2008. december 05., 16:172008. december 05., 16:17
Takács Csaba kampányfőnök meggyőződésének adott hangot, miszerint a lapunkban továbbított információk fontos szerepet játszottak az RMDSZ jelöltjeinek megismertetésében, üzenetének a választópolgárokhoz való eljuttatásában, a választásokon való részvétel fontosságának tudatosításában.
A nem a nyilvánosságnak szánt, bizonyára tucatnyi más szerkesztőségnek is szétküldött üzenetet – amelyet ezúton is köszönünk – csupán azért bátorkodom közszemlére bocsátani, mivel hűen tükrözi az RMDSZ-nek az erdélyi magyar sajtóval szemben alkalmazott kettős mércéjét. Miközben ugyanis a parlamenti jelenlét megőrzése fölötti örömében egyik kezével megsimogatja a média buksiját, a másikkal pofon is legyinti.
Utóbbi gesztust a Háromszék napilap ellen minden irányból beindított offenzívával követik el a szövetség vezető politikusai, akik az újságon verik el a port a Kovászna megyei magyarságnak az urnáktól való tömeges távolmaradása miatt. Hagyjuk most figyelmen kívül az RMDSZ-es politikusok ama érvelését, miszerint a lap otthon maradásra buzdította a szavazókat, ez ugyanis a mi információink szerint nem igaz. Az viszont igen, hogy nem kampányolt rendületlenül a szövetség, valamint annak jelöltjei mellett, nem számolt be a tulipános korteshadjárat minden egyes mozzanatáról, ellenben – éppen a Takács Csaba által nagyra értékelt szakmai objektivitás jegyében – teret szentelt a másik fél álláspontjának is.
Miközben ez az álláspont alapszabály a függetlenségére valamit is adó média számára, a politika szemében vörös posztó. Holott a sors iróniája, hogy az RMDSZ vezetői már évekkel ezelőtt rájöttek volna, amire most, ha nem csak a baráti sajtó véleményét tartanák mérvadónak. Mégpedig, hogy a szövetség háromszéki szervezetének háza táján nagyon nem jó irányba tartanak a dolgok, az RMDSZ itteni politikusai nem dolgoztak az elmúlt 4–8 évben, nem tudtak meggyőzőek lenni, és a szociális-gazdasági problémák miatt nagyon rossz hangulat alakult ki. Ráadásul mindezt nemcsak a média kényelmetlenül kritikus szelete, hanem Takács Csaba is kimondta. Emiatt már ő érdemel köszönetet.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.