évek elején. Nagyapám volt ott a huszárok parancsnoka. Onnan portyáztak a Kárpátokban lóháton Gelencétől Bodzáig. Lótolvajokat fogtak el, egyet fel is akasztottak Szentgyörgy piacán. Aztán jött Trianon, és vége lett a huszárságnak. Nagyapám ottmaradt Borosnyón, és cipészetet nyitott. Felvett ügyes cipészlegényeket. Édesapám is cipészséget tanult a többi segéddel együtt, de 1934-ben kétoldali tüdőgyulladást kapott. Négyéves voltam, az öcsém meg kettő, amikor meghalt. A román állam nem adott semmit a volt huszároknak, de nagyapám a cipészséggel megkereste a kenyeret a család számára. Ő tartott el bennünket. 1942-ben halt meg nyolcvanévesen.
– Említette a Máté evangéliumát. Vallásos családban nőtt fel?
– Nem voltunk különösebben vallásosak, de azt mondhatom, hogy magyar nevelésben és egyházi nevelésben volt részem. Nagyapám és az Aulichok katolikusok voltak. Nagyapám, Aulich István a papolci születésű Földes Jankát vette el. Anyám Lintner lány volt, de az ő édesanyja, Papp Róza is Sepsiszentgyörgyön született. Az anyai ági felmenőim mind magyarok voltak.
– Katolikus vallású?
– A református templomba jártam, és amikor nagyobb lettem, emlékszem, fújtattam az orgonát. Az orgonának olyan fúvója volt, hogy taposni kellett. Jártam a bibliaórákra, és a lelkész nagyon szeretett. Látta bennem a lehetőséget, és adott egy ajánlást, hogy vegyenek fel ösztöndíjjal a négy elemi után a Székely Mikó Kollégiumba. Ezt a gépelt oldalt, az ajánlást valamikor visszakaptam, még most is őrzőm. Demeter Béla igazgató ráírta, hogy Gödri véleményezi. Gödri Ferenc volt a rajztanárunk. Jól véleményezte.
Azt mondja: fiacskám, elmondunk egy verset, s te állíts meg, valahányszor érzed, hogy nem igaz, amit mond a vers. Meglepődtem, hogy vajon mi lehet ez? Aztán elkezdte: „Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol, hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol.” Nos, én megállítottam párszor. Fiacskám, jól mondtad. Kész, kimehetsz. Így kezdődött a mikós életem. És ezt Borosnyónak, az egyháznak köszönhetem. Ott Gál Ferenc volt az iskola igazgatója. Híres, tevékeny ember volt, szép dolgokat csinált a faluban. Az iskolának is, az egyháznak is hálás maradtam.
A nagyborosnyói református templom
Fotó: Tuchiluș Alex
– Gondolom, különben nem lett volna lehetősége tanulni.
– Nem lett volna. A feleségem lécfalvi származású. Az ott van Borosnyó mellett. Ő az ottani egyházközségnek és iskolának hálás. Az utóbbi öt évben a lécfalvi iskolának és egyháznak, és a borosnyói iskolának és egyháznak is küldök karácsonykor 50-50 ezer forintot a rászoruló és jól tanuló gyermekek számára. A négynek összesen kétszázezret. Vissza is telefonálnak, hogy megkapták, pedig nem is ismerem a mostani papokat, iskolaigazgatókat. A Székely Nemzeti Tanácsnak is szoktam küldeni százezer forintot.
– Ne mondja. Miért?
– Izsák Balázs (az SZNT elnöke – szerk. megj.) szülei tanáraim voltak a Mikóban. Balázs bukaresti diákként gyakran megfordult nálunk. Ha Budapesten jár, most is előfordul, hogy megkeres.
A Székely Mikó Kollégium Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Bíró Blanka
– Hányban végzett a Mikóban?
– 1950-ben. Domokos Géza (író, politikus, az RMDSZ első elnöke – szerk. megj.) két évvel járt fölöttem, ő volt a diákság vezére. Amikor ő végzett, a hagyomány szerint a vezérséget egy tizenegyedikes diáknak kellett volna átvenni, de tizedikes koromban engem neveztek ki. A diákok később Zeusznak neveztek el.
– Miért?
