
Védelem. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elektromos kerítéseket ígér a medvekárok megelőzésére
Fotó: Veres Nándor
Elektromos kerítéseket telepítenek azokon a településeken, amelyek a leginkább szenvednek a medvék jelentette problémától – jelentette be Fiana Buzoianu.
2026. január 23., 10:312026. január 23., 10:31
A környezetvédelmi miniszter csütörtökön este a közösségi oldalán ismertette a kezdeményezést.
„Kiegyensúlyozott intézkedéscsomagot ígértünk az ember és medve közötti konfliktusok kezelésére. Betartjuk ígéretünket!” – írta Buzoianu.
A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága
Emlékeztetett, hogy ezt a programot 2023-ban indították el, de végrehajtását több mint két évig blokkolták, és csak most tűzték újra napirendre.
A környezetvédelmi miniszter Facebook-bejegyzésében kijelentette, hogy
„A megelőzés működik. És védi az életeket – mind az emberekét, mind az állatokét. Az elektromos kerítések jelentősen csökkentik a támadások és a károkozás kockázatát anélkül, hogy kárt tennének az állatokban vagy megváltoztatnák természetes viselkedésüket. Védik a háztartásokat, a méhészeteket, a gazdaságokat, valamint az állatok természetes útvonalait is” – írta Diana Buzoianu.
A miniszter által bejelentett program kiegészíti a barna medve védelmére vonatkozó nemzeti cselekvési tervet, és egy átállást jelent „a reakciótól a megelőzés felé, az improvizációtól a tudományon alapuló közpolitikák felé”.
„Folytatjuk. Adatokkal, megoldásokkal, valamint az emberek és a biológiai sokféleség tiszteletben tartásával” – tette hozzá Buzoianu.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
1 hozzászólás