
Bepótolja? Nicuşor Dan szerint egyéb elfoglaltságai miatt hagyta ki az RMDSZ kongresszusát
Fotó: Presidency.ro
Egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott végül jelen lenni Nicuşor Dan államfő az RMDSZ pénteki kongresszusán – erről ő maga beszélt hétfőn este.
2025. október 14., 09:572025. október 14., 09:57
Nicuşor Dan azt követően kommentálta az ügyet, hogy előzetesen úgy tűnt, megerősítette részvételét, de végül nem vett részt az eseményen.
– mondta Nicușor Dan hétfő este a ProTv műsorában.
Arra a kérdésre, hogy megerősítette-e részvételét, az elnök így válaszolt: „Nem, csak azt mondtam, hogy lehetséges. Amikor meghívtak, azt mondtam, hogy lehetséges.”
Elmondta, hogy
Mint ismeretes, az RMDSZ kongresszusát pénteken tartották Kolozs megyében, amelyen részt vett Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett Ilie Bolojan román kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, és Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő vezetője.

Az RMDSZ 35 éven keresztül vállalta, és fontos feladatának tekinti most is, hogy Románia és Magyarország között összekötő kapocs, híd legyen – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ 17. kongresszusán pénteken a Kolozs megyei Zsukiménesben.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal a Nicușor Dan elnök által kormányalakításra felkért Eugen Tomac annak érdekében, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kabinetje számára.
szóljon hozzá!