– Látták, hogy mindenütt jelen vagyok, és mindenhez hozzászólok. Jól tanultam, és tevékeny voltam. Második tanuló voltam az osztályban, Nagy Ferdinánd volt az első. Az azelőtti években nyílott meg a lehetőség a moszkvai tanulásra. Domokos Géza például ott végzett. Én mérnök szerettem volna lenni, de nem lehettem, mert ezek rám tették a kezüket. És azzal a szegénységgel, amelyikkel Borosnyóról indultam, tudtam, hogy nincs mit csinálnom, el kell fogadnom, amit nekem szántak.
Fotó: Gazda Árpád
– Kik azok az ezek, és hogyan tették önre a kezüket?
– Azt mondták: vagy elvisznek három évre közkatonának, vagy megyek a belügyhöz tiszti iskolába. Nem akartam tiszti iskolába menni, ott is próbáltam jelenteni, hogy nem szeretem, de nem lehetett kilépni.
– Hol végezte a tiszti iskolát?
– A belügy tiszti iskolája egy ilyen gyorstalpaló képzés volt Pantelimon községben, Bukaresttől 8-10 kilométerre. Ott egy nagy parkban volt egy régi udvarház, aminek a tulajdonosát elintézte az akkori hatalom. Rendkívüli volt. Ott tartottak minket szörnyű körülmények között. Az ételt Bukarestből hozták, de volt úgy, hogy a vacsora elakadt a hófúvásban.
– Tudott románul?
– Nem tudtam szinte semmit, de ott megtanultam.
– Nem közösítették ki a gyenge romántudása miatt?
– Nem. Többen voltunk magyarok. Aztán meg úgy megtanultam románul, hogy később, a minisztériumban én javítottam a románok írásában a hibákat. A többségnek nem volt érettségije, csak hét osztálya. Minket, akik érettségiztünk is, és jól is vizsgáztunk, visszatartottak Bukarestben a Belügyminisztériumban. Ötvenen voltunk a tisztiiskolában, és hatot tartottak vissza. Köztük voltam én is, egyedüli magyarként. A többi székelyt hazaküldték.
A bukaresti Hadsereg háza a kommunista diktatúra idején
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor
– Hánytól kezdett a Belügyminisztériumban dolgozni?
– 1950-ben kezdtem az iskolát, és 51 őszén a belügyminisztériumi szolgálatot. 23 évet tartott a bukaresti létem.
– Mi volt a munkaköre a minisztériumban?
– Olyan igazgatósághoz kerültem, amelyik az iparral foglalkozott. Azzal, hogy ne legyenek szabotázsakciók, nehogy robbantsanak ezt-azt. Ha valami kigyúlt valamelyik gyárban, kellett rohanni, hogy ki volt a szabotőr.
– Ez katonai beosztás volt? Volt katonai rangja is?
– Igen. Alhadnagyi rangban kezdtem, aztán lépegettem felfele a ranglétrán. Mivel nem lehettem az, ami szerettem volna lenni, magánúton próbálkoztam a továbbtanulással. Beiratkoztam a Kőolaj és Földgáz Intézetbe, de a feletteseim feldolgozták az ügyemet.
Aztán létrehoztak egy iskolát azoknak, akinek csak hét osztályuk volt. Mobutunak nevezték el (Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga mozambiki elnökről). Ott pár év alatt mindegyik kollégám leérettségizett, és mit ad Isten, nem elégedtek meg ennyivel, ők is kezdtek jelentkezni egyetemekre. Akkor szóltak nekem is, hogy te mit csinálsz? Így aztán mégis elvégeztem a jogot, utána pedig a katonai akadémiát.
– Tagja volt a Kommunista Pártnak?
– Persze. Nem is lehetett másképp. Amikor először voltam jelölt, elutasították a felvételemet, mert nem jelentettem be, hogy megnősültem. Ha előzetesen bejelentem, a szerveknek meg kellett volna vizsgálniuk, hogy milyen családból származik a leendő feleségem, és ennek függvényében adhattak volna engedélyt a házasságkötésre. A feleségem szüleit viszont kulákká nyilvánították, úgyhogy én nem szóltam senkinek, és 1954-ben megnősültem. Aztán egy évvel később megint párttagjelölt lettem, és akkor felvettek, de pártvonalon nem volt különösebb tevékenységem. Én mindig szakmai vonalon haladtam előre. Előbb irodavezető lettem, aztán szolgálatvezető, utána aligazgató, végül pedig miniszteri tanácsadó. Mindez a Belügyminisztérium kettes, szabotázsellenes igazgatóságában.
