Bolojan reformcunamija: ígéret vagy illúzió?

A jelenlegi kormány esetében tovább növeli a bizalmatlanságot az a tény, hogy nagyjából ugyanazok a pártok kerültek ismét hatalomra, amelyek már eleve felelősek voltak az államháztartási hiányért, amely Romániát Európa sereghajtói közé sorolta. Most azok próbálják helyrehozni az ország sorsát, akik korábban elrontották. Persze nem Bolojan miniszterelnök a fő hibás – őt egyfajta megmentőként emelték erre a polcra az erdélyi városban végzett sikeres tevékenysége miatt –, de sokak számára dilemma: hogyan hasonlítható össze Nagyvárad, egy város adminisztrációjának irányítása egy egész ország gondjaival. Fogadjuk el, hogy Ilie Bolojanban megvan a jó szándék és a kitartás, de nagy kérdés, hogy az „országmegváltó” kísérlet sikeres lehet-e.

Miközben azon dolgozik, hogy viselje az előző PSD-, PNL-, RMDSZ- és miért ne, USR-kormányok örökségét, úgy gondolja, hogy ekkora terhet vállalva is lehet sikere ugyanazzal a politikai elittel, amely a választási kampányokat megelőző időszakokban és években szórta a pénzt abban a hitben, hogy a nép majd rájuk szavaz.

Ma ennek isszuk meg a levét – csak az a kérdés, hogy az emberek többsége lenyeli-e így a békát?

A Bolojan-kormány legnagyobb gondja, hogy mindent egyszerre akar visszafogni, lefaragni, minden területen spórolni. Pontosabban: nem minden területen, mert a politikai osztály láthatóan mindig megússza a megszorításokat. Példa erre a román törvényhozás 300 fős létszámra tervezett csökkentésének halogatása, amiről népszavazás döntött. Európai viszonylatban Románia lakosságarányosan az egyik legnépesebb törvényhozással rendelkezik: kb. 41 ezer lakos jut egy képviselőre. Ez az arány Magyarországon 50 ezer, Franciaországban 75 ezer, Németországban pedig 130 ezer, de sok más példát lehetne sorolni a politikai túlkiadások kedvezőtlen arányairól. A kormánykoalíció hitelét nagyban javítaná, ha a mostani, 331 képviselőből és 136 szenátorból álló, összesen 467 főt számláló törvényhozást következő mandátumra lecsökkentenék az ígért 300 fős létszámra. Hatalmas összeget lehetne megtakarítani, ha a koalíció át tudná ültetni ezt a törvényjavaslatot, hogy a lakosság is lássa: nemcsak a nyugdíjasok adóztatásával akarják tehermentesíteni az államkasszát, hanem a politikai osztály karcsúsításával is. Felvetődik az is,

Ha megnézzük ennek a hatalmas, túlburjánzott államapparátusnak a költségvetését, azonnal láthatóvá válik, mennyire igaz az a közmondás, miszerint „fejétől büdösödik a hal”.

Amíg nem nyúlnak hozzá ehhez a túlhízott politikai kaszthoz, nehéz lesz elmagyarázni, miért kell iskolákat és osztályokat összevonni, miért tettek útra 15 ezer pedagógust, és miért kell drasztikus létszámleépítés a polgármesteri hivatalokban. Ha a csúcspolitikusok részéről nincs pozitív példa, nem lehet a lakosság részéről szolidaritást kicsikarni. A „fogjuk meg a zongorát és vigyétek” vicc ugyan viccnek jó, de amikor az emberek a valóságban is ezzel szembesülnek, enyhén szólva dühösek lesznek. Nem véletlen, hogy mindenki unja a forgalmi bírságokról szóló rendőrségi híreket, miközben

Vártam, hogy a rendőrség és az ügyészség végre előállítsa az ország adócsalóit, példát statuálva azok számára, akik még mindig úgy vélik: Romániában a közösből való lopás továbbra is bocsánatos bűn – de ez továbbra is a jövő ködébe vész. Ha pedig azért nem történik meg mindez, mert a kormánypárt egy része ebben ellenérdekelt, akkor csak súlyosbítják saját és az ország helyzetét, és újabb alkalommal teszik hiteltelenné a reformláz sikerét.

Végezetül: ne feledkezzünk meg az országot lassan maga alá temető inflációról sem. Miközben a bérek jórészt befagyottak, az emberek keresete napról napra kevesebbet ér. Az „egy év múlva jobb lesz” ígéret egyre kevesebb embert győz meg, ami előrehozott választás esetén könnyen az AUR-hoz taszíthatja a szavazók nagyobb részét.