VEZÉRCIKK – Úgy tűnik, Marosvásárhelyen ára van a szolidaritásnak: a csendőrség jelentős pénzbírsággal sújtotta azokat, akik Skócia függetlenedési szándékait üdvözölték úgynevezett villámcsődület formájában.
2014. szeptember 24., 20:032014. szeptember 24., 20:03
A közös véleménynyilvánításnak ez a formája mifelénk is egyre népszerűbb. Néhány, hirtelen felindulásból társadalmilag aktívvá váló ember legfeljebb 15 percen át igyekszik a forgalom vagy egyéb tevékenységek akadályozásával magára, illetve az általa támogatott ügyre felhívni embertársai és az illetékesek figyelmét.
Aki szabatosabb meghatározásra vágyik, a szakirodalmat ajánlom a figyelmébe, de az sem gyújtana nagyobb világosságot a vásárhelyi ügyben. Azaz világos itt minden: a hatósági megfélemlítés újabb minősített esetével van dolgunk. Ha az arisztokrácia képviselőire nem lenne sértő a párhuzam, azt mondanám, hogy a marosvásárhelyi csendőrség vezetőire tökéletesen illik a restauráció korának francia arisztokráciájára szabott mondás: nem tanultak és nem felejtettek semmit.
Tetteiket ugyanaz az erődemonstrációs késztetés irányítja, tisztánlátásukat az a zsigeri félelem homályosítja el, amely a városvezetésen és szövetséges intézményein lesz úrrá, amikor az önrendelkezés „gyanúja” bármilyen formában felmerül. Lakó Péterfi Tünde kétnyelvű piaci árcédulás aprópénztenger-fakasztó esetét mindenki ismeri, és talán azt is, hogy a bíróság utólag érvénytelenítette az ügyben kiszabott bírságot.
A precedens azonban a jelek szerint nem volt elegendő, a városi rendőrség jogászai gyorsan találtak egy paragrafust, amellyel első körben alátámasztható a bírság törvényessége. Az ügy azonban borítékolható módon nem marad ennyiben.
Egyrészt mert a fájdalmas módon kettészakított város magyarsága egyre izmosodó identitással áll ki jogaiért és sérelmeiért akár az igazságszolgáltatás előtt is. Másrészt a skót függetlenségi szavazást támogató flashmob csak egy volt a közeljövő hasonló megmozdulásai közül. A szellem kint van a palackból, terjedésének pedig a legnagyobb méretű egyenruhás villámcsődület sem képes gátat szabni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!