Önsorsrontó kormányoldal

–, azért ebben a helyzetben egy felelősségteljes, profi politikus nem sértett primadonnaként jár el. Ami arra enged következtetni, hogy Antonescu mérsékelten tekinthető felelősségteljes politikusnak. Hiszen az országban uralkodó jelenlegi közhangulat határozottan nem olyan, hogy idő legyen az ilyen nyilvános sértődésekre.

Ezzel ugyanis csak tovább növeli azt az érzést a fősodratú pártokban és politikusokban csalódott, ezért a szélsőséges pártok és jelöltek irányába tapogatózó polgárokban, hogy a mainstream politikum valóban magasról tesz az emberekre, és a fontos dolgok helyett – például a költségvetés elfogadása – továbbra is csak a saját, kisstílű belső huzavonáival foglalkozik, miután sikerült megőriznie a kormány irányítását.

És nem csak a szélsőjobbal szimpatizáló táborban kelt ilyen érzést, hanem a mérsékelt, de az állandó, öncélú politikai acsargásba, a korrupciós ügyekbe és a kampányosztogatások miatti kényszerű megszorításokba belefáradt százezrek, milliók körében is. Ami az elnökválasztás időpontjának indokolatlan kitolásával együtt ahhoz vezethet, hogy

Persze már eleve nehezen érthető, miért egy olyan levitézlett politikust kellett előhúzni a naftalinból, aki különösebb érdemeket nem szerzett aktív pályafutása során. Legnagyobb sikere, hogy az ország második legfontosabb tisztségét töltötte be a szenátus elnökeként, illetve egy ideig az államfői tisztségben is villoghatott – apró szépséghiba, hogy nem saját jogon, hanem a felsőház elnökeként addig a néhány hétig, amíg a Traian Băsescu tisztségéből való felfüggesztése körüli huzavona tartott.

Viszont aki megélte azokat az időket, amikor az Antonescu vezette PNL először lépett koalícióra a szociáldemokratákkal, emlékezhet arra, hogy már akkoriban is a primadonnáskodásától volt hangos a közélet, folyamatosak voltak a viták, amelyek végül a koalíció felbomlásához vezettek.

A közkeletű bölcsesség szerint fölmelegítve legfeljebb csak a töltött káposzta jó, márpedig Crin Antonescu határozottan nem hasonlít egy adag töltött káposztára – nem csupán megjelenésében, hanem azért is, mert egyáltalán nem kelt olyan pozitív érzéseket az emberben, mint az ízletes étek.

még ha addig nem is merészkedett, hogy Călin Georgescuhoz hasonlóan idegen érdekek képviselőinek nevezze a román kormányban tevékenykedő magyar minisztereket.

Ha a koalíció komolyan gondolná a közös jelölt indítását, akkor egy kicsit hosszabb ideig és komolyabban kellett volna castingolniuk. Igaz, hogy annál jobb, minél hosszabb idő van megismertetni és bejáratni egy jelöltet, de azért annak személye sem sokadrendű szempont.

Persze tudjuk, hogy könnyebb elméletben körülírni, mint a valóságban is megtalálni egy ilyen személyiséget. Hiszen nem mindenki vállalná szívesen, hogy egy olyan kormánnyal kösse össze a sorsát, amely – jórészt a koalíciós pártok saját hibájából – súlyos, nagy elégedetlenséget kiváltó gazdasági megszorításokra és adóemelésekre kényszerült.

Ebből a szempontból Antonescu kényelmes jelölt, mert ő legalább hajlandó volt bevállalni annak az ódiumát, hogy egy ilyen koalíció jelöltje legyen – az más kérdés, hogy milyen esélyekkel indulhat. Már csak azért is, mert őt ismerve ha egyszer botrányt okozott, akkor ismét képes rá, ha úgy érzi, hogy az egója újabb sérelmet szenvedett.

Ezért lett volna most még esély arra, hogy elengedjék a kezét, és új jelöltet keressenek, aki legalább részben megfelel a fenti kritériumoknak. Az, hogy a PSD csupán fél szájjal támogatja, és a csak ezután készítendő felmérésekben mért népszerűségéhez kötik a végső jóváhagyást, csak többet árt, mint használ, hiszen ha egy hónap múlva dobják, az új jelölt megtalálására és népszerűsítésére még kevesebb idő marad.

Aztán, ha így folytatják, ahogy eddig, akkor

És akkor majd lehet kapkodni, hogy a koalíciós pártok azon jelölt – például Nicușor Dan – mögé soroljanak be, aki a szélsőjobb jelöltjével együtt bejut a második fordulóba. Már ha a PNL vagy a PSD – esetleg mindkettő – nem érzi úgy, hogy reagálni kell az idők szavaira, és inkább el kell kezdeni a szélsőjobb irányába sasszézni.