VEZÉRCIKK – Sadiq Khan, a buszsofőrként dolgozó pakisztáni bevándorló fia történelmet írt: a csütörtöki választások nyomán ő London első muzulmán vallású polgármestere.
2016. május 08., 19:342016. május 08., 19:34
Bár egyesek vészharangokat kongatnak, és Khan sikerét az Európa iszlamizálódása felé vezető út újabb állomásaként hirdetik, a már Londonban született politikus épp annak a mintapéldája, hogy a bevándorlók nem minden esetben alkotnak párhuzamos társadalmat, hanem képesek lehetnek sikeresen integrálódni is az őket befogadó közösségbe.
Khan jogászdiplomát szerzett, majd belépett a Munkáspártba, ahol fényes karriert futott be: miután képviselő lett, többek között a közlekedési miniszteri tisztséget is betöltötte, hogy aztán az idei önkormányzati választáson a nyugati világ egyik legfontosabb metropolisának első emberévé válaszszák. Ugyan Khan muzulmán, távol áll tőle a vallási fanatizmus – egy baloldali párt politikusaként ez enyhén szólva is furcsa lenne. Hogy mennyire nem illik bele a muzulmán bevándorlókról alkotott sztereotípiákba, az is jelzi, hogy radikális iszlamista körök életveszélyesen megfenyegették, amiért megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvényt, sőt egy imám még fatvát is kiadott ellene, amelyben egyenesen kétségbe vonta, hogy voksa nyomán Khan egyáltalán muszlim-e még.
Persze attól, hogy Khan teljes mértékben idomult a nyugati értékrendhez, még nem változik meg az a helyzet, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban ma muzulmán bevándorlók leszármazottainak milliói élnek, akiknek már a szülei is az illető országban születtek, mégsem voltak képesek beilleszkedni. Ehelyett gettókban laknak, ahol párhuzamos társadalom alakult ki, és sokan nem is akarnak beilleszkedni a befogadó ország társadalmába. Közülük egyesek az ebből fakadó hátrányos szociális helyzetből az iszlamista terrorizmuson keresztül látják a kitörési lehetőséget.
Ha Khan példája nyomán néhányukban fölmerül a gondolat: más kiút is lehet, már megérte. Ami persze nem jelenti azt, hogy saját biztonságuk érdekében az európai államoknak nem kell aktívan, minden lehetséges eszközzel arra törekedniük, hogy előmozdítsák a nem őshonos közösségek integrációját a nyugati társadalmakba.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
szóljon hozzá!