Lázba hoz még valakit az autonómia a román nacionalistákon kívül?

És persze példaként, a székelyföldi autonómiamozgalom egyik modelljeként tett említést Dél-Tirol autonóm tartományról, amely teljesen természetesen működhet a nyugat-európai Olaszországban, ám 1500 kilométerrel keletebbre, Romániában hallani sem akarnak róla, pedig hát ez az ország is Európai Unió tagja. „(…) Románia messze van az európai értékektől – vagy akár azt is mondhatjuk, hogy Románia Európa szégyene” – vonta le a sommás következtetést Kulcsár-Terza, felszólalására pedig érkeztek is a menetrendszerű reakciók. A szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói közvetlenül magyar képviselőtársuk beszéde közben cirkuszoltak, felbőszülten lobogtatva a Románia „egységes, feloszthatatlan, szuverén és nemzetállami” mivoltát bizonygató alkotmányt. A Székelyfölddel és az autonómiával szembeni gyűlöletbeszédek csimborasszója volt az ellenzéki alakulat egyik nóném képviselőjének a közösségi oldalon posztolt kifakadása, miszerint „senkinek nem áll jogában beszélni az autonómiáról vagy megkérdőjelezni Románia egységét.” Azaz fogjuk csak be a szánkat, és ki se merjük ejteni azt a szót, hogy autonómia.

Azzal a különbséggel, hogy miközben a szélsőségesen nacionalista román tábortól továbbra is megkapjuk: távozzunk az országból, ha nem tetszik, hogy nem kapunk autonómiát, a mainstream román pártok már csak legyintenek, ha szóba kerül a kérdés. Sokatmondó, hogy a székelyföldi őrtűzgyújtás vagy Kulcsár-Terza felszólalása a kormányzó román alakulatok politikusainak ingerküszöbét el sem érte, a bukaresti sajtóban is csak itt-ott illették „sokkoló, elképesztő” jelzővel a történteket, de itt is jobbára azt, hogy a magyar politikus „Európa szégyenének” titulálta Romániát. (Ami, köztünk szólva, meglehetősen kontraproduktív megjegyzés volt, alkalmat szolgáltatva a teljesen elrugaszkodott reakcióknak). A tömbmagyar régió autonómiájának ügyét a román politikai elit továbbra sem kezeli tárgyalási alapként, kimondva-kimondatlanul ugyanúgy viszonyul ehhez a kérdéshez, mint a véleményüknek molinókon, skandálások formájában hangot adó futballszurkolók: „Székelyföld nem létezik”. Hallani sem akarnak róla, mint Nicușor Dan államfő a székely himnuszról az RMDSZ kongresszusán...

Az RMDSZ napirendjéről évek óta lekerült a kérdés, aminek oka többnyire a szövetség kormányzati részvételében keresendő, ugyanakkor az alakulat vezetői időről időre elmagyarázzák, hogy a kérdés feszegetése éppen mitől nem időszerű. Három és fél éve történetesen az ukrajnai háború és az ezzel összefüggésbe hozható „fokozott nemzetközi helyzet” szab gátat az autonómia ügye kibontakozásának. Időnként a román parlament napirendjére kerülnek a Székelyföld önrendelkezését, illetve a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumát, a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó törvénytervezetek, amelyeket azonmód el is utasít a többségi szavazógépezet. Jellemző egyébként, hogy a legutóbbi kísérlet két éve történt, amikor is Kulcsár-Terza és a néppárti Zakariás Zoltán kezdeményezéseit söpörték le az asztalról.

Az SZNT őrtüzekkel, kiáltványokkal, az európai uniós intézmények érzékenyítésével igyekszik napirenden tartani az ügyet, de hát a nemzeti régiók támogatása tárgyában indított európai polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán ismét kiviláglott, hogy az Európai Bizottság ugyanúgy viszonyul a kisebbségi kérdéshez és az autonómiához, mint Bukarest. Elsősorban ezeknek az összetevőknek a hatására jutottunk oda, hogy mára kifulladt az autonómiatörekvés Erdélyben, a Székelyföldön. Az emberek jelentős része közömbösen viszonyul ehhez a kérdéshez, a romániai magyar politikai és társadalmi szervezetek – beleértve az autonómiatanácsokat – között nincs összhang, együttműködés, akcióegység ebben az ügyben. Pedig el kellene dönteni, mit akarunk, célnak, gyakorlatba ültetendő modellnek tekintjük-e az autonómia gyakorlatát, vagy lemondunk róla, mert az idő nem nekünk, romániai magyaroknak dolgozik.

Márpedig ha mi sem tartjuk fontosnak ezt az ügyet, akkor nem csoda, hogy a többség is annak megfelelően viszonyul a kérdéshez: közönnyel, szélsőségesen nacionalista kirohanásokkal, nagy fokú intoleranciával.