Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

A közösségi oldalak hőskora még valóban azt szolgálta, hogy az emberek egymásra találjanak.

Kezdetben a rég nem látott, az ország vagy akár a világ túlsó felén élő ismerősökkel való kapcsolattartást, majd a tájékozódást szolgálták – hogy aztán a jelenség oda fajuljon, hogy algoritmusok döntik el, mit engednek elénk.

Mindeközben tematikus vagy ideológiai buborékba zárnak, és – mint látható – nem egyszer olyan közösségekbe, ahol a buborékhatás nyomán párhuzamos valóság épült ki, és elképesztő őrültségeket képesek terjeszteni; illetve, ami súlyosabb, elhinni, hogy azok valójában a háttérhatalmak által elkendőzni akart valóság tényei.

A közösségi oldalak ugyanis szinte felfoghatatlan mértékben kiterjesztették az információtovábbítás lehetőségeit: azt az álhírt vagy suttogó propagandát, amit harminc éve még csak füstös kocsmaasztalok mellett, vagy a kerítésen áthajolva a szomszéddal kvaterkázva terjesztettek, az online közeg ma tíz- és százezrekhez képes pillanatok alatt eljuttatni.

Az internetes hírforrások előretörése és a nyomtatott sajtó lassú sorvadása nyomán sokan vannak úgy vele, hogy amit egy nyilvános felületen látnak leírva vagy mozgóképen, azt hajlamosak igaznak hinni, függetlenül attól, hogy egy bejáratott, megbízható sajtóorgánumból származnak, vagy egy sufnituninggal összegányolt álhíroldalról.

Már csak azért is, mert sokan valószínűleg legfeljebb csak véletlenül olvasnak komoly sajtóorgánumokat, ha egy-egy érdekesebbnek tűnő címet feldob az algoritmus, mivel már a családban sem volt szokás minőségi sajtót olvasni.

A jelenség egy másik oka, hogy a hagyományos politikai osztály rossz teljesítménye és hitelvesztése az intézményekre és a hagyományos sajtóra is átterjedt – persze ez egyes sajtóorgánumok magatartásának az eredménye is, a szenzációhajhászás vagy valamely politikai oldal melletti, aktivizmusba átcsapó kiállás is csökkentette a médiába vetett bizalmat, még ha mindez nem is jellemző a teljes sajtóra.

Ugyanakkor nagyon sokszor az emberek egyszerűen csak a médián „verik le” a politikummal szembeni dühüket, figyelmen kívül hagyva a „Ne bántsd a hírvivőt” elvét. Hiszen a sajtó azért az esetek zömében „csupán” azt teszi, ami a dolga: beszámol az aktuális közéleti eseményekről, igyekezve rávilágítani azok hátterére is.

A veszélyt ráadásul tetézik a szándékos félretájékoztatások, a nem egyszer külső hatalmak által az emberek összezavarásának céljával terjesztett álhírek, hamis információk, vagy valamely politikus, illetve párt ismertségét, eléréseit mesterségesen növelő platformok, amelyek célja a közvélemény manipulálása, a szabad választások manipulálása. És akkor még nem is beszéltünk a közösségi oldalakon terjedő „kihívásokról”, amelyek nem egy esetben szintén a résztvevők egészségét vagy akár életét fenyegethetik.

A politikum persze máris rögtön a fűnyíróelvet vetné be, és a lehető legradikálisabb megoldáshoz folyamodna: Raluca Turcan liberális párti politikus a felvetette a TikTok betiltásának szükségességét Romániában, azzal érvelve, hogy az kudarcot vallott az álhírek kiszűréseben, illetve a terjesztésük megakadályozásában.

Azonban bármennyire is jól hangzik, nem feltétlenül a túlzott szigor, az azonnali tiltás a megoldás. A jelenség megfékezéséhez több fronton kell a problémával foglalkozni.

Az egyik az oktatás kérdése.

A gyerekek számára már az iskolában oktatni kell a közösségi oldalak használatát, meg kell próbálni felkészíteni őket, hogy legalább az esetek többségében meg tudják különböztetni a valós történéseket az álhírektől és a manipulációtól.

Hogy ehhez hozzájárul-e az, ha 16 éves korukig nem is lehetnek jelen a közösségi oldalakon, jó kérdés, egyelőre nem látni, hogy ahol meglépték a tiltást, milyen eredménnyel jártak, de tény, hogy

Ugyanakkor, mint láthattuk, a felnőttek számára sem ártana valamilyen felvilágosító kampány, sőt képzés.

Az persze már az utópiák világába tartozik, hogy csak valamilyen „jogosítvány” megszerzése után lehessen a közösségi oldalakat használni, bár a mostani, egy embert kórházba juttató incidens után talán mégsem tűnik annyira elrugaszkodott felvetésnek.

Mindezek mellett elengedhetetlen a szigorú ellenőrzés az oldalak tartalma fölött. Erre az egyes országok hatóságainak kell rákényszeríteniük a szolgáltatókat, amelyek gyakran visszaélnek a területen kívüliség előnyeivel, miközben maguknak a nemzeti médiahatóságoknak is fokozniuk kell az ellenőrzést.

Márpedig az ilyen esetek is jelzik: a kontroll nélkülözhetetlen, és ha egy szolgáltató működni akar egy bizonyos országban, akkor szigorúan be kell tartania az ott érvényes jogszabályokat. Az ellenőrzés amúgy is működik már bizonyos formában, csak még szigorúbban célkeresztbe kell venni a káros tartalmakat.

Elvégre

És ami a jelek szerint szintén indokolt: szigorúan büntetni kell az álhírterjesztést, persze csakis a szólásszabadság elvét betartva. (Valamint annak sem ártana megpróbálni utánajárni, hogy egyáltalán hol van az álhírek forrása).

A korábban az emberek közötti kapcsolattartásról szóló közösségi háló mára olyan, mindent behálózó rendszerré nőtte ki magát, amely tíz-, sőt százmilliók számára jelent kiegészítő, rosszabb esetben elsődleges tájékozódási forrást.

Persze nem kell démonizálni, hiszen mint mindennel, ezzel is lehet normálisan élni és visszaélni is.

De aki visszaél vele, arra sújtson le szigorúan a törvény ökle, hiszen látható: emberek testi épsége, sőt akár élete múlhat rajta.