VEZÉRCIKK – Sadiq Khan, a buszsofőrként dolgozó pakisztáni bevándorló fia történelmet írt: a csütörtöki választások nyomán ő London első muzulmán vallású polgármestere.
2016. május 08., 19:342016. május 08., 19:34
Bár egyesek vészharangokat kongatnak, és Khan sikerét az Európa iszlamizálódása felé vezető út újabb állomásaként hirdetik, a már Londonban született politikus épp annak a mintapéldája, hogy a bevándorlók nem minden esetben alkotnak párhuzamos társadalmat, hanem képesek lehetnek sikeresen integrálódni is az őket befogadó közösségbe.
Khan jogászdiplomát szerzett, majd belépett a Munkáspártba, ahol fényes karriert futott be: miután képviselő lett, többek között a közlekedési miniszteri tisztséget is betöltötte, hogy aztán az idei önkormányzati választáson a nyugati világ egyik legfontosabb metropolisának első emberévé válaszszák. Ugyan Khan muzulmán, távol áll tőle a vallási fanatizmus – egy baloldali párt politikusaként ez enyhén szólva is furcsa lenne. Hogy mennyire nem illik bele a muzulmán bevándorlókról alkotott sztereotípiákba, az is jelzi, hogy radikális iszlamista körök életveszélyesen megfenyegették, amiért megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvényt, sőt egy imám még fatvát is kiadott ellene, amelyben egyenesen kétségbe vonta, hogy voksa nyomán Khan egyáltalán muszlim-e még.
Persze attól, hogy Khan teljes mértékben idomult a nyugati értékrendhez, még nem változik meg az a helyzet, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban ma muzulmán bevándorlók leszármazottainak milliói élnek, akiknek már a szülei is az illető országban születtek, mégsem voltak képesek beilleszkedni. Ehelyett gettókban laknak, ahol párhuzamos társadalom alakult ki, és sokan nem is akarnak beilleszkedni a befogadó ország társadalmába. Közülük egyesek az ebből fakadó hátrányos szociális helyzetből az iszlamista terrorizmuson keresztül látják a kitörési lehetőséget.
Ha Khan példája nyomán néhányukban fölmerül a gondolat: más kiút is lehet, már megérte. Ami persze nem jelenti azt, hogy saját biztonságuk érdekében az európai államoknak nem kell aktívan, minden lehetséges eszközzel arra törekedniük, hogy előmozdítsák a nem őshonos közösségek integrációját a nyugati társadalmakba.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!