Moldovai–román egyesülés, vágyálmok és autonómia

így ők legfeljebb Bukarestben, a már ott beágyazott helyi erőkkel felvéve a versenyt próbálhatnának ismét szerencsét, hogy vezető pozícióra tegyenek szert az országos politikában. Igaz, az egészet csupán hipotetikus lehetőségként vetették fel arra az esetre, ha Oroszország veszélyesen közel kerülne a moldovai határhoz. Értsd: az ukrajnai háború elhúzódna, és odáig fajulna, hogy az orosz hadsereg elfoglalná a közeli ukrán régiókat – akár Odesszát is –, és ezzel az orosz megszállás alá került területek gyakorlatilag szomszédossá válnának Moldovával, és fojtogatva körbefognák.

Ebben az esetben vennék fontolóra az állami vezetők, hogy a semmilyen védelmi szövetségi tagsággal, és egyéb biztonsági garanciákkal nem rendelkező ország védelme érdekében egyszerre kerüljenek a NATO védernyője alá és az Európai Unió tagjainak sorába úgy, hogy a két ország polgárai megszavaznák Moldova és Románia egyesülését. Nos,

Tény, hogy Moszkva nagyon szeretné ismét a befolyási övezetébe vonni Moldovát, az orosz védelmi doktrína szellemében ugyanis az ország magterületétől a lehető legtávolabb kell kitolni az Oroszország által kontrollált területek határát, lehetőleg ellenőrzés alá vonva azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyek megnyithatnák az utat egy külső invázió előtt. Jelen esetben ez az úgynevezett focșani-i folyosó, amelyen keresztül Moldován át dél felől támadhatnák meg „Oroszország Anyácskát” – illetve ez az a pont, amelyen keresztül maga Oroszország is támadást indíthatna, ha szükségét látná.

Azonban a Moldova – és ezzel e stratégiai pont – fölötti ellenőrzés megszerzésének eddig az összes lehetőségét elbukta: nem csupán az Ukrajnában harcoló orosz egységek vannak még távol Moldovától, de ráadásul sem az elnök-, sem a parlamenti választáson nem sikerült a saját híveit pozícióba juttatnia Chișinăuban.

A rá való hivatkozás azonban több célt is szolgálhat. Egyrészt – amint az a témában néhány napja született publicisztikánkban e felületen már felmerült – üzenet lehetett a brüsszeli illetékeseknek, hogy gyorsítsák fel az egyesülés „alternatíváját”, vagyis az európai uniós csatlakozási folyamatot azáltal, hogy eltekintenek a moldovai csatlakozásnak a háború dúlta Ukrajnáéval történő összekötésével. Ezáltal a határmódosítás kényes kérdése is megkerülhető lenne.

Másrészt viszont az sem kizárható, hogy egyúttal

Tudvalevő ugyanis, hogy a többség nem támogatja a Romániába való beolvadást, ha azonban az EU-csatlakozás az ország Ukrajnával „csomagban” kezelése miatt beláthatatlan ideig elhúzódik, az orosz terjeszkedés rémének belengetésével, és a téma napirenden tartásával talán átbillenthetőnek látják a mérleget. Az érv egyszerű: akkor már inkább a szinte azonos kultúrájú Románia „vigye” az országot, mint a korábbi orosz elnyomók. Nem mintha Romániában többségi támogatása lenne az egyesülésnek – a szép szavakon és a nacionalizmuson túl azért a többség nem szívesen venné nyakába a Pruton túli „testvérek” problémáit.

Mindezt úgy, hogy Románia éppen történelme egyik legsúlyosabb költségvetési válságával küzd, adóemelésekkel és egyéb megszorító intézkedésekkel sanyargatja a polgárokat, vagyis még a saját fejlesztésére sincs pénze – az európai uniós források és a hitelek nélkül már rég csődöt jelentett volna. Ilyen körülmények között Moldova annyi pénzt igényelne, hogy abba az ország egyszerűen belerokkanna. Persze az orosz fenyegetés hangsúlyozásával és a soviniszta érzelmek felkorbácsolásával a románok körében sem kizárható, hogy sikerülne többséget kialakítani az egyesülés támogatására, a két világháború közötti „Nagy-Románia” helyreállításának lehetősége sokakban felülírná a józan észt és a gazdasági realitásokat.

Rendelkeznek ugyanis egy erős „előretolt helyőrséggel”, az orosz–ukrán többségű Dnyeszteren túli területtel, amely már az évtizedekkel ezelőtt lezajlott polgárháború óta önálló államként határozza meg magát, és nem ismeri el Moldova fennhatóságát. Igaz ugyan, hogy Transznisztria függetlenségét még Moszkva sem ismeri el, de attól még ott állomásoztat mintegy 1000-1200 orosz „békefenntartót”, és a tiraszpoli „kormányon” keresztül bármikor képes arra, hogy újabb forró konfliktust szítson a Dnyeszter két partja között, ha tényleg aktuálissá válna az egyesülés kérdése.

amivel aztán a Dnyeszteren túliak fölött egyfajta védhatalmi szerepet vállaló Moszkvával is szembe kerülne. A másik akadály a Moldova államiságát és fennhatóságát elfogadó gagauz közösség. A török eredetű, de pravoszláv gagauzok ráadásul autonómiával rendelkeznek, amire mi, erdélyi magyarok csak irigykedve tekinthetünk.

Viszont jelezték: ha aktuálissá válna a Romániával való egyesülés, azonnal kikiáltanák a függetlenségüket,

Emiatt természetesen Bukarest részéről meg is kapták az „oroszbarát” jelzőt, miközben a román sajtóban már hosszú évek óta összehangoltnak tűnő propaganda zajlik a gagauz önrendelkezés lejáratására, amelynek fő narratívája az, hogy az autonómia valójában Oroszország ötödik hadoszlopa – annak mintájára, ahogy a korábban létezett székelyföldi autonómiát is Sztálin bolsevik találmányaként próbálják tálalni, hogy ezzel delegitimálják az autonómia fogalmát. Amiben nem nehéz felfedezni azt a szándékot, hogy már jó előre „megdolgozzák” a romániai közvéleményt, miért is lenne helyénvaló dolog azonnal felszámolni a gagauz autonómiát abban az esetben, ha a történelem kereke úgy fordulna, hogy az 1918 és 1940 között, a helyiek számára rossz emlékű időszak után a terület ismét román fennhatóság alá kerülne.

Amúgy az esetleges román–moldáv egyesülés ránk, magyarokra is hatással lenne, hiszen több millió új állampolgár román fennhatóság alá kerülése révén 5 százalék alá csökkenne az arányunk, ami nyomán az érdekérvényesítési lehetőségek és a parlamenti jelenlét is veszélybe kerülne.

Igaz,

Hiszen ha nekik lehetne autonómiájuk, akkor már semmilyen ellenérv nem lehetne az ellen, hogy a magyaroknak miért nem jár az egyébként az Európai Unió számos tagállamában évtizedek óta jól – és nem Sztálin kényszere nyomán – működő önrendelkezés. Persze mindez csupán hipotetikus eszmefuttatás.

Moldova és Románia egyesülése a fentebb felvázolt számos ok miatt egyelőre továbbra is legfeljebb egyes román körök vágyálmaiban lehet aktuális, bár látható, hogy a közvélemény megdolgozása immár magas szinten zajlik. Úgyhogy ha még létezik, az erdélyi autonómiatörekvéssel nem érdemes a gagauzokra várni.