Fotó: Gazda Árpád
– Voltak szabotázsakciók ebben az időszakban?
– Nem voltak. Lopások voltak. Ezeket az ügyeket átadtuk a Milíciának, hogy vigye tovább. De politikai dolog nem volt.
– Ön a bukaresti Belügyminisztériumban élte meg Nicolae Ceaușescu hatalomra kerülését. A mából visszatekintve úgy látszik, hogy Ceaușescu pártfőtitkárságának az első időszaka a lazulás időszaka volt. Ceaușescu a nyugat kedvence lett, Románia pedig egy kicsit nyugatosabb volt, mint a többi szocialista ország. Ez hogy nyilvánult meg a belügynél?
– Azt hiszem, tőlem jött a pozitív befolyásolás gondolata. Az, hogy hassunk az emberekre pozitívan, beszélgessünk el velük, és ne ítéljük el őket mindenért. Annál is inkább, mert Ceaușescu elvtárs úgy tudja, hogy a nép szereti őt, senki nincs ellene. Nem szabadott megmondani neki, hogy ez nem egészen így van.
Nicolae Ceaușescu kommunista pártfőtitkár a személyi kultusz kezdetén
Fotó: Fortepan/Sütő András örökösei
– Ismerte személyesen is Ceaușescut? Találkozott vele?
– Nem. De lévén, hogy a felesége nagy vegyésznek és akadémikusnak tartotta magát, az ő szakmai előmenetelével volt némi dolgunk. Az egyik minisztériumban volt egy aktivista, ő volt a legjobb kémikus az országból. Ő készítette Ceaușescunénak a téziseket. A vegyipar nagyon érdekelte a Ceaușescu házaspárt. Megkezdtük mi is az iparosítást, és jöttek ilyen-olyan delegációk, építették a gyárakat. A nyugatiak között voltak, akik vigyáztak a dolgaikra, de volt felületesebb is közöttük, aki jött a dokumentációval. Ezt mi titokban lefényképeztük, mielőtt megkötöttük volna a szerződést.
– Ceaușescunéval volt személyes találkozása?
– Egyszer úgy alakult, hogy ezzel a fő vegyésszel kellett mennem. Mondták neki, hogy hívd azt is, aki felel értünk. Ez voltam én. Akkor is ilyesmiről volt szó, hogy ő hálás azért, amit csináltunk eddig, de ez nem elég. Tovább-tovább! Ez feladat volt azoknak is, akik kint voltak külföldön.
– Ön hitt a kommunizmusban?
– Nem. Sokszor ellenkeztem volna, de … Nem. Csalódtam.
– Eleinte sem hitt benne?
– Eleinte, mint kölyök, mint diák hittem. Harcoltunk az újjáépítésért, és hogy milyen nagyszerű a proletár uralom.
– Mikor volt az első csalódás? Mikor jött rá, hogy nem egészen úgy van, ahogy mondják?
– Csalódás... Nem tudom... De a rendszer eleve rossz volt. Átvettük az oroszoktól. A hatvanas évekig orosz tanácsadók dolgoztak a minisztériumban.
A megfigyelési dossziékkal a kezükben kérdezték, hogy mit csinált az illető azóta. Mit mond? Miért nem adjuk már törvényre? Mindenbe beleszóltak. Volt tolmácsuk is, de egy idő után megtanultak románul. Talán még a hetvenes évek elején is ott voltak.
Sepsiszentgyörgyi felvonulás 1970 augusztus 23-án
Fotó: Bortnyik György/Székely Nemzeti Múzeum
– Mikortól vált nyilvánvalóvá ön számára, hogy ez azért mégsem az, amire gondoltak?
– Menet közben sokszor. A minisztériumban a nehézipar, a vegyipar és a bányaipar volt az én szektorom. Ezek voltak a legnehezebbek. Sok olyan esetet láttam, hogy valaki pártvonalon felemelkedett, mert nem tudom, mit csinált, de szakmailag nem felelt meg. Tudtuk, hogy van nála sokkal ügyesebb is a szektorban. Az ilyen esetek ráébresztettek a rendszer hibáira.
