Mi, putyinista, fasiszta, EU-ellenes, ukrángyűlölő erdélyi magyarok

Nem úgy, mint például a szélsőballiberális erdélyi politikaiaktivista-portál, amely hozta a formáját, és kiszámítható, unalmas módon rögtön „a Fidesz propagandáját” tette felelőssé a jelenségért, amely miatt a szerző azt vizionálja, hogy a magyar közösség még a román szélsőjobbnál is Nyugat-ellenesebb és Putyin-pártibb. Higgadtan, ideologikus szemellenző nélkül vizsgálva a helyzetet ugyanis megállapítható, hogy

Vagyis a woke rögeszmék helyett az őshonos kisebbségek jogaihoz való hozzáállás a kulcs. Bár nem kizárható, hogy sokakra hatással van a magyar kormány narratívája, azért ne vitassuk már el azt, hogy a világot józanul és realistán szemlélő ember önerőből is képes árnyaltan, nem csupán fekete-fehér, Putyin-bérenc – ukránrajongó kategóriákban gondolkodni az ukrajnai háború kapcsán.

Csak egy saját példa: amikor a 90-es években néhányszor Kárpátalján jártam, irigykedve tapasztaltam, hogy a helyi intézményeken az ukrán mellett a magyar zászló is kinn lobog, az ukrán állam elismerte az őshonos közösség jogát ahhoz, hogy anyanyelvét és nemzeti jelképeit szabadon használja a szülőföldjén. Az elmúlt tíz évben viszont a helyzet gyökeresen megváltozott: a Krím elcsatolása és a donyecki és luhanszki orosz hibrid hadműveletek nyomán

Ezt szolgálja az anyanyelvi oktatás fokozatos felszámolását célzó oktatási, és az anyanyelvhasználat tiltásáról szóló nyelvtörvény is.

Minderről nem csupán a magyar média számolt be, hanem a romániai is, hiszen a kisebbségellenes törvények több százezer ukrajnai románt is érintenek. Olyannyira, hogy a témát az oroszpártisággal nehezen vádolható román diplomácia, illetve a román államfő is felvetette az ukrán vezetőknek.

Márpedig

Az, hogy emiatt egyesek átesnek a ló túlsó oldalára, és nyíltan az oroszoknak drukkolnak, illetve csakis Ukrajnát és a NATO-t teszik felelőssé a konfliktusért, már járulékos hatás, és valóban a józan mérlegelés hiányát jelzi (még akkor is, ha Ukrajna magyarokkal szembeni viselkedése miatt némileg érthető, még ha el nem is fogadható). Hiszen ahhoz kevés kétség fér, hogy Putyin és sleppje uralma alatt sem lenne sokkal jobb sorsa a kárpátaljai magyaroknak – mint ahogy egyetlen más közép-európai nemzetnek vagy országnak sem.

Mindemellett azt is érdemes megjegyezni, hogy

Addig viszont nem többek ócska, a virtuális jóemberkedésben kimerülő szolidaritása nyomán önnön nagyszerűségük illúziójától rutinszerűen elaléló fotelhuszárnál. Azt is érdemes hozzátenni, hogy az ukránokkal való minden együttérzés mellett is igencsak nehéz lelkesen tapsolni azon francia és német felvetéseknek, hogy a NATO küldjön csapatokat Ukrajnába, vagy hogy lengyel és román területről lőjék le az Ukrajnát támadó orosz drónokat és rakétákat – hiszen utóbbi esetben az orosz válaszcsapás sem francia vagy német területet sújtana, hanem lengyelországi és romániai célpontokat. Utóbbi esetben akár magyarlakta területeket is.

Arról nem beszélve, hogy

És akkor az EU-ellenességről is ejtsünk néhány szót.

Miközben természetesen józan ésszel gondolkodva nem lehet elvitatni, hogy az EU-tagság jelentős előnyöket hozott – gondoljunk csak bele, mire ment volna Románia az uniós források nélkül az elmúlt húsz évben, még úgy is, hogy az ősi hagyományok ápolása jegyében az összeg egy részét szakszerűen elsikkasztották, illetve hogy a schengeni kettős mérce ellenére is mennyivel könnyebb az egyes magyar nemzetrészek közötti kapcsolattartás –, azt is látjuk, milyen álságosan, gyáván és cinikusan viszonyul az EU az őshonos kisebbségeket érő jogfosztásokhoz és atrocitásokhoz.

Emlékezetes:

A cinikus gyávaság eklatáns példája az a válasz is, amit még annó az Európai Bizottság adott a Krónikának a román elnök hírhedt „Ionapotchivanoc” kezdetű, magyarellenes hergelésére. Lapunknak az EB annyit reagált, hogy Iohannis uszítása „kétoldalú, magyar-román ügy”, és a jelek szerint a brüsszeli épületet, ahol a reakciót megfogalmazták, elég stabilan építették meg, mert azóta sem kaptunk hírt arról, hogy az EB valamely irodájában leszakadt volna a mennyezet.

Persze tudjuk, hogy a „progresszió” képviselői számára az őshonos nemzeti közösségek védelme szitokszó, a maradiság és a fasizmus szinonimája, ehelyett csakis az agyalágyult woke ideológia által komilfónak tartott, pillanatnyilag divatos, vélt vagy valós „kisebbségek” és az emberellenes, valóságtól elrugaszkodott méregzöld ideológia melletti kiállás számít.

mindezt lehetőleg az autonómia valamilyen, törvényben vagy egyenesen alkotmányban szabályozott formája által szentesítve. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egzisztenciája, a túlélése, a megmaradása csakis ebben az esetben lehet biztosított.

Minden egyéb divatos hóbort csak ezután következik, már ha egyáltalán igény van rá.

Ettől még sem oroszbérencek, sem Nyugat-gyűlölők nem lesznek.

Csak realistán szemlélik, és a maguk értékén kezelik a világ dolgait, amelyek rájuk is hatással vannak.