Forrongó Közel-Kelet

A zsidó állam továbbra is rendkívül fontos tényező a közel-keleti térség biztonsága szempontjából, így a gázai hadjárat miatti bírálatok ellenére a Nyugat legerősebb hadseregei teketória nélkül beálltak mögé, és segítettek az iráni támadás semlegesítésében.

Irán ugyan „jogos önvédelemként” próbálta beállítani azt, hogy több mint háromszáz rakétát, illetve drónt indított el Izrael ellen, mondván: az csupán válasz volt arra, hogy vélhetően az izraeli hadsereg ölte meg néhány hete Mohammad Reza Zahedi tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú vezetőjét Damaszkuszban, ez azonban egyedül abban az esetben hihető magyarázat, ha az ember most érkezett a Szöktetés a szerájból című falvédőről, és fogalma sincs arról, mi történt a térségben az elmúlt hónapokban, sőt években.

Irán ugyanis megveszekedett ellensége Izraelnek. A síita vallási fundamentalista teheráni elit ideológiája 1979 óta nagyjából abban merül ki, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak pusztulnia kell, a szélsőséges, fanatikus iráni rezsim befolyását pedig a lehető legnagyobb mértékben ki kell terjeszteni a közel-keleti térségben.

Ennek egyik eszköze a Forradalmi Gárda, amely a térség síita, illetve Izrael-ellenes szunnita arab közösségeinek körében kifejtett aknamunkával, finanszírozással és fegyverekkel próbált az elmúlt években olyan fegyveres erőket létrehozni, amelyek a lehető legnagyobb kárt képesek okozni a zsidó államnak, illetve az Egyesült Államok térségbeli érdekeltségeinek.

A Damaszkuszban levadászott Zahedi többek között a libanoni Hezbollah működtetéséért volt felelős, azon síita szervezetért, amely hosszú évek óta tartja megszállás alatt az ország déli, Izraellel határos részét, és indít időről időre rakétatámadásokat a zsidó állam ellen.

Mivel ahhoz kevés kétség fér, hogy Irán áll a Hamász által Izraelben októberben elkövetett terrortámadás-sorozat mögött, amely kiváltotta a gázai izraeli inváziót, és mivel a Hezbollah azóta is folyamatosan támad izraeli célpontokat a Hamászt segítendő, nem csoda, hogy Izrael kipécézte a neki rengeteget ártó iráni tábornokot.

Akit eddigi tevékenysége alapján nyugodtan nevezhetünk a közel-keleti térségben tomboló terror egyik legfőbb felelősének, vagyis tábornoki rangja ellenére sima terroristának. Ilyen minőségében pedig jogos célpontja volt Izraelnek – még ha hivatalosan nem is ismerték el, hogy az akció mögött Tel-Aviv áll.

Az, hogy Irán mindeddig példátlan módon közvetlen légicsapást intézett Izrael ellen, a jelek szerint annak az eredménye, hogy Teheránban nem értékelték megfelelően a térségben kialakult helyzetet.

Mert igaz ugyan, hogy Telv-Aviv legfőbb szövetségesei, Washington és London, illetve az EU több, zömmel baloldali politikusa keményen bírálta a zsidó államot a gázai megtorló offenzíva palesztin civil áldozatai miatt, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy engednék, hogy meggyengüljenek Izrael pozíciói – és ezzel a saját befolyásuk – a térségben. Főleg nem úgy, hogy ennek nyomán Irán legyen az egyik legfőbb játékos a régióban.

Ráadásul Teheránban az arab országok hozzáállását sem látták megfelelően előre.

Az Irán szerepének esetleges növekedése miatti aggodalom áll amögött, hogy Izrael arab segítséget is kapott: a területe fölött átrepülő iráni rakéták lelövésében Jordánia is aktívan közreműködött.

