VEZÉRCIKK – Az ország minden polgárát – így a parlamenti képviselőket is – megilleti az ártatlanság vélelme. Vagyis mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg jogerős bírósági ítélet nem állapítja meg a bűnösségüket.
2015. március 12., 20:262015. március 12., 20:26
A gond csak az, hogy a képviselők esetében az átlagosnál nehezebb, hogy eljussanak az ügyek a bírósági szakaszba.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke például szerdán immár másodszor lélegezhetett fel megkönynyebbülten, miután a képviselőház ismételten elutasította a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárás jóváhagyására vonatkozó kérését. Az ügyészek befolyással üzérkedéssel gyanúsítják Borbélyt, amit szerintük még évekkel ezelőtt, környezetvédelmi miniszterként követett el.
Kétségtelen, hogy a honatyák eljárása törvényesnek tekinthető, hiszen a képviselők jogállását szabályozó törvény szerint egy korábban miniszteri tisztséget betöltő, jelenleg képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező politikus ellen csak az illető kamara jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.
A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető. Igaz ugyan, hogy a képviselői mentelmi jog a világ számos országában létező intézmény, és megnehezíti, hogy politikai ellenfeleik lépten-nyomon bíróságra citálják a honatyákat – azonban csak a politikai döntésekre vonatkozik. Köztörvényes vádak esetén a törvényhozásnak nem illik az igazságszolgáltatás útjába állni.
Úgy tűnik, eddig tartott a parlamenti nekibuzdulás, amely Klaus Johannis államfővé választása, illetve a nyugati feddések nyomán egy ideig arra sarkallta a honatyákat, hogy futószalagon szavazzák meg a kollégáik elleni bűnvádi eljárásokat.
Persze most a politikai számítások is bejátszanak: a szavazás titkos, és mivel mind a kormányoldalnak, mind az ellenzéknek érdeke, hogy maga mellé állítsa az RMDSZ-t, nem kizárt, hogy Borbély megmentésével tettek gesztust a szövetség felé. Ami némileg olyan, mintha bármely polgár ellen csakis akkor indulhatna bűnvádi eljárás, ha munkahelyi kollégái jóváhagyják azt.
Mivel azonban ez nincs így, a polgárok közötti jogegyenlőség elve sérül. És ez teljesen független attól, mennyire megalapozott vagy sem az ügyészség kérése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!