Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Lázba hoz még valakit az autonómia a román nacionalistákon kívül?

2025. november 04., 17:572025. november 04., 17:57

2025. november 04., 18:382025. november 04., 18:38

Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.

De ezzel gyakorlatilag ki is merült az ügy tematizálása, és körülbelül jövő ilyenkorig nem is kerül elő újra a süllyesztőből. Adódik a kérdés: célja még egyáltalán az erdélyi, székelyföldi magyar közösségnek az autonómia?

Az elmúlt években megteremtett hagyománynak megfelelően a Székely Nemzeti Tanács idén is megtartotta a Székelyföld autonómiájának napját. Október utolsó vasárnapján őrtüzek gyújtásával jelezték a tömbmagyar régió számos településén, hogy Székelyföld őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára, és ezt az esemény alkalmából kibocsátott kiáltvány is alátámasztotta. Aztán – ugyancsak a székely autonómia napjához és az őrtűzgyújtáshoz kapcsolódva – felszólalást szentelt az önrendelkezés kérdésének a román parlamentben Kulcsár-Terza József képviselő, a Magyar Polgári Erő elnöke. Arról az egykori polgári párti (MPP) politikusról van szó, aki tavaly, a törvényhozási választások előtt néhány hónappal jegyeztette be alakulatát, politikai ellenfelei szerint azért, hogy újabb mandátumot szerezzen az RMDSZ színeiben. (Akár csak ez volt a cél, akár ez is, a terv bejött).

Rövid politikai nyilatkozatában a háromszéki honatya megismételte, ami az elmúlt három és fél évtized alatt többször elhangzott Románia parlamentjében, jelesül, hogy

az önrendelkezés egy jogi keret, amely garantálja/garantálná a teljes és tényleges egyenlőséget Székelyföld minden állampolgára számára.

És persze példaként, a székelyföldi autonómiamozgalom egyik modelljeként tett említést Dél-Tirol autonóm tartományról, amely teljesen természetesen működhet a nyugat-európai Olaszországban, ám 1500 kilométerrel keletebbre, Romániában hallani sem akarnak róla, pedig hát ez az ország is Európai Unió tagja. „(…) Románia messze van az európai értékektől – vagy akár azt is mondhatjuk, hogy Románia Európa szégyene” – vonta le a sommás következtetést Kulcsár-Terza, felszólalására pedig érkeztek is a menetrendszerű reakciók. A szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói közvetlenül magyar képviselőtársuk beszéde közben cirkuszoltak, felbőszülten lobogtatva a Románia „egységes, feloszthatatlan, szuverén és nemzetállami” mivoltát bizonygató alkotmányt. A Székelyfölddel és az autonómiával szembeni gyűlöletbeszédek csimborasszója volt az ellenzéki alakulat egyik nóném képviselőjének a közösségi oldalon posztolt kifakadása, miszerint „senkinek nem áll jogában beszélni az autonómiáról vagy megkérdőjelezni Románia egységét.” Azaz fogjuk csak be a szánkat, és ki se merjük ejteni azt a szót, hogy autonómia.

Itt tartunk tehát 35 évvel a romániai rendszerváltás után az önrendelkezés ügyében.

Azzal a különbséggel, hogy miközben a szélsőségesen nacionalista román tábortól továbbra is megkapjuk: távozzunk az országból, ha nem tetszik, hogy nem kapunk autonómiát, a mainstream román pártok már csak legyintenek, ha szóba kerül a kérdés. Sokatmondó, hogy a székelyföldi őrtűzgyújtás vagy Kulcsár-Terza felszólalása a kormányzó román alakulatok politikusainak ingerküszöbét el sem érte, a bukaresti sajtóban is csak itt-ott illették „sokkoló, elképesztő” jelzővel a történteket, de itt is jobbára azt, hogy a magyar politikus „Európa szégyenének” titulálta Romániát. (Ami, köztünk szólva, meglehetősen kontraproduktív megjegyzés volt, alkalmat szolgáltatva a teljesen elrugaszkodott reakcióknak). A tömbmagyar régió autonómiájának ügyét a román politikai elit továbbra sem kezeli tárgyalási alapként, kimondva-kimondatlanul ugyanúgy viszonyul ehhez a kérdéshez, mint a véleményüknek molinókon, skandálások formájában hangot adó futballszurkolók: „Székelyföld nem létezik”. Hallani sem akarnak róla, mint Nicușor Dan államfő a székely himnuszról az RMDSZ kongresszusán...

Közben viszont az igazság az, hogy nem csak a románok és Románia szégyene, jobban mondva felelőssége az autonómiamozgalom megrekedése.

Az RMDSZ napirendjéről évek óta lekerült a kérdés, aminek oka többnyire a szövetség kormányzati részvételében keresendő, ugyanakkor az alakulat vezetői időről időre elmagyarázzák, hogy a kérdés feszegetése éppen mitől nem időszerű. Három és fél éve történetesen az ukrajnai háború és az ezzel összefüggésbe hozható „fokozott nemzetközi helyzet” szab gátat az autonómia ügye kibontakozásának. Időnként a román parlament napirendjére kerülnek a Székelyföld önrendelkezését, illetve a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútumát, a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó törvénytervezetek, amelyeket azonmód el is utasít a többségi szavazógépezet. Jellemző egyébként, hogy a legutóbbi kísérlet két éve történt, amikor is Kulcsár-Terza és a néppárti Zakariás Zoltán kezdeményezéseit söpörték le az asztalról.

Az SZNT őrtüzekkel, kiáltványokkal, az európai uniós intézmények érzékenyítésével igyekszik napirenden tartani az ügyet, de hát a nemzeti régiók támogatása tárgyában indított európai polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán ismét kiviláglott, hogy az Európai Bizottság ugyanúgy viszonyul a kisebbségi kérdéshez és az autonómiához, mint Bukarest. Elsősorban ezeknek az összetevőknek a hatására jutottunk oda, hogy mára kifulladt az autonómiatörekvés Erdélyben, a Székelyföldön. Az emberek jelentős része közömbösen viszonyul ehhez a kérdéshez, a romániai magyar politikai és társadalmi szervezetek – beleértve az autonómiatanácsokat – között nincs összhang, együttműködés, akcióegység ebben az ügyben. Pedig el kellene dönteni, mit akarunk, célnak, gyakorlatba ültetendő modellnek tekintjük-e az autonómia gyakorlatát, vagy lemondunk róla, mert az idő nem nekünk, romániai magyaroknak dolgozik.

Márpedig ha mi sem tartjuk fontosnak ezt az ügyet, akkor nem csoda, hogy a többség is annak megfelelően viszonyul a kérdéshez: közönnyel, szélsőségesen nacionalista kirohanásokkal, nagy fokú intoleranciával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Balogh Levente

Balogh Levente

Gazságszolgáltatás

Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump cserben hagyja Európát?

Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Bukarest nem Budapest

Elsősorban a román főváros lakosainak szánt, erőteljesen ironikus hangvételű szösszenetben érzékeltette a Bukarest és Budapest közötti különbségeket pár nappal ezelőtt egy félig román, félig magyar aradi értelmiségi.

Balogh Levente

Balogh Levente

Melyik Nicușor Dan és Románia igazi arca?

Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.

Makkay József

Makkay József

Dilettantizmus magas fokon: Parajdtól Dél-Romániáig ugyanaz a forgatókönyv

A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna és Európa drámai békedilemmája

Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.

Hirdetés