Balogh Levente

Balogh Levente

Rafah ostroma és a hasznos idióta terroristasimogatók

2024. május 10., 10:582024. május 10., 10:58

Meg kell hagyni, az izraeli kormány részéről igencsak merész lépés volt, hogy a határozott washingtoni – és általában nyugati – rosszallás ellenére megindította az ostromot a Hamász iszlamista terrorszervezet utolsó gázai bástyája, Rafah ellen.

Annak ellenére ugyanis, hogy ebben a konfliktusban Izrael a megtámadott fél és az áldozat, a világ nagy része elfelejteni látszik, hogy tavaly október elején példátlan terrortámadás-sorozatot kellett elszenvednie, amely több mint ezer halálos áldozattal, túszként elhurcolt ártatlan emberek tucatjaival és számos település lerombolásával járt.

Akkor az izraeli kormány nem tehette meg, hogy nem ad azonnali és kemény választ az aljas támadást kitervelő és elkövető Hamásznak. Benjámin Netanjahu miniszterelnök egyenesen a lehető legambiciózusabb célt tűzte ki: az iszlamista terrorszervezet teljes felszámolását.

Mindez részben a Hamász szándékai szerint történt –

a terroristák célja az volt, hogy az izraeli válaszcsapás nyomán önmagát, illetve az általa túszként, élő pajzsként tartott gázai civil lakosságot tüntesse fel „izraeli agresszió” áldozataként.

És mivel egy nagyjából háromnegyed Budapestnyi területről van szó, ahol kétmilliónyian élnek összezsúfolva, úgy, hogy a Hamász kilövőállásait, rejtekhelyeit, fegyverraktárait civil létesítményekben – iskolákban, kórházakban vagy egyszerű lakóházakban – rejtette el, és azzal súlyosbítva, hogy a környező arab országok a menekültek ellátása jelentette nehézségekre, illetve a gázai övezet kiürülésének veszélyére hivatkozva ürügyként akkor sem fogadnák be a palesztin civileket, ha a Hamász lehetővé tenné, hogy elmeneküljenek, óhatatlanul magas a polgári áldozatok száma.

Részben emiatt, nagyobb részben viszont

a jól irányzott Izrael-ellenes propaganda miatt világszerte egyre többen felejtik el, hogy ezt a konfiltust, ezt a háborút nem Izrael kezdte.

És ahogy októberben nem tehette meg, hogy nem indít műveletet a terroristák megbüntetésére, az izraeli kormány most nem tehette meg, hogy megszegje ígéretét, és a Rafah elleni támadás megindításával ne vigye végig a Hamász megbüntetésére, konkrétan felszámolására irányuló hadműveletet.

Ez egyrészt a belső és külső ellenfelek tépázta Netanjahu-kormány egyik utolsó szalmaszála, amelybe kapaszkodva felszínen maradhat, másrészt viszont

a szélsőséges, nem csupán a zsidó állam, hanem az összes zsidó és nem muzulmán elpusztítására felesküdött terrorszervezet felszámolása objektív szükségszerűség is.

A jelek szerint azonban ezt Washingtonban, Izrael hagyományosan legszorosabb szövetségesénél kezdik másképp látni.

A jelenlegi washingtoni kormány több okból is barátságtalan Netanjahuval szemben – egyrészt azért, mert eltérő politikai oldalon állnak, a balliberális washingtoni adminisztráció ideológiailag a jobboldali izraeli koalíció ellenfele.

Másrészt ott a megfelelési kényszer az amerikai társadalmon belül is egyre számosabb muzulmán közösséggel szemben – valamint azokkal az amerikai civilekkel szemben, akik

sokat ugyan nem tudnak az izraeli-arab konfliktus hátteréről, de éppen ezért könnyen meg lehetett szédíteni őket az „elnyomó Izrael brutalitása miatt ártatlanul szenvedő palesztinokról” szóló mesékkel.

A szélsőséges, neomarxista és woke-szektás tanáraik és egyes befolyásos muzulmán államok által is finanszírozott, a palesztinokat egyoldalúan áldozatként beállítani próbáló hazug propaganda által agymosott diákok sokszor agresszióba torkolló, antiszemita megnyilvánulásoktól sem mentes tüntetései jól mutatják, hogy milyen könnyen manipulálhatóak az emberek, ha nem rendelkeznek megfelelő információval.

Mindezek nyomán

aggasztó, hogy bár amerikai illetékesek a szavak szintjén ismét megerősítették Washington eltökéltségét Izrael katonai támogatása mellett, egyre inkább repedezni látszik a támogatás.

