Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A PSD támogatottsága jelentősen zuhant az elmúlt hónapokban – többek között ennek is betudható, hogy a párt jelöltje nem jutott be a tavaly novemberi államfőválasztás második fordulójába, és részben a PSD sara a koalíció közös jelöltjének, Crin Antonescunak a fiaskója is. Emiatt volt kénytelen felállni Marcel Ciolacu a kormányfői és a pártelnöki székből egyaránt. A jelentős belső válságban lévő PSD részéről a logikus lépés az ellenzékbe vonulás lenne, tekintettel arra, hogy a leendő kabinet milyen népszerűtlen intézkedéseket lesz kénytelen gyakorlatba ültetni.

Viszont a baloldali alakulat széles vidéki beágyazottságára tekintettel sem teheti meg, hogy az általa irányított önkormányzatok ne részesüljenek a hatalom biztosította forrásokból, ezért ha a PSD esetleg nem is választja a közvetlen kormányzati részvételt, a minimum az lesz, hogy parlamenti támogatást nyújt a leendő kabinetnek. A szélsőségesen nacionalista, hőbörgő AUR, POT és SOS oldalán amúgy várna konstruktív ellenzékiség a PSD-re, arról nem beszélve, hogy az alakulat esetében megfutamodással érne fel, ha nem vállalna szerepet és felelősséget az ország ama problémáinak a megoldásában, amelyeket részben maga a párt okozott.

(Érdekesség, hogy mindhárom alakulat élén jelenleg erdélyi politikus áll, amire az elmúlt 35 évben nem volt példa). Ennek ellenére rossz üzenet a folyamat elhúzódása, hiszen a választók nem rétestésztaként nyúló tárgyalásokat, a koncon való marakodást várnak a pártoktól, hanem mihamarabbi válaszokat az ország égető gazdasági-pénzügyi gondjaira. A Călin Georgescu tavalyi első fordulós győzelme okozta riadalom hatására ugyanezeknek a pártoknak a vezetői „értjük a választók üzenetét!” felkiáltással terveztek közös államfőjelöltet küldeni versenybe, hogy aztán az USR „más lóra” tegyen, és neki jöjjön be a számítása. Nem kizárt, hogy ezúttal is lesz különutas, és nem jön létre négypárti koalíció.

Ennél is vészjóslóbb fejleménynek tekinthető viszont, hogy a jelek szerint a fősodorhoz tartozó pártok nemigen vonták le az államfőválasztások eredményének, valamint a szélsőjobb tábor előretörésének tanulságait. A lehető legrosszabb válaszokat keresik ugyanis az Európai Unióban rekordmagasnak számító 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására. Mint az eddig kiszivárgott forgatókönyvek alapján leszűrhető, az ország számára ártalmas deficit lecsökkentését célzó intézkedéscsomag kevésbé összpontosít az állami kiadások visszaszorítására, a strukturális reformok végrehajtására, sokkal inkább a bevételek növelésére.

Terítéken az áfa és számos más adó felsrófolása, a nyugdíjak egészségbiztosítási hozzájárulásmentességének megszüntetése, valamint olyan állami illeték bevezetése, amelyet minden egyes pénzügyi tranzakció után fizetni lennének kénytelenek a természetes személyek, cégek és intézmények egyaránt. Nem is tudni pontosan, a tranzakciós díj ötlete kitől származik, a liberálisok szerint az RMDSZ-től, amit a szövetség nem túl nagy elánnal cáfolt, holott jól emlékszünk a tavalyi kampány idején hangoztatott szlogenre: „többet a polgárnak, kevesebbet az államnak”.

Arról nem beszélve, hogy egy ilyen tranzakciós illetékkel az állam lábon lőné magát, hiszen fuccsba menne a koronavírus-járvány kényszere diktálta digitalizáció (fél)sikere. Miközben annak idején a lakosság jelentős részét és a gazdasági szereplőket rászoktatták az elektronikus fizetési formára, most a polgárok többsége ugyanúgy visszaállna a készpénzhasználatra, elvégre nem leszünk hajlandóak kártyával fizetni, ha tudjuk, hogy minden tranzakcióért levonnak 1-2 százalékot. De hasonlóképpen visszás a PSD által a magas bérek esetében javasolt szolidaritási adó is. Hiszen miért kellene az adófizető polgároknak viselniük a rossz kormányzás következményeit?

Az államháztartás problémája elsősorban a nyakló nélküli állami kiadásokban és a pazarlásban keresendő, ugyanakkor bár évek óta beszélünk róla, mégsem sikerül megreformálni, digitalizálni, pontra tenni az adóhatóságot (ANAF), ennek következtében a bevételek jócskán elmaradnak a vártnál. Ugyanis az adócsalás mértéke Románia össztermékének (GDP) mintegy 10 százalékára rúg, továbbá évente körülbelül 9 milliárd euróval kevesebb folyik be az államkasszába amiatt, hogy az ANAF nem képes behajtani az általános forgalmi adót (áfa/TVA). Ha csak ezekben a kérdésekben sikerülne előrelépni, már nem sok hiányzik a hiánycél idei teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lej előteremtéséhez.

Az emberek tisztában vannak vele, hogy bajban az ország, és húsba vágó intézkedésekre van szükség a deficit lefaragásához. Mindez létkérdés Románia számára, hiszen a túlzottdeficit-eljárás miatt uniós források eurómilliárdjait kockáztatja az ország, amely a magas hiány miatt sokkal magasabb kamatok árán jut hitelhez, és mindez a lej árfolyamának gyengüléséhez, inflációhoz is vezet. Az adófizetők nem tartják azonban tisztességesnek, hogy az ő vállukra nehezedjen a legnagyobb teher a költségvetés helyrebillentéséhez szükséges intézkedések során, eközben pedig nagyjából minden maradjon a régiben az állam karcsúsításával, a speciális nyugdíjakkal vagy a közszféra és a közigazgatás átszervezésével kapcsolatban.

Ez esetben ugyanis ne csodálkozzunk, ha egyre többen a szélsőséges erőkben látnak alternatívát. Éppen ezért a kormányalakításról és a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló tárgyalásoknak sokkal nagyobb a tétje annál, mint hogy honnan teremtjük elő a 6 milliárd eurónak megfelelő 30 milliárd lejt.