VEZÉRCIKK – Tökéletesen jellemzi a többnyelvűséggel és a valós multikulturalizmussal kapcsolatos román szemléletet az, ahogy a bukaresti oktatási tárca „megoldotta” a minisztérium honlapjának többnyelvűsítését.
2016. szeptember 08., 20:052016. szeptember 08., 20:05
A magyar szöveg megbízhatóan és százszázalékosan értelmetlen, világos, hogy nem élő ember írta, hanem egyszerűen végigfuttatták a Google fordítóprogramján, amelyről köztudott, hogy a magyar szövegek esetében annyit ér, mint hallássérültek intézetében a hangosbemondó. Egyáltalán nem vigasztaló, hogy a világnyelvek – vagyis a francia és az angol – esetében is ugyanígy járhattak el, mivel a magyar közösség nem idegen, hanem őshonos az országban. Vagyis egyrészt könnyebb lett volna olyasvalakit találni, aki képes értelmesen lefordítani a román szövegeket, másrészt konkrétan ki is jár a magyaroknak, hogy az adójukból működtetett intézmények az anyanyelvükön kommunikáljanak velük.
Köztudott ugyanakkor, hogy a szóban forgó intézmények többsége még annyit sem próbál tenni a kétnyelvűségért, mint az oktatási tárca. Számos olyan közintézmény van, amely még azokon a településeken is kizárólag románul kommunikál, amelyeken több tízezernyi magyar él. Esetleg a magyar nemzetiségű polgárok igényét letudottnak véli azzal, hogy honlapján, illetve egyes hivatalokban néhány magyar nyelvű tájékoztatót is kifüggeszt, azonban magát a magyar nyelvet nem lehet használni, mivel a jórészt a Kárpátokon túlról ideszármaztatott hivatalnokok még csak törni sem képesek az őshonos közösség nyelvét. Vagyis az ilyen „kétnyelvűség” ugyanolyan porhintés, mint a Google- vagy Facebook-fordítóval nyert magyar szövegek – csak arra jó, hogy a külföldiek számára úgy tűnjön: itt valóban odafigyelnek a kisebbségekre, valójában azonban az egész nem több, mint ócska és megalázó trükközés.
Ugyanakkor az is régi közhely, hogy maguknak a polgároknak is öntudatosabban kellene fellépniük, és ki kellene követelniük, hogy az ő pénzükből való hivatalok az anyanyelvükön kommunikáljanak velük. Ebben a magát érdekvédelminek nevező szervezetnek is óriási szerepe lenne, hiszen – többek között a magyar kisebbségnek járó román állami pénzek egyedüli felhasználójaként – több anyagi és szervezeti forrással rendelkezik az egyszerű magyar polgároknál arra, hogy fellépjen a magyar polgárokat notóriusan semmibe vevő hivatalokkal szemben.
Ha viszont a hatóságok tényleg úgy gondolják, hogy a magyaroknak kevesebb jár, mint a románoknak, és semmiképpen sem akarják az adófizető magyar nemzetiségű román állampolgárok számára ugyanúgy biztosítani az anyanyelv használatát, mint a románok számára, erre is van megoldás: vonjanak le tőlünk kevesebb adót. Hiszen ha a nyelvünket nem szeretik, a pénzünket se szeressék. Mert – a hogy a mondás tartja – a pénz beszél. Még akkor is, ha a hivatalnok – legalábbis magyarul – nem.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
szóljon hozzá!