Ha Winston Churchill megengedhette magának, hogy csak annak a statisztikának higgyen, amit ő maga hamisított, a Magyar Polgári Pártnak végképp jogában áll hitelt adni az általa készített belső közvélemény-kutatásnak.
2014. szeptember 16., 20:152014. szeptember 16., 20:15
Különösen úgy, hogy ez a felmérés az alakulat önkormányzati tisztségviselőinek megkérdezésén, a tagságtól érkező visszajelzéseken alapul. És ebből egyértelműen kiviláglik az, amit erdélyi magyar politikai elemzők és publicisták hosszú ideje pedzegetnek: az MPP-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak komolyan fontolóra kell vennie a pártegyesülés forgatókönyvét.
Egyáltalán nem meglepetés, hogy ennek szükségességét immár a polgári tábor is belátja. Már a három romániai magyar politikai alakulat első, a 2012-es helyhatósági választáson történt versengése során kiderült, hogy a két kisebbik pártnak külön-külön nincs esélye megszorongatni az urnák elé járuló erdélyi magyar szavazók többségének bizalmát élvező RMDSZ-t.
A két évvel ezelőtti hármas megmérettetésből ráadásul az MPP jött ki egyértelmű vesztesként, hiszen miközben az RMDSZ-nek sikerült növelnie például polgármesteri tisztségei számát 2008-hoz képest, a polgáriak kénytelenek voltak beérni kevesebb mandátummal. Ugyanakkor teljes mértékben az EMNP sem lehet elégedett a két településvezetői és több mint kétszáz tanácsosi mandátummal, habár fiatal, választásnak először nekiveselkedő alakulatként nem volt könnyű megvetnie a lábát a politikai porondon.
Világos tehát, hogy az RMDSZ hegemóniájával szemben két magyar alakulatnak nagyon nehéz, szinte lehetetlen ütőképes alternatívát felmutatnia. Lám, a román oldalon már ráismertek a fúzió létjogosultságára, a liberálisok és a demokraták is ugyanabban a politikai struktúrában képzelik el a jövőjüket. Néppárti vonalon ez a felismerés már korábban megtörtént, az alakulat vezetősége pedig többször tett félreérthetetlen ajánlatot ez irányban a polgáriaknak.
A jelek szerint az MPP vezetői nem kerülgethetik tovább a kérdést, hiszen immár saját tagságuk „kergeti” őket döntéskényszerbe. Az, amely valószínűleg belátta azt is, hogy az RMDSZ uszályaként hiteltelen ellenzéki és politikai alternatívaszerepben tetszelegni.
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
szóljon hozzá!