Román ünneplés, magyar esély

A legújabb ilyen kezdeményezés Nagyváradon látott napvilágot, ahol román értelmiségiek egy csoportja petíciót kezdeményezett, amelynek célja, hogy a települést nyilvánítsák „a román egyesülés városává", arra hivatkozva, hogy Aurel Lazăr helyi román ügyvéd házában írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Magyarországon élő románok a magyarok, németek és a többi nemzetiség megkérdezése nélkül kinyilvánították, hogy el akarják szakítani Magyarországtól az általuk is lakott megyéket.

A petíció „kulturált" szellemiségét jól tükrözi, hogy Budapestet az „elnyomó magyarok” fővárosaként emlegeti, ami a korabeli európai országokban – pláne Romániában – élő kisebbségek helyzetét a Magyarországon élőkkel összehasonlítva még akkor is arcátlan hazugság, ha az akkori román jogkövetelések egy részét mai szemmel jogosnak is találjuk. Emellett a Magyarországot végigfosztogató román hadsereget méltatja, amiért leverte a Tanácsköztársaságot, esélyt adva Magyarországnak, hogy a demokratikus fejlődés útjára lépjen – de ami a magyarok „frusztráltsága” miatt nem valósult meg.

Nos, hogy a nemzeti önrendelkezés jogát kirekesztően értelmezve egy 1918-ban 92–93 százalékban magyarok lakta várost akarnak a román egyesülés városává nyilvánítani egy román nyilatkozat aláírása miatt, eleve nem kis cinizmusra vall – az viszont még nagyobbra, hogy a kommunisták valóban indokolt leverése miatt hálát követelnek, amikor közismert tény, hogy a román hadsereg már 1918-ban, vagyis a kommunisták 1919 márciusi hatalomra kerülése előtt megtámadta az antanttal amúgy már fegyverszünetet kötött Magyarországot.

Való igaz, hogy például Nagyvárad polgármestere, Rimler Károly 1919. április 20-án a kommunisták ellen kérte fel bevonulásra a románokat – de a város etnikai viszonyait figyelembe véve az lett volna a természetes, ha ezt követően kivonulnak. Ehelyett azonban hódítóként viselkedtek, mint ahogy tették azt egész Magyarországon, ameddig eljutottak.

Vagyis Románia fegyveres erővel szállta meg Kelet-Magyarországot, amit a győztes nyugati hatalmak azért hagytak jóvá, mert hatalmi érdekeik ezt kívánták, és ezt 1920-ban, a trianoni békediktátumban szentesítették. Az 1918-as nagygyűlés misztifikálása csupán annak elkendőzését szolgálja, hogy Románia a nagyhatalmak kegyéből foglalhatta el és tarthatta meg Erdélyt és Kelet-Magyarországot. Ha ugyanis valóban az önrendelkezés wilsoni elveit vették volna figyelembe, akkor nem hagyhatták volna figyelmen kívül a Kolozsvárott megrendezett, hasonló kaliberű magyar nagygyűlést.

De hagyjuk a történelmet: a legfrissebb magyarellenes lépések közül említést érdemel még a PSD színeiben az Európai Parlamentbe jutott Cătălin Ivan ostoba provokációja, aki Facebook-bejegyzésben vádolta meg az RMDSZ-t azzal, hogy szabályzata tiltja a szövetség politikusainak, hogy románnal házasodjanak. Utóbb maga is elismerte, hogy ez hazugság, ám a maga szemszögéből a mérleg pozitív: hangulatot keltett a magyarok ellen, önmagát pedig „jó románként" könyveltette el, aki figyelemmel követi, mit művelnek a „gyanús” kisebbségek.

De ott vannak az örökös vesszőparipák, a magyar anyanyelvhasználat, az utcatáblák, az oktatás elleni hatósági hadjárat, vagy a Trianon valós történelmi körülményeit vizsgáló, professzionális magyar történészcsapat elleni román hőbörgés. Mindez így, a mélyromán ünnepi felhorgadás küszöbén ismét csak azt jelzi: a románok körében még mindig befejezetlen a nemzetépítés folyamata, amelyet a 21. században is 19. századi, az őshonos kisebbségek elnyomásával, jogainak megtagadásával, történelemhamisítással próbálnak megvalósítani.

Biztosak lehetünk benne, hogy ahogy egyre közelebb kerülünk 2018-hoz, tovább fokozódik majd a soviniszta őrület, és csúcsra pörgetik majd a „ki a nagyobb román”-lemezt, amelynek egyik visszatérő eleme lesz a magyarok ócsárlása, megalázására, provokálására tett kísérlet.
Ugyanakkor a centenárium alkalmából Romániára eső nemzetközi figyelem számunkra, magyarok számára is esélyt jelenthet, ha okosan és jól sáfárkodunk vele.

Jó lenne kihasználni az alkalmat, és idejekorán felkészülni, hogy itthon és a nemzetközi fórumokon is higgadtan, de határozottan, a korszerű emberi és kisebbségi jogi érvekre támaszkodva ismertessük a magyar álláspontot, és leplezzük le a román történelemhamisítást, hazugságokat és a befeketítésünket célzó kampányokat. Hogy a centenárium alkalmából a mindent elöntő nemzetieskedő mámoron túl a jogos kisebbségi sérelmekre, és a száz éve betartatlan román ígéretekre is ráirányítsuk a figyelmet.

korábban írtuk

„Egyesülés városa” cím: Pásztor Sándor nem írta alá a „magyar elnyomókat” említő beadványt

Nem volt hajlandó aláírni Pásztor Sándor megyei tanácselnök a „magyar elnyomók”-ról szóló beadványt, amelyben az „egyesülés városa” titulust kérik Nagyvárad számára.