A jordániai kormány sem rajong ugyan különösebben Izraelért, de a síita teokrata iráni állam befolyásának növekedése sem kívánatos a szunnita arabok szemében. Nem csupán Jordánia vezetői gondolkodnak így – ennek nyomán akár még az is megtörténhet, hogy a gázai történések ellenére az Irán térségbeli fő ellenlábasának számító Szaúd-Arábia vezetői mégiscsak úgy döntenek, hogy Irán ellensúlyozása érdekében fontolóra vegyék az Izraelhez való közeledést.

Persze a régió ma a legnagyobb nemzetközi játékosok geopolitikai játszmáinak egyik központi terepe, Kína is ott ólálkodik, hiszen Irán fontos kőolajszállítója, és Oroszország is az irániak és az Izrael-ellenes fanatikusok egyik legfőbb támogatója, hiszen Moszkva is kiterjesztené a befolyását a régióban, illetve ezzel is sikerül újabb fronton lekötnie az amerikaiakat és általában véve a Nyugatot.

Elsősorban emiatt lenne érdemes az izraeli politikai és katonai vezetőknek alaposan megfontolni, hogy érdemes-e ugyanolyan eszközökkel válaszolni az iráni támadásra, nem a teheráni vezetők üres fenyegetőzése miatt.

A pénteki, alacsony intenzitású dróntámadásra sem biztos, hogy jó ötlet volt – már amennyiben tényleg Izrael áll mögötte, bár üzenetnek, miszerint „Mi is képesek vagyunk az országotok belsejében stratégiai célpontokig eljutni”, azért hatásos lehet.

A közvetlen fegyveres válaszcsapás helyett mindenkinek jobb lenne a higgadtság – ami természetesen nem jelenti azt, hogy Iránnak nem kell megfizetnie a terrortámadásokért.

Izrael atomhatalom – bár ezt hivatalosan sohasem ismerték el a „stratégiai bizonytalanság” fenntartásának jegyében, azért a világon mindenki kész ténynek veszi –, míg Irán jelenleg még nem. (Többek között ezért is született meg a döntés Washington, London és Párizs részéről, hogy az izraeli légvédelemhez csatlakozva ártalmatlanítsák az iráni rakétákat).

Az izraeli hadsereg az egyik legerősebb a térségben, és bár az iráni sem gyenge, azért egy közvetlen összecsapás esetén nem feltétlenül rá fogadnánk.

Az jogos érv, hogy egy ilyen kaliberű közvetlen katonai támadás nem hagyható válasz nélkül Izrael részéről, de azért vannak egyéb eszközök is azon túlmenően, hogy iráni katonai célpontokat támadnak, bár tény, hogy az iráni katonai képességek jelentős csökkentése a világ józanul gondolkodó része számára kedvező fejlemény volna.

De nem csak ezek kerülhetnek célkeresztbe. A rendszer támaszának számító elit hadsereg, a Forradalmi Gárda vezetőinek helyében például ötször is meggondolnánk, hogy külföldre utazzunk, mert az izraeli titkosszolgálat bármikor utolérheti őket, és elintézheti, hogy véletlenül kiessenek egy szálloda ablakából.

(A baráti proxyk területe kapcsán már láttuk, hogy ott inkább az izraeli légierőé lenne a vezető szerep).

Célponttá válhatnak ugyanakkor például az iráni nukleáris létesítmények, mármint azok, amelyek katonai célokat is szolgálhatnak, mint az urándúsítók – nem feltétlenül úgy, hogy fegyverrel semmisítik meg őket, ami súlyos veszélyekkel járna, de néhány jól irányzott kibertámadás is rengeteget árthat.

Arról nem beszélve, hogy a továbbiakban vélhetően nem lesz egy kimondott életbiztosítás iráni atomtudósnak lenni, mert előfordulhat, hogy furcsa módon tömegesen érik majd őket balesetek.

A legfontosabb az lenne, hogy sikerüljön megelőzni a helyzet eszkalálódását annak ellenére, hogy vannak olyan szereplők – mint a már említett Moszkva –, amelyek hasznot remélnek a konfliktus elmélyülésétől.

Az ugyanis bizonyos, hogy a tágabb térség számára – beleértve bennünket is – csakis negatív következményekkel járna.