Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Egyébként ez a vita (ha egyáltalán annak lehet nevezni azt, hogy egyesek megvonnának állampolgárok csoportjától egy szerzett jogot) nem magyar sajátosság, ugyanez érhető tetten román környezetben a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban is. Mégpedig mindig annak apropóján, ahogy szavazni szoktak.

Ezekben a napokban attól hangos a magyarországi ellenzék és a sajtó egy része, hogy az Orbán-kormány egyik minisztere úgymond „elárulta” a külhoni magyarokat. Történt, hogy Lázár János közlekedési miniszter egy interjúban a Tisza Párt Vas megyei képviselőjelöltjeinek egyikét „szlovák asszonynak” nevezte, sajnálatának adva hangot, hogy az ellenzéki alakulat „nem talált magyar embert”, akit a választáson indítson.

A szerencsétlen megfogalmazás miatt ellenzéki oldalon elszabadultak az indulatok. Az érintett, Strompová Viktória a miniszter szavaira reagálva elmondta, hogy felvidéki magyar családból származik, magyar állampolgár, és tizenhat éve Sárváron él. A képviselőjelölt leszögezte, hogy ő éppen olyan magyar, mint a miniszter vagy bárki más, „aki magyarul álmodik”, és szerinte Lázár János nemcsak őt sértette meg, hanem külhoni magyarok millióit is. A Tisza Párt ugyancsak határon túl született képviselőjelöltjei nyílt levélben fejezték ki megdöbbenésüket és felháborodásukat a miniszter szavai miatt, amelyeket „sértőnek, alantasnak” neveznek. És természetesen megszólalt Magyar Péter, az ellenzéki alakulat elnöke is, aki pártja hétvégi szegedi fórumán úgy vélekedett, hogy a „szlovákozással” Lázár János „nemcsak egy embert alázott meg, hanem magyarok millióit”. Korábban pedig felszólította a tárcavezetőt, hogy „tűnjön el a közéletből”.

Aminek az első számú tanulsága – és ezt a határon túl élő magyarok mindenkinél jobban tudják –, hogy senkit sem szabad meg- vagy elítélni az állampolgársága alapján, ami sok esetben nem egyezik a nemzetiségi hovatartozással. Az erdélyi magyarok különösen érzékenyek, ha lerománozzák, a felvidékiek hasonlóképpen, ha leszlovákozzák, a délvidékiek pedig, ha leszerbezik őket. Ezzel minden bizonnyal tisztában van Lázár János is, hiszen kormánypárti politikusként sűrűn megfordult a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. És a miniszter be is látta a tévedését:

• sajnálatának adott hangot a „rossz fogalmazásért”,
• egyúttal gratulált a tiszás képviselőjelölt nagyon friss magyar állampolgárságához, Strompová ugyanis nemrég tette le az állampolgársági esküt.

Tehát ilyen is van: egy politikus belátja, ha hibázik, és ezért elnézést kér. Az ügynek azonban nem csak ez a tanulsága. Mindazok az anyaországi ellenzéki politikusok, sajtóorgánumok és elemzők, továbbá külhoni aktivisták és kommentelők, akik most a határon túli magyarok elárulását igyekeznek láttatni a Strompová-ügyben, diszkréten elhallgatnak előzményeket a másik oldalról. Pedig a kettős mérce senkinek nem áll jól.

Amikor Magyar Péter idén májusban elgyalogolt Nagyváradig, a magyar–román határ felé közeledve kiszaladt a száján Szent László városa, tágabb értelemben Partium, Erdély vonatkozásában, hogy „román föld”. Sokan bírálták emiatt határon innen is túl, és bocsánatkérést követeltek az ellenzék vezetőjétől, ez a gesztus azonban elmaradt. Aztán augusztusi erdélyi látogatása során a Tisza elnöke marosvásárhelyi vizitjének egyik állomásáról beszámolva azt találta írni közösségi oldalán, hogy informális egyeztetést folytatott Markó Béla „egykori román miniszterelnök-helyettessel”. Vagyis „lerománozta” az RMDSZ volt elnökét. Erre is felhívták a politikus figyelmét, de nem érkezett korrigálás sem az ő, sem azok részéről, akik most Lázár János fejét vennék a „szlovákozás” miatt, előszeretettel űzve a kettős mércét.

Pedig a politikában is ajánlott tiszteletben tartani annak a bizonyos szólásbeli szálkának és a gerendának az aranyigazságát, különben a hitelesség látja a kárát.

Amúgy pedig a külhoni magyarokat ajánlatos kihagyni a mindennapi politikai csatározásokból, legyen bármilyen állampolgárságuk.