Fotó: Jakab Mónika
Valamikor a 2000-es évek elején a Krónika szerkesztőségében egy lapindító értekezleten a kultúra rovat képviselője többek közt egy olyan cikket ajánlott a másnapi lapszámba, ami Bethlen Gábor fejedelem buzogányáról szólt. Egy olyan múzeumi tárgyról, amelyet a fejedelem állítólag XIV. Lajos francia királytól kapott ajándékba. A buzogányra talán valami kiállítás kapcsán irányult rá a kolléga figyelme.
2019. október 30., 16:522019. október 30., 16:52
2019. október 30., 17:012019. október 30., 17:01
A lapindító értekezleteken valamennyi rovat képviselője ott ült a főszerkesztő irodájában a hosszú, lekerekített végű asztal körül, az ügyeletes elemezte az aznap megjelent számot és minden rovat jelezte, hogy mit tervez a másnapi számba. Ilyenkor dőlt el nagy vonalakban, hogy kinek mi lesz a feladata aznap, és körvonalazódott, hogy melyek lesznek a másnapi újság húzós témái. Ezek aztán vagy megjelentek vagy nem. Gyakran felülírta az idő a délelőtti terveket. Még a délutáni órákban is készek voltunk felborítani a lapszámot, ha valami fontos, előre nem látott esemény történt.
A sportszerkesztő kolléga azonnal jelezte, hogy az információ hibás. Rögtön mondta, hogy Bethlen Gábor nem volt kortársa XIV. Lajosnak, mert a fejedelem 1629-ben halt meg, és a Napkirály csak kilenc évvel később, 1638-ban született. Hozzátette: legfeljebb XIII. Lajostól kaphatott buzogányt Bethlen, akivel egy időben uralkodott, de ezt sem tartotta valószínűnek. Hiába hivatkozott a kultúra rovat képviselője az erről szóló közleményre, a sportszerkesztő érvei cáfolhatatlanok voltak.
Nem tudom már felidézni, hogy végül született-e cikk Bethlen Gábor buzogányáról, de az a hangulat, az a pezsdítő légkör, amely egy-egy lapindító értekezleten volt érzékelhető, ma is lázba hoz.
Így alakult ki az a szellemiség, amely meghatározta a lapot, és amelyet talán az olvasók is megéreztek. Így alakult ki az a hozzáállás, hogy semmit sem szabad elfogadni, amit készen adnak. A közlemények csak kiindulópontjai lehetnek az újságírói munkának. Ezek tartalmát mindig ellenőrizni kell, össze kell mérni a korábbi tudásunkkal, ki kell egészíteni. Itt tanultuk meg, hogy a sajtótájékoztatókon mindig kérdezni kell. Nem szabad beérni azzal, amit a beszélők közölni akarnak. Mert senki nem ad ki közleményt arról, hogy mennyire elszúrt valamit, nem hív össze sajtótájékoztatót azért, hogy beszámoljon az elpuskázott lehetőségekről.
Megtanultuk, hogy az újság akkor állhat közel az olvasóihoz, ha az ő szemszögükből közelít a világhoz, ha az ő kérdéseikre keresi a választ. És megtanultuk azt is, hogy a véleménycikkekben állást kell foglalni. Nemcsak a kockázat nélkül bírálható távoli, külső dolgokról kell sommás véleményt mondani, hanem a magyar közösségen belüli visszásságokról is. Amikor a Krónika színre lépett,
Igen, megtanultunk. Tudósítótól főszerkesztőig. Mert a Krónika szerkesztősége a lap valamennyi újságírója számára iskola volt. A vezető szerkesztő ugyanúgy tanult a sportrovat vezetőjétől, mint a tudósító a főszerkesztőtől. Nem véletlen, hogy azok a kollégák, akik ideig-óráig ebbe az iskolába jártak, később konkurens országos vagy megyei lapok főszerkesztői lettek.
A Krónika a kételkedés, a vitatkozás, a bátor állásfoglalás szelleméből gyúrta össze Bethlen Gábor buzogányát, és kívánom, hogy lengesse ezt a buzogányt a következő húsz évben is.
Gazda Árpád
A Krónika vezető szerkesztője 1999 és 2008 között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!