VEZÉRCIKK – Száz nappal ezelőtt még nagyon más világ volt. Klaus Johannis államelnökké való megválasztása már-már végleg eltemetett reményeket ébresztett a társadalomban, s ezek a remények száz nap múltán sem látszanak kihunyni.
2015. április 01., 20:162015. április 01., 20:16
Csakhogy száz nap oly kevés évtizedes – évszázados? – rossz beidegződések gyökeres kiirtásához. A tévé nyilvánossága előtt és a Facebookon vont mérleget eddigi elnökléséről Románia első nem román nemzetiségű államfője. A nem román nemzetiség ebben az esetben nem puszta szóvirág vagy kisebbségvédelmi megjelölés – és főleg nem abban az értelemben, ahogy mi, magyarok értelmezzük a kérdést –, hanem a társadalmat át és átszövő korrupcióval szembeni következetesség, a felelősségvállalással kapcsolatos mentalitás fokmérője.
Nem meglepő hát, hogy elemzőbeszédében Johannis elsősorban a bukaresti parlamentet bírálta, amely szerinte akadályozza az igazságszolgáltatást. Kétségtelen: a gyanúba keveredett képviselők és szenátorok parlamenti védettsége foggal-körömmel való védelmezésének akkor sincs túl jó üzenete, ha amúgy a „bilincscsörgés” többször is bántóan zajosnak tűnt.
Dan Şova legutóbbi esetétől látszik túlcsordulni a pohár. Miután a PSD-s honatya ügye eleve több sebből vérzik, legutóbbi parlamenti megvédelmezése már-már a bűnrészesség határát súrolja. És nem enged szabadulni attól az erősődő meggyőződéstől, hogy felszínen tartása már sokkal inkább Victor Ponta védelmét szolgálja, nem pedig a parlamenti társaknak a kolléga ártatlanságába vetett hitének kifejeződése. A Ponta-kormány épp Şova megvédésével veszítette el maradék morzsányi hitelét.
Johannis szemmel láthatóan nem hajlandó belemenni a parlament közvetlen megregulázásába, amit a Băsescun és társain szocializálódott román közvélemény szinte rossz néven vesz tőle. A szavazói többség általi legitimációt továbbra is többre tartja, mint bármilyen parlamenti konjunktúratöbbséget.
Talán még fel sem tudjuk mérni, merre, illetve milyen messzire vezet a száz nappal ezelőtt elkezdett út. Persze csak akkor, ha Johannis egyetlen percig sem téveszti szem elől, hogy övé a történelmi pillanat. És nemcsak a ponták pillanataihoz képest.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!