Egy lemondás anatómiája

A köztársasági elnök nem követett el semmilyen bűncselekményt, nem keveredett korrupciós ügybe, nem sértett alkotmányt, nem viselkedett nyilvánosan a magas tisztséghez méltatlan módon – a saját és az őt tisztségbe juttató politikai oldal hitelessége érdekében mégis a legdrasztikusabb döntés meghozatalára, lemondásra kényszerült a kegyelmi kérvény aláírása miatt.

Amit ráadásul nem is egy pedofília, hanem kényszerítés – egy, a bicskei gyermekotthon igazgatójának bűneit cáfoló nyilatkozat kicsikarása, amit amúgy az érintett, egyébként erdélyi származású volt igazgatóhelyettes azóta is a leghatározottabban cáfol – miatt elítélt egykori pedagógus ügyében tett meg.

Az ügy kirobbantása természetesen már része a negyedik ciklusában is kétharmados felhatalmazással kormányzó jobboldal elleni támadássorozatnak az európai uniós és önkormányzati választásokat is hozó évben, és nyugodtan tekinthető az ellenzéki „kampány” részének.

Mivel a kormánypártok konzervatív mivoltukat azzal is igyekeznek bizonyítani, hogy a gyermekeket érintő szexuális zaklatások ügyében nulla toleranciát tanúsítanak, kézenfekvő volt, hogy az ellenzék és a vele karöltve dolgozó, magukat független oknyomozó újságírónak nevező, de valójában politikailag velejükig elkötelezett aktivisták ebben a témában próbálnak valami lejáratónak szánt témát előásni.

És ez nagyjából sikerült is – annál kevés dolog lehet pusztítóbb, mint ha egy politikai oldal hitelességét az általa vallott egyik legfőbb érték megsértése miatt lehet kikezdeni. Főleg a pedofília témájában.

Ennek tudható be a gyors és kemény döntés is, amely nyomán Novák Katalinnak távoznia kell a Sándor-palotából.

A jobboldal vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök minden bizonnyal döntő szóval bírt a kérdésben, hiszen egy ilyen ügy – amely amúgy nem kampányévben talán nem is vetett volna ekkora hullámokat – „ráégése” a kormányoldalra súlyos veszteségekkel járhat.

Ugyanakkor Novák Katalin személyi integritását is dicséri, hogy nem hímezett-hámozott hosszasan, nem keresett hetekig ürügyeket és kifogásokat – emlékezetes, hogy a végül szintén az akkori köztársasági elnök, Schmitt Pál lemondásához vezető plágiumügy méltatlanul hosszan elhúzódott az egyedüli értelmes döntés meghozataláig –, hanem belátta, hogy minden jó szándéka ellenére olyan hibát követett el, amelynek következményei nem csupán rá nézve károsak, hanem a kormányoldal hitelességét is súlyosan megtépázhatták volna. Így az egyetlen lehetősége a lemondás volt.

Ez a gesztus egyértelműen azt az üzenetet hordozza, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország, a kormányoldal illetékesei vállalják a személyi felelősséget a hibákért.

Ez a jelek szerint zavarba is hozta az ellenzéket, amelynek régi-új prominens alakja, Donáth Anna Momentum-vezér meglehetősen ihlettelenül próbálta a gyorsan rövidre zárt ügyet tovább habosítani azzal, hogy a miniszterelnök közelebbről nem részletezett felelősségét pedzegetve az eredetileg Novák Katalin lemondását és a kegyelmi rendeletet ellenjegyző Varga Judit akkori igazságügyi miniszter közéletből való távozását követelő, immár teljesén okafogyottá vált tüntetések folytatását kérte.

Persze kérdés, hogy a polgárok hogyan értékelik majd az ügyet, azonban a gyors reakció mindenképpen azt az üzenetet hordozza, hogy a felelősséget nem kenik el, mindenkinek szembe kell néznie tettei következményeivel, még a legmagasabb tisztségekben is.

Mindez azonban természetesen csupán sovány vigasz a kormányoldal számára, amely most tizennégy éven belül másodszor kénytelen szembenézni azzal a kényszerrel, hogy egy, a mandátuma vége előtt lemondani kényszerült államfő utódját kell megtalálnia.

A mérce ugyanis igencsak magas: a politikai osztály megfiatalítása és a női egyenjogúság demonstrálása jegyében a köztársasági elnöki tisztségbe került Novák Katalin közel kétéves mandátuma alatt bizonyította, hogy komolyan gondolja a hagyományos, jobboldali és nemzeti értékek képviselete mellett azt, hogy megpróbálja a széthúzás ellenére is megtestesíteni a nemzet egységét, egyben – nemzetközi kapcsolatait kihasználva – amolyan diplomáciai szolgálatot is vállalt a magyar álláspont nemzetközi megismertetése és megértetése érdekében.

Mindeközben azzal is demonstrálta a nemzet egységét, hogy a határon túli magyar nemzetrészekkel nem csupán hivatalos, protokolláris eseményeken tartotta a kapcsolatot, hanem magánemberként is – az erdélyi magyar közösség jogköveteléseit és anyaországával fennálló szoros kapcsolatait mindenkor rossz szemmel néző bukaresti hatóságok legnagyobb bosszúságára.

Nem lesz tehát könnyű az utód megtalálása, főleg a kampány és az ország mozgásterének megőrzése érdekében felvállalt nemzetközi konfliktusok közepette, úgy, hogy a demokratikus pluralizmus, illetve a liberális demokrácia iránti elkötelezettségét és toleranciáját lépten-nyomon hangoztató másik oldal „kényes” ízlése nagy valószínűséggel amúgy sem lesz hajlandó elfogadni, hogy egy, a jobboldal köreiből kikerülő új jelölt kellőképpen méltó, rátermett és hozzáértő, illetve a nemzet egységét is hitelesen megtestesíti.

Ráadásul abban is biztos lehet a befolyásos külföldi, nemzetközi körök szemében is régóta szálkának számító, mert érdekeiket sértő budapesti kormányoldal, hogy a hasonló lejáratási kísérletek a választások közeledtével csak még gyakoribbá válnak.

Ilyen körülmények között, nehezített pályán, komoly ellenszélben, ráadásul a kormányzás felelősségével is szembe nézve kell a választásokra készülnie a magyar jobboldalnak.

Miközben nem csupán bűnöket, de az azoknál súlyosabb hibákat sem szabad elkövetnie.