– Az is román sajátosság volt, hogy míg más szocialista országok internacionalisták voltak, Ceaușescu a nemzeti szocializmust próbálta megvalósítani, amibe a magyarok egyre kevésbé fértek bele. Ezt ön hogy érezte? Tudták-e egyáltalán önről, hogy magyar?
– Mondták, hogy măi Șonii! (Te Sanyi) Nem tudták a nevem után megállapítani, mert az nem is román, de nem is magyar. Gondolták, inkább német. De ennek különösebb jelentősége nem volt.
– Mondta, hogy Nagy Ferdinándnak osztálytársa volt. Egy időben ő volt a Román Kommunista Párt Kovászna megyei első titkára.
– Igen. 1948 óta ismerjük egymást. Ferdi elvégezte az egyetemet, és mérnök lett. Kinevezték első titkárnak. Ő kért haza engem Bukarestből a Securitate élére. Nem mondta más előtt, persze, de éreztette, hogy azt szeretné, hogy legyünk mi, helybéliek Kovászna megye vezetésében.
Tömbháznegyed Sepsiszentgyörgyön a kommunizmus idején
Fotó: Fortepan/Sütő András örökösei
– Milyen rangja volt, amikor Kovászna megyébe került a Securitate élére?
– Ezredesi rangban jöttem haza 1973 szeptember 11-én, a születésnapomon. Annyi minden történt szeptember 11-én az életemben. Ez is akkor volt.
– Sok évvel később ezen a napon omlottak össze a New York-i ikertornyok is...
– Igen, az is. Nem akartunk eljönni Bukarestből. Legfőképpen azért, mert az egyedüli gyermekem Bukarest legjobb iskolájába, a Gheorghe Lazăr Líceumba járt, és éltanuló volt. Óvodában is, iskolában is románul tanult. Aztán felment Kolozsvárra, hogy matematikát és informatikát tanuljon az egyetemen. Addig minden iskoláját románul végezte, de magyarul kezdte az egyetemet, és ott is éltanuló lett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia és Moldova esetleges egyesülése fájdalmas téma a moldovai társadalom számára, az itteni lakosság túlnyomó többsége ellenzi a Romániával való uniót – szögezte le a Krónikának adott interjúban Sergei Manastyrly gagauz politológus.
Sergei Manastyrly, a chișinăui Balkan-Centre Elemzési, Kutatási és Prognózis Központ vezetője részletes interjút adott a Krónikának a Gagauz Autonóm Területi Egység három évtizedes történetéről, a régió gazdasági és politikai helyzetéről.
Végső szakaszába érkezett a dél-amerikai államok és az Európai Unió közötti, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény megkötése. Winkler Gyula EP-képviselővel jártuk körül a témát.
Milyen az, amikor egy írót egy film kapcsán kérdeznek a legtöbbször, mi a történelmi regény szerepe, miért döntött amellett, hogy a Hunyadi-korszakról ír regénysorozatot? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bán Mór író Tusványoson.
A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.
Nicușor Dan független államfőjelölt a Becsületes Románia című választási programjával az ország közigazgatási átszervezésére törekszik. A Krónikának nyilatkozó bukaresti főpolgármester a román–magyar kapcsolatok javításáról is kifejtette véleményét.
A kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport legfontosabb kihívásként azt tűzte ki célul, hogy bevonja a fiatalokat a hagyományok átélésébe, és arra ösztönzi őket, hogy a szívükön viseljék az ügyet. Néptáncaival a Felszeg Gyöngye bejárta Európát.
Tanulságos gondolatokat igyekszenek átadni dalszövegeik által a kolozsvári Karaván együttes tagjai, akik közös válaszukban ünnepi koncertjeikről, új lemezükről, jövő évi terveikről beszéltek az Erdélyi Naplónak.
Advent első vasárnapja jelenti a karácsonyi ünnepkör, és egyben az egyházi év kezdetét. Az ünnepre való készülődés, a lelki nyugalom megtalálásának időszaka ez. Erről beszélgetünk Bukovinszky Csáki Tünde marosvásárhelyi református lelkipásztorral.
Gőzerővel dolgozik az első nagylemezén a szászrégeni DreamFlow zenekar, amely november közepén megnyerte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat fődíját.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!