Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

tovább lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.

Az eljárás illeszkedik a megszokott forgatókönyvhöz:

Mindezt úgy, hogy amikor annó két magyar nem hogy erőszakhoz nem folyamodott, de a legnagyobb bűne az volt, hogy egy kocsmai beszélgetés során arról fantáziált, mekkorát szólna, ha a december elsejei román megemlékezésen robbantás történne, „bizonyítékként” pedig néhány petárdát találtak egyikük lakásán, rögtön terrorizmus miatt indult ellenük eljárás, majd börtönözték be őket...

Egyébként is, Romániát ma sok külföldi kancellárián és a demokrácia, valamint a jogállamiság tiszteletben tartását vizsgáló fórumon amolyan páriának tekintik a tavalyi államfőválasztás körüli, máig húzódó mizéria miatt. Így aztán csak az kéne még, hogy most azért is a figyelem középpontjába kerüljön, mert az őshonos magyar nemzeti közösség tagjait csak azért érik atrocitások, mert az anyanyelvükön beszélnek...

Másrészt viszont

Pedig hát tudnánk mesélni arról, mennyire nincs Romániában magyarellenesség akár az egyszerű polgárok, akár a hatóságok – köztük az igazságszolgáltatás – részéről. Nézzük is át röviden, milyen előzmények után, milyen közegben történt a hatóságok szerint nem nemzetiségi alapú magyarellenes támadás.

– addig, hogy a román állam nem hogy nem hajlandó maradéktalanul visszaszolgáltatni a kommunizmus alatt, illetve egyes esetekben azt megelőzően ellopott ingatlanokat, de egyszer már jogerősen visszaszolgáltatott iskolákat és egyházi ingatlanokat oroz el az igazságszolgáltatás segítségével. (Lásd a sepsiszentgyörgyi református gimnázium vagy a nagyváradi pénzügyi palota esetét).

Egy pillanatra sem szabad elfelejteni azt sem, hogy a magyarellenességet Romániában államfői szinten legitimálta Klaus Iohannis, amikor egyszerű belpolitikai megfontolásból, a PSD lejáratása céljából uszított a magyarok ellen. És hát Kolozsvár sem az a multikulti Kánaán, amilyennek román polgármestere hirdeti – legalábbis magyar szempontból még mindig nem az. Így aztán magának az amúgy az U lelkes szurkolójának és – a polgárok adólejeiből – lelkes támogatójának számító polgármesternek a felelőssége sem tagadható el az ilyen atrocitásokban.

Elvégre

És a városban a Funar-érához képest lezajlott kétségbevonhatatlan gazdasági és kulturális fejlődés ellenére egy dologgal azért nem lehet vádolni, hogy például a jelképek szintjén szakított volna a Funar-korszak piros-sárga-kék mániájával: a minden lámpaoszlopra kiaggatott román lobogók továbbra is hirdetik, hogy a kincses városban kik az urak.

Nos, ilyen hely Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa. Pedig amíg a hatóságok részéről az az alapvető hozzáállás, hogy a magyarokat ért atrocitások vagy bocsánatos bűnnek számítanak, vagy azzal csorbítják a súlyosságukat, hogy „egyszerű”, mindennapos bűncselekményként vagy szabálysértésként sorolják be őket, addig

Igaz, lamentálás helyett tulajdonképpen már annak is örülhetünk, hogy a román nyomozó hatóságok – legalábbis most úgy tűnik – érdemben foglalkoznak a kolozsvári üggyel, és legalább garázdaság és testi sértés miatt eljárást indítottak az agresszorral szemben.

Elvégre akár arra a következtetésre is juthattak volna, hogy valójában az áldozat a felelős mindenért, miután arccsontjával agresszívan nekirontott a román U-drukker által békésen, a magyar és a román nemzet között átívelő határtalan barátság és szeretet szimbólumaként feléje dobott üvegnek.