Közös nyilatkozatban erősítették meg a kolozsvári központú Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) melletti elköteleződésüket az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei.
Hamarosan rajtol az egyetemi tanév, így lépéskényszerbe kerültek azok, akik albérletben képzelik el a következő hónapokat. Megnéztük, milyen albérletárakra számíthatunk a nagyobb erdélyi egyetemi központokban és Bukarestben.
Románia egyetlen egyeteme sem szerepel a 2026-os sanghaji rangsorban – hivatalos mevén Academic Ranking of World Universities (ARWU) – Shanghai Ranking –, amely a felsőoktatási intézmények egyik legismertebb nemzetközi rangsorát jelenti.
Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.
Új szakok, korszerűsített tantervek és egyre több technológiai tartalom jelzi, hogy az erdélyi egyetemek is igyekeznek alkalmazkodni a gyorsan változó munkaerőpiachoz.
Miért költözik egy külföldi diák több ezer kilométerre otthonától, hogy Kolozsváron tanuljon orvoslást? A kolozsvári orvosisokat, azaz a Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (UMF) diákjait kérdeztük tapasztalataikról.
A Partiumi Keresztény Egyetem Sulyok István-épületének amfiteátrumában került sor pénteken az idei Tudományos Diákköri Konferencia keretében a Wagner Nándor szobrászművész szellemi örökségét ápoló Academia Humana Alapítvány pályázati díjkiosztójára.
Új szerkezetű, kettős, magyar nyelvű alapképzéses szakokra lehet jelentkezni a július 13-án kezdődő nyári felvételin.
Az európai ökoszisztémák már most is reagálnak a klímaváltozásra, és a leggyorsabb, akár ötször erőteljesebb változások az alpesi térségekben – köztük a Kárpátokban – figyelhetők meg – derül ki egy friss tanulmányból.
Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.
Történelmi falak, új fények és korszerű terek – átfogó felújításon esett át a kolozsvári Bocskai-ház, amely nemcsak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik jelképes épülete, hanem a város magyar történetének is fontos emlékhelye.
Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Tonk Márton rektor szerint az intézmény ma már vitán felül álló szereplője az erdélyi, a romániai és a Kárpát-medencei felsőoktatásnak.
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile, az aradi Aurel Vlaicu Állami Egyetem korábbi rektora ellen – közölte a városi ügyészség.
Öt országból közel ötven határon túli és anyaországi intézményből érkeznek egyetemista sportolók Budapestre a csütörtöktől szombatig tartó 17. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájára (KEK).
Az iskola világa lassabban változik, mint a gyerekeké, és ez ma már minden osztályteremben érezhető feszültséget okoz.
Vasárnap nagy kiterjedésű tűz ütött ki a Nagyváradi Egyetem egyik épületében, amelynek következtében egy műhely és egy mérnöki laboratórium teljesen megsemmisült – tájékoztatott a Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Az RMDSZ határozott álláspontja szerint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem önállósága megőrzendő, minden olyan felvetés, amely az intézmény beolvasztására vagy alárendelésére irányul, rossz irányba mutat – szögezi le a szövetség Maros megyei szervezete.