Bár eddig úgy tűnt, hogy az amerikai bírálatok részben ugyan valós aggodalmakat tükröznek, azért nagy mértékben csupán kommunikációs fogásnak szánták őket, hogy megpróbálják megnyugtatni az Izrael-ellenes köröket, amelyek jelentős része amúgy demokrata párti Biden-szavazó. Azonban az a hír, hogy a Biden-adminisztráció visszatartott egy Izraelnek szánt bombaszállítmányt, sőt Biden a további szállítások leállításával fenyeget, igencsak súlyos helyzetre világít rá, hiszen fennáll a veszélye, hogy az amerikai támogatás bizonytalanná válása nyomán vérszemet kapnak Izrael térségbeli ellenségei, és még több terrort zúdítanak a zsidó államra.

Mindezzel pedig Bidenék csak annyit érnek el, hogy azoknak tesznek a kedvére, akik

hasznos idiótaként egy olyan, a közel-keleti térségben befolyásszerzésre törekvő, diktatórikus országot szolgálnak – nevezetesen Iránt –, ahol jó esetben csupán gumibottal, rossz esetben sortűzzel kergetnék szét azokat, akik a hivatalos állami doktrínával szembeni álláspontjukat próbálnák nyilvános megmozduláson hirdetni.

Arról nem is beszélve, hogyan éreznék magukat a most az egyetemi kampuszokon lángoló tekintettel a palesztinok mellett szónokló diáklányok, ha a saját bőrükön kellene megtapasztalniuk, milyen a nők sorsa az iszlamisták uralta világban – így Gázában is.

Ez azonban át sem fut az agyukon, mint ahogy természetesen az sem, hogy

a tüntetéseken a terroristák mellett állnak ki, ami erkölcsi normák teljes erózióját jelzi

– még akkor is, ha elismerjük, hogy valóban törekedni kell a civil áldozatok számának csökkentésére.

A jelenség jól illeszkedik azon, szélsőbaloldali ideológákon alapuló trendhez, amelynek képviselői a „munkásosztály” és a „proletariátus” középosztálybelivé válása, és a társadalommérnökösködő, világmegváltó eszmék iránti érdektelenné válása nyomán folyamatosan újabb elnyomott csoportokat keresnek, illetve találnak ki, amelyek mellett harcos kiállást tanúsítva jóemberkedhetnek egy sort, és megpróbálhatják igazolni önnön létjogosultságukat.

Holott egy valamit nem árt leszögezni:

hiába került a Hamász választások nyomán hatalomra, egy olyan szervezetet nem lehet legitim, kormányképes entitásnak tekinteni, amely terrortámadások százait követte el, ártatlan civileket mészárolt le, és túszokat hurcolt el, hogy zsarolásra használja fel őket.

Hiszen Hitler náci pártja is demokratikus választások nyomán került hatalomra Németországban, mégsem mondta

azt egyetlen épelméjű és ép erkölcsi érzékű ember sem 1945-ben, hogy a diktatúra kiépítése, a második világháború kirobbantása, a világégés során elkövetett szörnyűségek, több millió zsidó ipari szintű lemészárlása után az NSDAP joggal tartana igényt arra, hogy részt vehessen a soron következő választásokon, és akár ismét kormányra kerüljön.

Vagyis vigyázni kell, nehogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntsük.

Az természetesen jogos elvárás az izraeli hadsereggel szemben, hogy próbálja a lehető legnagyobb mértékben elkerülni, hogy a hadműveleteknek civilek is áldozatul essenek.

Azonban a terrorizmus elleni küzdelmet nem szabad feladni, bármennyire is kellemetlen választási évben a Biden-kormányzat számára, hogy az Izrael melletti kiállás miatt szélsőbalos támogatói esetleg megorrolnak rá. Ellenkező esetben ugyanis

a szélsőséges iszlamista erők úgy értékelhetik: a terroristasimogató „elvtársaknak” köszönhetően szabad kezet kaptak ahhoz, hogy Izraelben és világszerte terrortámadásokat hajtsanak végre a zsidó célpontok ellen.

És akkor már jöhetnek a keresztények is…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

RMDSZ, Orbán, Dan, magyar–magyar és magyar–román kapcsolatok

A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Nicușor Dan, a csalódás, avagy miért nem értik a románok a magyarokat

Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna az EU-ban: kinek és miért lenne jó?

Nem könnyű Ukrajna EU-csatlakozásának realitását mérlegelni, hiszen a kérdést azon objektív mutatókon túlmenően, hogy politikailag és gazdaságilag mennyire felkészült az ország, a háború mellett magyar–ukrán konfliktus is beárnyékolja.

Balogh Levente

Balogh Levente

Moldova: csatát nyert a Nyugat

A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Burduja, Dan Tanasă leglelkesebb követője

Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin bekóstolta a NATO-t

Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.

Makkay József

Makkay József

Bolojan reformcunamija: ígéret vagy illúzió?

Egyre több sebből vérzik a Bolojan-kormány reformcunamija minden fronton, amivel az elszabadult román államháztartást próbálja rendbe hozni. Az a legnagyobb baj vele, hogy kivitelezéséhez nincs meg a társadalom nagyobb részének a támogatása.