VEZÉRCIKK – Azok számára, akik nem kórosan naivak, magától értetődő, hogy a Daes – azaz a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet – elleni harc örve alatt mindegyik külső hatalom a saját stratégiai érdekeit követi a térségben.
2015. november 26., 19:452015. november 26., 19:45
Ennek ellenére az, hogy Törökország lelőtt egy orosz vadászbombázót, olyan súlyosan aránytalan cselekedet, amely nehezíti a dzsihadisták elleni küzdelmet, és tovább mélyíti a Nyugat és Oroszország közötti ellentéteket.
Tény ugyan, hogy az orosz gép megsértette a török légteret, de csupán néhány másodpercről van szó – ennyiért két, egymással nem háborús állapotban lévő ország között még nem szokás a lehető legradikálisabb lépést megtenni. Az ankarai kormány azonban attól tart, hogy az orosz beavatkozás megakadályozhatja saját szíriai terveinek megvalósításában, és mivel több okból is nyeregben érzi magát, tűzparancsot adott. A török kormány számára az elsődleges ok, amiért úgy érzi, szinte bármit megtehet, a néhány hete megtartott választásokon elért győzelem, a széles körű népi, demokratikus felhatalmazás.
A második az, hogy stratégiai fontossággal bír a Nyugat felé irányuló migránsáradat megállításában, ezért zsarolási pozícióba került. Harmadsorban pedig NATO-tagállam – vagyis egy orosz retorzió esetén a szövetség alapdokumentumának 5. cikkelye értelmében az összes NATO-szövetségesnek be kellene avatkozni, annak pedig tudatában voltak, hogy ezt Oroszország nem kockáztatja meg.
A mostani incidens a térségben évszázadok óta tartó orosz–török hatalmi rivalizálás újabb felvonása. Törökország évszázadokig tartotta megszállás alatt a közel-keleti térséget, és most annak ürügyével, hogy rokonait, a határ menti türkméneket védi, megpróbál beavatkozni Szíriában annak érdekében, hogy a számára ellenszenves – a török hegemóniát elfogadni nem akaró, nem szunnita, hanem síita alavita – Aszad elnök megbukjon, és egy Törökországgal szemben barátságos vezetés kerüljön hatalomra.
Oroszországnak viszont Aszad a térségbeli legfőbb szövetségese, aki biztosíthatja a kijutást a Földközi-tengerre, ezért bombázza a Daest és az Aszad-ellenes lázadókat is. Ez azonban az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország számára is elfogadhatatlan, mivel ők is velük, és nem Moszkvával szemben barátságos szíriai vezetést akarnak.
A helyzetet bonyolítja, hogy a török kormány a nagyszámú, önrendelkezést követelő törökországi kurdok szakadár törekvései miatt jobban tart egy, Szíria határ menti részein létrejövő kurd államtól, mint a Daestől. Ezért képes volt a terroristák ellen hatékony szárazföldi offenzívát folytató szíriai kurd erőket bombázni, ami miatt – stratégiai érdekek ide vagy oda – nem lehet eléggé elítélni, hiszen a mi stratégiai érdekünk meg az, hogy a nyugati civilizációt fenyegető dzsihadistákat a lehető legszorosabb határidőn belül felszámolják.
Vagyis most az a helyzet, hogy a nyugati civilizáció katonai szövetségeként működő NATO tagjaként a térségben saját pecsenyéjét sütögető Törökország miatt a világ még kevésbé biztonságos hely lett. Félő ugyanis, hogy tovább odázódik az iszlamista terrorizmus fészkének felszámolása, illetve az ehhez szükséges összefogás.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!