Hirdetés

Megvilágosodás

Ha Winston Churchill megengedhette magának, hogy csak annak a statisztikának higgyen, amit ő maga hamisított, a Magyar Polgári Pártnak végképp jogában áll hitelt adni az általa készített belső közvélemény-kutatásnak. 

Rostás Szabolcs

2014. szeptember 16., 20:152014. szeptember 16., 20:15

Különösen úgy, hogy ez a felmérés az alakulat önkormányzati tisztségviselőinek megkérdezésén, a tagságtól érkező visszajelzéseken alapul. És ebből egyértelműen kiviláglik az, amit erdélyi magyar politikai elemzők és publicisták hosszú ideje pedzegetnek: az MPP-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak komolyan fontolóra kell vennie a pártegyesülés forgatókönyvét.

Egyáltalán nem meglepetés, hogy ennek szükségességét immár a polgári tábor is belátja. Már a három romániai magyar politikai alakulat első, a 2012-es helyhatósági választáson történt versengése során kiderült, hogy a két kisebbik pártnak külön-külön nincs esélye megszorongatni az urnák elé járuló erdélyi magyar szavazók többségének bizalmát élvező RMDSZ-t.

A két évvel ezelőtti hármas megmérettetésből ráadásul az MPP jött ki egyértelmű vesztesként, hiszen miközben az RMDSZ-nek sikerült növelnie például polgármesteri tisztségei számát 2008-hoz képest, a polgáriak kénytelenek voltak beérni kevesebb mandátummal. Ugyanakkor teljes mértékben az EMNP sem lehet elégedett a két településvezetői és több mint kétszáz tanácsosi mandátummal, habár fiatal, választásnak először nekiveselkedő alakulatként nem volt könnyű megvetnie a lábát a politikai porondon.

Világos tehát, hogy az RMDSZ hegemóniájával szemben két magyar alakulatnak nagyon nehéz, szinte lehetetlen ütőképes alternatívát felmutatnia. Lám, a román oldalon már ráismertek a fúzió létjogosultságára, a liberálisok és a demokraták is ugyanabban a politikai struktúrában képzelik el a jövőjüket. Néppárti vonalon ez a felismerés már korábban megtörtént, az alakulat vezetősége pedig többször tett félreérthetetlen ajánlatot ez irányban a polgáriaknak.

A jelek szerint az MPP vezetői nem kerülgethetik tovább a kérdést, hiszen immár saját tagságuk „kergeti” őket döntéskényszerbe. Az, amely valószínűleg belátta azt is, hogy az RMDSZ uszályaként hiteltelen ellenzéki és politikai alternatívaszerepben tetszelegni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Az AUR magyarellenes csapdája
Az AUR magyarellenes csapdája
2026. október 30., péntek

Az AUR magyarellenes csapdája

2026. október 29., csütörtök

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában
2026. október 29., csütörtök

Az ügyészek és bírák számára nem az ország polgárainak jóléte a fontos, hanem a fényűző megélhetésük

Fél füllel hallgatom a híreket. Fél évnyi kormányválság után beiktatták az új miniszterelnököt és minisztereit, akik ígéreteket tettek, hogy ők aztán megmutatják a tutit. Vége a nyomorúságnak csodálatos országunkban, közeledünk a Kánaánhoz.

Az ügyészek és bírák számára nem az ország polgárainak jóléte a fontos, hanem a fényűző megélhetésük
Hirdetés
2026. október 23., péntek

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Kétséges stabilitás
Kétséges stabilitás
2026. október 23., péntek

Kétséges stabilitás

2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Ország, város, church. Alulnézet
Ország, város, church. Alulnézet
2026. október 14., szerda

Ország, város, church. Alulnézet

2026. október 13., kedd

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?
2026. október 12., hétfő

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára

Édesapám, Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész életének 93. évében eltávozott közülünk.

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára
2026. október 09., péntek

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?
Hirdetés
Hirdetés