RMDSZ, Orbán, Dan, magyar–magyar és magyar–román kapcsolatok

A két kisebbik erdélyi párt számos politikusa állt át az RMDSZ-be, és az országos szintű rivalizálás azzal is megszűnt, hogy egy-egy képviselőjük befutó helyet kapott az RMDSZ parlamenti listáján. (Igaz, abban, hogy a komolyabb kihívást jelentő egy helyett két „ellenzéki” párt van, az RMDSZ-nek is jelentős szerepe van, az Erdélyi Magyar Szövetséggel szemben álló Magyar Polgári Erőt az oszd meg és uralkodj elv alapján éppen a neki átengedett képviselői hellyel tartja lélegeztetőgépen). Az egymásra találást a pragmatizmus is indokolja: a riválisok felmorzsolódása nyomán az RMDSZ végezheti a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést, amelyhez a forrásokat is megkapja, ami segít neki abban, hogy napi szinten tartsa a kapcsolatot a polgárokkal, bizonyítva saját „hasznát”.

Emellett

Ezt viszonozva az RMDSZ is igyekszik támogatni a magyar kormányt választások idején – ennek része az is, hogy Orbán Viktor felszólalt az RMDSZ kongresszusán, ahol az erdélyi magyar közösség támogatását kérte a jövő évi országgyűlési megmérettetésen. Ez már csak azért is fontos volt, mert egyesek körében megütközést keltett, amikor tavasszal, az elnökválasztás második fordulója előtt George Simion AUR-vezér együttműködésre való „felajánlkozására” válaszolva jelezte: amennyiben az AUR elnökét államfővé választják, hajlandó együttműködni az olyan kérdésekben – például a szuverenitásvédelem –, amelyekben lehetséges

Bár tény, hogy az erdélyi magyar közösség érdeke is az, hogy a mindenkori budapesti és a mindenkori bukaresti vezetők közötti viszony normális – ne adj' Isten, jó – legyen,

Ilyen körülmények között sokakban merült fel, hogy ilyen háttérrel nem lehet hitelesen együttműködésre jelentkezni a magyarokkal – ennek az RMDSZ vezetői is hangot adtak, és végül a magyar kormányfő is ezt az álláspontot tette a magáévá. Mindazonáltal az továbbra is maxima, hogy

(Nem mellékesen a jelenleg éppen Orbán Viktor fő kihívójának felépíteni próbált Magyar Péter tavaly egy interjúban arról beszélt, hogy az Európai Parlamentben azzal a Konzervatívok és Reformerek frakcióval – ECR – tartja a leginkább lehetségesnek az együttműködést, amely az AUR-t is büszkén a soraiban tudja...).

A mostani kongresszus, amelyen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szoros stratégiai partnernek nevezte a magyar kormányoldalt, Orbán Viktor pedig nemzetstratégiai jelentőségű pártnak az RMDSZ-t, azt jelzi, hogy a felek között nincs feszültség, a viszony rendezett, és Erdélyben az RMDSZ a legfőbb, megkerülhetetlen partner a nemzetpolitikai ügyekben. Már mindaddig, amíg a jelenlegi irányvonala megmarad.

Ahhoz ugyanis bizonyos gesztusok is szükségesek, amelyekre Ilie Bolojan miniszterelnök – Nicușor Dan államfővel ellentétben – legalább hajlandó volt. A liberális kormányfő beszédében méltatta a koalíciós partner RMDSZ-t, miközben az ottani helyzetet ismerők számára megmosolyogtató volt, amikor a Bihar megyei RMDSZ-esek iránti tiszteletről beszélt – hiszen köztudomású, hogy kutya-macska viszonyban van a magyar szervezet bihari illetékeseivel, ami még abból az időből eredeztető, amikor Bolojan Nagyvárad polgármestere és bihari tanácselnök volt. Ám a pragmatizmus jegyében túllépett mindezen, fontosnak nevezve az emberek és a közösségek közötti kölcsönös tiszteletet, sőt a magyar kormánnyal való együttműködés lehetőségét is felvetette, ami dicsérendő és tiszteletre méltó – bár attól azért kinyílt az ember zsebében a bicska, amikor a gazdag örökségről beszélt, amelyet a magyar közösség „ránk hagyott”.

Ez ugyanis kissé vágyvezérelt gondolkodásnak hangzott,

akiket Németországnak való kiárusításuk után már tét nélkül lehet dicsérni azért, mert itt hagyták emblematikus településeiket és ingatlanaikat – amelyeket ugyebár akkor sem vihettek volna magukkal, ha akarják... Az örökségül „hagyott” javak megfogalmazás ráadásul azért is bosszantó, mert közismert, hogy Bolojan és párttársai mindent megtettek és tesznek annak érdekében, hogy bírósági segítséggel torpedózzák meg a magyar intézmények kommunisták által elorzott ingatlanainak visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosoknak.

A politikában azonban előfordul, hogy kiemeltebb célok – a mindkét ország és nemzet számára kulcsfontosságú regionális együttműködés – érdekében a felek megpróbálnak túllépni az ilyen ügyeken, és gesztusokat tenni egymás irányába.

Az elnök részéről határozottan negatív üzenet, hogy az előzetes ígéret ellenére végül nem ment el. Különösen, ha igaz, hogy nem csupán az RMDSZ-szel, hanem a magyar közösséggel – és a magyar kormányfővel – szemben is modortalan gesztusa a székely himnusz lejátszásának tudható be. Ez nem túl biztató előjel.

Úgy tűnik, a bukaresti államfői palotában a Iohannis-éra szellemisége él tovább a magyar ügyekben: az államfő még a nyilatkozatok szintjén sem igazán hajlik a közeledésre.

Az ugyanis szerintük szertefoszlatná az „egységes nemzetállam” mítoszát, és csak bátorítaná az ország egységére nézve éppen a hírszerző szervek támogatásának fenntartása és befolyásának növelése érdekében nemzetbiztonsági kockázatként értékelt, valójában csak a szülőföldjén normális életet, az anyanyelvi oktatást és a hivatali anyanyelvhasználatot is magában foglaló, a nemzeti identitás zavartalan megélését lehetővé tevő önrendelkezést akaró magyar közösséget. (Apropó hírszerzés: az sem segíti az államfő és a titkosszolgálatok közötti intim viszony hiteles cáfolatát, és nem ad túl sok derűlátásra okot, hogy Dan a hírszerző szolgálat bevetését szorgalmazta a korrupciós ügyek felderítésére, ami ismét csak túlzott hatalmat adna a SRI kezébe).

Pedig az RMDSZ-kongresszus jó alkalom lehetett volna a találkozóra az államfő és a magyar képviselet, illetve a magyar miniszterelnök között.

Márpedig ha csupán a romániai politikai rendszerben fogyóeszköznek számító, kisebb befolyással bíró, a koalíciós megállapodás értelmében legkésőbb 2027-ben amúgy is távozó miniszterelnök hajlik legalább a minimális gesztusokra, az ország külpolitikájának meghatározásában és képviseletében fontos szerepet játszó, még mintegy négy és fél évig hatalomban levő államfő viszont nem, az nem feltétlenül kedvező előjel a kétoldalú kapcsolatokat illetően.