VEZÉRCIKK – A fene se gondolta volna, hogy a meglett férfihasra is ráerőltethető még az a régi mez.
2014. június 11., 23:012014. június 11., 23:01
2014. június 11., 23:042014. június 11., 23:04
A tinédzserkori lelkesedés már jó ideje alábbhagyott, a mindennapi hajtásban új vásárlására sosincs meg a kellő akaraterő, de azért valahogy rendszerint kiszabadul a pakolászó, rendet rakó karmai közül az a feszes, rikítóan színes tízes.
Mától nem kell vitatkozni, miért is foglalja a helyet a szekrényben. Bár a kedves hitves két- vagy négyévente ugyanazzal a szánó-megvető kacajjal nyugtázza az első próbát, lassan úgyis hozzászokik.
Valahogy így törődik bele a világ is, hogy egy hónapig a labdakergetésé a főszerep. A politikus vagy a fociról beszél, vagy hallgat, mert másról hiába zagyvál össze-vissza, és a számlák is mintha kevésbé lennének torokszorítóak.
Mától hidegen hagy, hogy a nagyok futballja is csak a pénzről szól. Nem érdekel a korrupció, az óriási költségek és lemaradások, a társadalmi problémák: Brazíliába költözött az igazi foci velünk együtt, és kész. Olyan a házigazda, amilyen, most már mindegy, nincs visszaút – csak tévé legyen.
Mostantól a legjobb barátok külön táborra szakadnak, s haragosokat hoz össze a közös gólöröm – a legnagyobb ellenség a pincér, aki képtelen időben érkezni. Sokan leszünk, még azok is csatlakoznak majd, akik az elején értetlenkedtek, nevettek, mert hát azért ők is kíváncsiak, mi történik: vajon lenyomják-e a céges tippversenyben a főnököt, miután kicsikarták a házi pocakosokból a tutikat.
Mától a Selecao, La Albicelestes, La Furia Roja, Oranje, Nationalelf, Three Lions, Gli Azzuri, Les Bleus – és még sorolhatnánk – játéka határoz meg minket. Már hozzászoktunk, hogy két-négy évente átváltozunk brazillá, hollanddá, németté vagy olasszá, ez adatott nekünk, idegen ország mezében nőttünk fel, csak mert imádtuk a focit.
Most pedig végre ismét elkezdődik. Mától az a rosszul titkoltan megkönnyebbült pillantás is megbocsátva, amellyel a kedves hitves nyugtázta legutóbb, hogy a mi Nemzeti Tizenegyünk megint otthonmarad, és így nem kell kölcsön vagyonból elhajókázni Sao Paulóba. Hiszen a futball így is magával ragad, s csak a sört kell állni.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
szóljon hozzá!