Mutáció. Könczey Elemér karikatúrája
Fotó: Könczey Elemér
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
2026. február 02., 20:042026. február 02., 20:04
A közvéleményt alaposan foglalkoztatja, hogy vajon milyen abnormalitás okozta a mindennapi életünkben szorongást kiváltó hatalmas állami költségvetési hiányt, és miközben – többek között – a pénzkeresők és a nyugdíjasok alapos megadóztatása zajlik, a politikainak és társadalminak tartott elit kevés értékelendő példával jár elöl. Az utóbbi időben egyre több szó esik a bírák különleges juttatásairól, az akörüli huzavonáról, a hatalommal való összefonódásról, miközben a józan ész kimondatja velünk: távol állunk a jogállamiságtól és az igazságszolgáltatástól.
Olvasom a világhálón, hogy rosszul lett egy ügyvédnő, miután hatvanezer euró átvételekor tetten érték egy olyan korrupiós ügyben, amelyben másodmagával félmillió euró csúszópénzt kért egy üzletembertől, hogy állítólagos kapcsolataik és befolyásuk révén „elsimítsák” a folyamatban lévő büntetőügyét. Félmillió euró egy romániai átlagpolgár egész élete becsületes munkájának a jövedelme, másoknak egyetlen tisztességtelen akció bevétele. Normális? Ráadásul csak az a tolvaj, akit elkapnak, és a demokráciásdiban ismert joggyakorlat alapján általában azok is olcsón megússzák.
A minap egy szokás szerint fiatalon nyugdíjazott ügyész esetét, történetét mesélték el nekem. Jókora nyugdíjjal és unalommal a tarsolyában alaposan italozni kezdett, elviselhetetlenné vált („szegény”), elvált, de ugyanúgy él az általa bitorolt lakásban (és feleséggel). Hát, ki-ki döntse el, hogy hol a normalitás határa a számára.
Erdélyi magyarként számomra a „gyöngyszem” egy tíz évvel korábbi történet, amikor Románia földművelésügyi minisztere mindenféle skrupulus nélkül kijelentette, hogy a kürtőskalács román találmány, egy román asszony készítette először Erdélyben a 18. század végén, ezért Románia az Európai Unióban saját termékként kívánja levédetni. Nemcsak abnormális, hanem aberráns saját terméknek tartani a románok számára legismertebb magyar szót, a kürtőskalácsot, márcsak azért is, mert őseik két és félszáz évvel ezelőtt nemigen használták a magyar betűket, ráadásul cirill írást használtak.
Kultúrám és identitásom bölcsőjéről, Európáról is azt írhatom le, hogy meghasonlott, vagy egyszerű paraszti igaz szóval: tökkelütötté vált.
Nemcsak alapvető témákban említhetünk „bolondságokat”, hanem a mindennapi élet szintjén is sorra tehetjük fel a kérdéseket. Normális-e, amikor az kiált tolvajt, aki ő maga az, és a környezete is jól tudja róla? Normális-e, amikor kiemelkedő tisztségeket tölt be az a személy, akinek a bűntársai már megjárták a börtönt, de ő maga megúszta azt? Normális-e, hogy saját magán alkalmaz fizikai erőszakot az az újságíró, aki így képviseli még magasabb szinten az emberi jogokat és a szólásszabadságot? Normális-e, hogy számos váláskor nem esik szó a lényegről, a perirat tele van hazugságokkal, a törvény és az erkölcs nem találkozik az igazságszolgáltatásnak nevezett ítélet során? Normális-e, hogy gyermekek sokasága válik felnőtté azonos nemű nevelőszülők mellett, vagy köszönő viszonyban sem levő szülők hátszelében?
Nem folytatom a sort a kérdésekkel, példákkal, már-már végtelen lenne. Mindenki ismer belőlük egy részletes tanulmányra valót. Most éppen a marosvásárhelyi kabarétársulat mutatja be legújabb produkcióját, amelynek a címe: Bolond a világ. Nos, inkább hahotázzunk a világ bolondságain!
Megjegyzem, hogy évszázadokkal korábban a bolondok mondták ki az igazságot a királyi udvarban mindamellett, hogy szórakoztattak, felszabadították a gátlásokat, üde színfoltját képezték az udvartartásnak. A legolvasottabb szerző, Shakespeare bohócai (Hamlet, Lear bolondja), vagy a világszerte megszeretett Chaplin clownja gúnyolódó bátorságában mutat rá egy-egy megkacagtató jelenetben az élet legegyszerűbb valóságaira. A bolond, a bohóc jelenléte folyamatos és mindennapi, szerepe figyelni és figyelmet kelteni, kifordítani a sarkaiból a világot. Így válik a „tömegek álarc mögé bújt lelkiismeretévé”, sőt a saját vélemények kimondása szócsövévé, miszerint „csak bohóc-köntösben és bohóc modorban lehet kimondani az igazságot.”
Nos, mi lehetne a végső következtetés? Csakis az, hogy újra alkalmazni kellene „udvari bolondokat”...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!