Hirdetés

Bolojan: idén nem emelkednek többet az adók, a számlát az állami apparátusnak kell állnia

Ilie Bolojan miniszterelnök

Ilie Bolojan miniszterelnök a Digi24 műsorában beszélt a kilátásokról

Fotó: Gov.ro

Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette: 2026-ban nem kerül sor újabb adóemelésekre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a terheket az állami apparátusnak kell viselnie.

Krónika

2026. január 24., 10:272026. január 24., 10:27

„Idén nem nőnek többet az adók. Az a feladatunk, hogy kijavítsuk az elmúlt időszakban felhalmozódott igazságtalanságokat, és ennek az alkalmazkodásnak a költségeit áttegyük az állami apparátusra. (…)

Sok helyen az állami apparátus túlméretezett – ez tény, amit a központi intézményekre és a helyi hatóságokra vonatkozó elemzések is alátámasztanak. Ha nem szűkítjük azt a bázist, amelyre a következő évek esetleges béremelései épülnek, akkor csupán elhalasztjuk a probléma megoldását, és néhány év múlva ismét nehéz helyzetbe kerülünk”

Hirdetés

– fogalmazott a kormányfő péntek este a Digi 24 műsorában.

Bolojant arról is kérdezték, miként kommentálja egyes polgármesterek tiltakozását a helyi közigazgatási reform részeként bejelentett kiadáscsökkentések kapcsán.

Idézet
„Én tehetek róla, hogy Craiován négy év alatt 168 millió eurót különítettek el a távhőrendszerre, miközben a munkálatok nem valósultak meg? Én neveztem ki embereket az igazgatótanácsba, vagy közvetlen felelősségem volt ebben az ügyben? Én tehetek róla, hogy tavaly további 70 millió eurós hitelt vettek fel az Exim Banktól, amelyet soha nem fognak visszafizetni

– szintén a román államtól –, és amelyből a szén-dioxid-kvóták kifizetésén vagy más tételeken kívül nem történt érdemi beruházás? (…) Nem vádaskodom, számokat ismertetek. Azt mondom, hogy ha a projektet európai uniós forrásokból valósították volna meg, ha az Energiaügyi Minisztérium, az érintett gazdasági társaság vezetése, az igazgatótanács tagjait kinevezők, valamint Craiova önkormányzata – amely a vállalat fő megrendelője – körültekintően járt volna el, nem jutottunk volna ilyen helyzetbe” – mondta Bolojan, amikor Craiova polgármesterének, Lia-Olguța Vasilescunak az üzenetéről kérdezték, aki azzal vádolta, hogy hidegben hagyta a város lakóit, illetve hogy személyes konfliktusa van vele.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a polgármesterek bevételei idén magasabbak lesznek a tavalyinál, mivel az ingatlanadók emelése növeli az önkormányzatok költségvetését – írja az Agerpres.

„Azt kell megvizsgálnunk, hogy Románia milyen mértékben képes finanszírozni a helyi beruházásokat – országos szinten mintegy 30 ezer beruházás van folyamatban. Az összes beruházás értékének közel fele – a GDP több mint 7 százalékát kitevő beruházásokból nagyjából 3 százalék – a helyi hatóságokhoz kerül.

Ebből a szempontból európai összevetésben Románia az az ország, ahol a legnagyobb arányban a helyi önkormányzatokon keresztül valósulnak meg beruházások. Igen, valakinek elő kell teremtenie ezeket a forrásokat, amelyeket – ahogy már jeleztem – kölcsönből finanszírozunk. Könnyű nem megtenni azt, ami a saját felelősségünk: nem csökkenteni a létszámot, nem beszedni az adókat, nem megfelelően méretezni a projekteket, majd azt mondani, hogy a kormánynak kell segítenie. A kérdés az, hogy miből” – tette hozzá Bolojan.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés