Nicușor Dan, a csalódás, avagy miért nem értik a románok a magyarokat

Az talán a legkevésbé szorul magyarázatra, miért nem hívta meg az RMDSZ a kongresszusra a román ellenzéki pártok vezetőit. Szép is lett volna, amint a zsukiménesi rendezvényterembe bemasíroz a szélsőségesen nacionalista AUR vezére, George Simion vagy a botrányairól elhíresült Diana Șoșoacă. Akadtak, akik a magyarországi közvélemény-kutatások pillanatnyi állásából kiindulva, a jövő évi országgyűlési választásokat követő esetleges kormányváltásra tekintettel hiányolták a Tisza Párt meghívását. Amivel csak az a baj, hogy a Tisza nem parlamenti alakulat, felmérések alapján roppant kockázatos és elhamarkodott döntéseket hozni (akár választások lehetséges kimeneteléről is), arról nem beszélve, hogy Magyar Péternek és erdélyi híveinek az RMDSZ-ről tett kijelentései (a szövetség kémpárt, elnökének haladéktalanul távoznia kell stb.) egyáltalán nem szolgálnak jó alapként egy együttműködés kezdetéhez.

Miközben kongresszusi felszólalásában Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő vezetője hosszasan méltatta a szövetséget, a székely himnusz elhangzása közben elhagyta a termet, majd visszatért. Ezzel a gesztussal a baloldali politikus egyaránt készült a PSD novemberi tisztújító kongresszusára, amelyen megpályázza az elnöki tisztséget, másrészt megpróbálta visszahódítani pártjának a szélsőségesen nacionalista AUR-hoz elpártoló, a magyarellenességre mindig fogékony híveit. De legfőképp azt bizonyította, hogy a szülőföldje, a Bánság toleranciájából, a többi nemzetiség iránti tiszteletből nagyon kevés ragadt rá.

Merthogy legyen világos: a székely himnusz vagy a székely zászló nem a románellenesség, az irredentizmus megnyilvánulása, a Székelyföldön tömbben élő lakosság elszakadási törekvéseit tükröző szimbólum, hanem a közösség összetartozásának és identitástudatának jelképe. Mármost aki ezt nem képes tudomásul venni, az nem tiszteli a székelyeket, a magyarokat. E téren Ilie Bolojan liberális (PNL) pártelnök-kormányfő homlokegyenest eltérő magatartást tanúsított, végighallgatta a székely himnuszt is, nem bohóckodott kivonulással, pedig Nagyvárad polgármestereként, majd a Bihar megyei önkormányzat elnökeként kifejezetten konfliktusos viszonyt ápolt az RMDSZ-szel.

Bár a bukaresti államelnöki hivatal az esemény előtti napokban megerősítette az államfő részvételét, ő mégsem ment el az RMDSZ kongresszusára. „Egyéb dolgom volt” – magyarázta utólag Dan. Nem hivatalos források szerint az államfő stábja először megpróbálta meggyőzni a szövetség vezetőit, „tekintsenek el” a székely himnusz eléneklésétől, majd amikor az RMDSZ erre nem volt hajlandó, lemondták a részvételét. (Az RMDSZ állítólag felajánlotta, hogy az elnök érkezzen a kongresszusra amolyan „taktikai késéssel”, a magyar és a székely himnusz elhangzását követően, de a Cotroceni-palota ebbe nem ment bele). Ha valóban ez húzódik a háttérben, akkor nem mondható el, hogy Dan igyekezne kifejezni a háláját azért, hogy a májusi államfőválasztáson 600 ezer romániai magyar választópolgár támogatta a szavazatával, alapvetően hozzájárulva a sikeréhez.

Persze tudjuk, a hála nem politikai kategória, viszont, ha a román államfőnek jók voltak a székelyek, magyarok szavazatai – márpedig részben ezeknek köszönhetően hajtott végre bravúros fordítást Simionnal szemben –, akkor meg kell tanulnia, mit jelentenek a Romániában kisebbségben élő közösség számára a szimbólumok, a nemzeti identitáshoz ragaszkodás. Bizonyára sokkal könnyebb lenne ezt megértenie, ha a kampányban tett vállalásához híven kisebbségügyi tanácsadót is kinevezne maga mellé.

Még 35 évvel a rendszerváltás után is ott tartunk, hogy a többségi társadalom jelentős része Erdély elcsatolási kísérletére való utalásként tekint arra, ha Magyarország miniszterelnöke egy kolozsvári szórakozóhelyen többedmagával elénekli a Nem megyünk mi innen el című kocsmai nótát. A jelek szerint addig nem várhatunk lényegi elmozdulást egymás megismerése terén, amíg be nem vezetnek a hazai iskolákban legalább heti egy tanórát a román anyanyelvű diákok számára a Romániában élő nemzeti kisebbségek történelméről, kultúrájáról, hagyományairól, szokásairól.

Nem véletlen egyébként, hogy az RMDSZ és általában a magyarok megannyi méltatást kapott/kaptak a kongresszuson. Bolojan rendkívül korrekten megköszönte a magyarok által hátra hagyott örökséget, szerinte a szövetség híd Magyarország és Románia között, míg Grindeanu az ország schengeni csatlakozása érdekében tett erőfeszítésekért mondott hálát, kiemelve az RMDSZ vezetőinek megbízhatóságáról, szavatartásáról a román politikusok körében régóta osztott vélekedést. A menetrendszerű magyarellenes megnyilvánulások közepette a vezető román politikusok hízelgése mindenekelőtt annak tudható be, hogy az elmúlt évtizedekben mind a bal-, mind a jobboldalnak szüksége volt a magyar alakulatra a hatalomra kerüléshez vagy a kormányon maradáshoz. Mindez jelenleg is így van. A belső feszültségek miatt a parlamentben széles többséggel rendelkező négypárti koalíció roppant ingatag, ennek betudhatóan a PSD és a PNL számára egyaránt mindenkori potenciális partner az RMDSZ, hiszen ha valamelyik ellenzékbe kerül, a szövetség támogatásával akár kisebbségi kormányzást is biztosíthat – mint ahogy ez többször előfordult az idők folyamán.

De az RMDSZ szerepe a jövő évi magyarországi választások tekintetében is felértékelődött. Orbán Viktor nem véletlenül nevezte nemzetstratégiai tényezőnek, megbízható partnernek a szövetséget. Miközben 2014-ben egy mandátumot hoztak a Fidesznek a külhoni levélszavazatok, 2018-ban pedig érdemben nem befolyásolták a mandátumok számának alakulását, 2022-ben már két képviselői helyet köszönhetett a kormánypárt a határon túli voksoknak. Ezek 2026-ban akár döntően befolyásolhatják a parlamenti megmérettetés kimenetelét. A négy évvel ezelőtt külföldön leadott mintegy 318 ezer levélszavazat több mint 93 százalékát a Fidesz kapta, és e téren Erdélyben ezúttal sem várható lényegi változás, a romániai magyarok jelentős többsége a Fideszt és a pártelnök-kormányfőt támogatja.

Dióhéjban így foglalható össze mindaz, ami reflektorfénybe került a zsukiménesi kongresszus alkalmából. Pedig a semmivel sem kevésbé lényeges dolgokat a következő évek teendőit sorjázó, a nagygyűlésen elfogadott stratégiai dokumentum tartalmazza. De hát mint lenni szokott: minden stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle...