Balogh Levente
2023. március 17., 11:052023. március 17., 11:05
Függetlenül attól, hogy mi lett a Sepsi OSK és az FCU Craiova közötti, újrajátszott mérkőzés eredménye, egy dolog biztos: a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága a magyarellenes bekiabálások miatt félbeszakított mérkőzés újrajátszatásával legitimálta a magyargyűlölet megnyilvánulásait.
Ismeretes: január végén a játékvezető romániai premierként a 26. percben véget vetett a két csapat közötti mérkőzésnek, miután a craiovai szurkolók többszöri figyelmeztetés után is folytatták a magyarok gyalázását.
Ezt követően a FRF fegyelmi bizottsága nagy nehezen kimondta az egyetlen értelmes döntést: a mérkőzést a szurkolók megnyilvánulásai miatt 3-0 arányban a székelyföldi csapat javára írják.
A craiovaiak fellebbezése nyomán azonban a fellebbviteli testület hajmeresztő „érvek” mentén változtatta meg az alapfokú határozatot: úgy döntött, mivel a szabálykönyvben csak az szerepel, hogy a rasszista bekiabálások esetében kell megszakítani a meccset, idegengyűlölő skandálásokról nincs szó benne, a mérkőzést újra kell játszani. Nincs itt semmi látnivaló, a magyarok ne legyenek már ennyire mimózalelkűek.
Miközben természetesen mi is azt valljuk, hogy ha már sportról van szó, egy mérkőzés eredményének a pályán, lehetőleg fair körülmények között kell eldőlnie, a fellebbviteli testület döntése az előzmények ismeretében egyszerre nevetséges, vérlázító és veszélyes.
A jeles grémium illetékesei szerint ugyanis nem egyenértékű, ha valakik azt kiabálják, hogy Ki a magyarokkal az országból!, mint ha azt skandálnák, hogy Ki a négerekkel az országból!. Csak azért, mert az említett szabályzat nem említ idegengyűlöletet, csupán rasszizmust.
Persze mi is azt a megengedő jogértelmezést támogatjuk, miszerint amit nem tilt tételesen a törvény, azt szabad, de azért az tényleg a tragikomikum határát súrolja, hogy amíg egy jogszabályban vagy egy szervezet alapszabályában nem rögzítik konkrétan, hogy a magyarokat gyalázni és az ország elhagyására „buzdítani” őket csúnya dolog, addig büntetlenül lehessen uszítani a magyar közösség ellen.
Hát, ha ez nem rosszhiszemű jogértelmezés, cinimzmus és diszkrimináció, akkor tényleg nem tudom, mi az.
Persze egyáltalán nem precedens nélküli Romániában.
Sőt egyenesen az igazságszolgáltatás mutatott rá példát, több esetben is. Most csak két nagyváradi incidenst idéznénk fel: amikor a belvárosban, az igazságügyi palotán olyan falragasz jelent meg, amelyen többek között nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felirat volt olvasható, az ügyészség úgy foglalt állást, hogy annak tartalma nem utal arra, hogy az elkövető gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítana valamely csoport ellen.
A másik eset még súlyosabb, hiszen egy román lány magyar zászlót gyújtott fel a belvárosban, amiről videó is készült.
A szakmájához minden bizonnyal kiválóan értő illetékes ügyész szerint ez sem minősült közösség elleni uszításnak, mivel későn történt, és legfeljebb csupán ketten látták.
A logika és a tolerancia ügyészi taláros fárosza azt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, hogy az esetről készült, és a közösségi oldalakra feltöltött videót akár több millióan is láthatták-láthatják azóta is. Persze lehet, hogy számára még ez sem lenne elég, és csak akkor minősítené közösség elleni izgatásnak, ha mondjuk több mint kétmilliárdnyian tekintenék meg. És persze a nézőknek mind románnak kéne lenniük.
Ilyen előzmények után tehát nincs is miért nagyon csodálkozni azon, hogy a labdarúgó-szövetség illetékes testülete felülbírálta a normalitás és a kulturált egymás mellett élés normáinak megfelelő alapfokú ítéletet.
Hiszen ha a jog jeles képviselői már utat mutattak, akkor nem indokolt máshogy dönteni. A végén ugyanis még magyarbérencnek tekintenék őket, aminél Romániában még az anyagyilkosok is elnézőbb elbánást érdemelnek.
A döntés természetesen túlmutat önmagán, hiszen általános üzenetet is hordoz: azt, hogy a magyarok gyalázása, az ellenük való uszítás Romániában teljesen rendjén való.
Azt, hogy bocsánatos bűn, csak azért nem írom le, mert a mérvadó román körök a jelek szerint egyáltalán nem tekintik bűnnek.
Így aztán olyan helyzet állt elő, hogy éppen az a fórum legitimálja a magyarellenességet, amelynek az ilyen megnyilvánulások megelőzése és szankcionálása lenne a feladata.
Ennek az ódiumát az sem csökkenti, hogy a Sepsi OSK az újrajátszott mérkőzésen szép játékkal legyőzte a Craiovát, megmutatva, hogy ha a gyűlöletkeltésben az olténiaiak ultrái is a jobbak, az uszítás elmismásolásában pedig a szövetség illetékesei brillíroztak, a pályán, a fociban – amiről amúgy mellékesen ennek az egésznek igazából szólnia kéne – azért a székelyföldi csapat a profibb, és ezzel bizonyos mértékig elégtételt vett.
Ezzel az erővel a FRF akár azt is elrendelhetné, hogy minden stadionban feszítsenek ki egy „Hajrá, magyargyűlölők!” feliratú molinót.
Sokkal rosszabb már attól sem lenne a helyzet.

Mindvégig jobban akarta a győzelmet a háromszéki együttes. Jól játszott, a szerencsével sem állt hadilábon. Fennállása harmadik play-offjára készülhet.

A Sepsi OSK labdarúgó-csapata kiáll a Craiova elleni, újrajátszandó mérkőzésre, ettől azonban még nem tesz le arról, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon a szurkolói botrány miatt – jelentette ki Diószegi László.
Balogh Levente
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Balogh Levente
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Somogyi Botond
Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.
Balogh Levente
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Rostás Szabolcs
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Balogh Levente
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Rostás Szabolcs
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
szóljon hozzá!