2008. december 02., 18:242008. december 02., 18:24
A jövendő kormányról jelen pillanatban csak egy dolgot lehet több-kevesebb biztonsággal tudni: azt, hogy előbb-utóbb megalakul, és hogy a legnagyobb valószínűséggel legalább két párt alkotja majd. Persze még ez sem százszázalékos, hiszen előfordulhat, hogy a győztes PDL egyedül alakítana kisebbségi kormányt, aminek önmagában nagyobb parlamenti támogatottsága lenne, mint a leköszönő, kétpárti PNL-RMDSZ-kormánynak. Volt már erre példa 2000 és 2004 között – akkor a szocdemek vihették végig az RMDSZ külső támogatásával a négyéves mandátumot.
Afelől kétségünk sem lehet, hogy az államfő vidáman bízza majd meg a PDL miniszterelnök-jelöltjét a kormányalakítással, hiszen a demokrata-liberálisok szellemi atyjának tekinthető Traian Basescu már korábban bejelentette, hogy sem a PSD, sem a PNL jelöltjét nem tartja alkalmasnak a feladatra. Ráadásul a tegnap esti, a választási rendszer visszásságait is jól tükröző szavazatvisszaosztás után – amely nyomán a több szavazatot szerző PSD végül kevesebb mandátumot kapott, mint a PDL – már amiatt sem kell aggódnia, hogy nem a legtöbb képviselővel rendelkező pártot kéri kormányalakításra.
Ugyanakkor a szóló kormányzás kevéssé valószínű. Ezért a PDL-nek – és Basescunak is – igencsak keserves Canossa-járást kell abszolválnia ahhoz, hogy ismét magához édesgesse a korábban annyit támadott liberálisokat. Tény ugyanis, hogy a valóban a mérleg nyelvévé vált PNL nélkül nemigen lehet kormányt alakítani.
Azonban a PDL-PNL kormány többsége még így sem feltétlenül elég a valóban hatékony és kényelmes kormányzáshoz. Márpedig az RMDSZ fegyelmezett, a pártvezetés utasításait a szavazások során rendszerint hűségesen követő honatyái bármilyen összetételű koalícióban képesek lennének biztosítani az olyannyira áhított stabilitást. Megállapítható tehát: ha az RMDSZ némileg veszített is súlyából, a csökkenés talán nem akkora, hogy könnyedén kihagyható legyen a kormányalakítási számításokból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok