Sokszor szabadságukat is együtt töltötték a krónikások
Fotó: Krónika
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Kisiskolás koromban találkoztam először a Krónika napilappal, amikor egyik napról a másikra reggelente a Bihari Napló mellett ez az újság is megjelent a postaládában.
2022. december 31., 19:092022. december 31., 19:09
Azután csak ez. Furcsa volt, hogy nagyváradiként miért nem a helyi lapra fizetünk elő, de örültem is neki, hiszen a sporthírek – akkor jellemzően csak ez érdekelt – sokkal részletesebben és érdekesebben voltak megírva, mint amihez addig hozzászoktam. Később persze bekötötték az internetet, felfedeztem mindenféle sportoldalt és blogot, így a nyomtatott újságolvasást teljesen mellőztem. A kolozsvári egyetemi évek alatt kerültem ismét kapcsolatba a Krónikával: már az alapképzés első évében megtudtam, hol van a szerkesztőség, a sarki cigiárusnál is láttam olykor a lapot, de még szemináriumi tevékenységek során is előkerült példaként (és fizikailag is) a napilap. Pedig földrajzot végeztem, így egy kicsit konfúz volt a helyzet, hogy mi köze Erdély egyetlen magyar nyelvű napilapjának a lejtőszámításhoz és a lemeztektonikai folyamatokhoz.
Ami megkerülhetetlen volt – és marad is – akkor, amikor hírszolgáltatásról, publicisztikáról vagy éppen szakelemzésekről beszélgetünk Erdélyben magyar nyelven.
Nem titok, hogy mindig is vonzott a média, főként az újságírás világa. Amikor reklámértékesítőként a Krónikához kerültem, egyértelmű célom volt, hogy minél hamarabb szerkesztőségi taggá váljak. Ez végül sosem sikerült – amit visszagondolva oly’ nagyon nem is bánok –, de olykor mégis megadatott a lehetőség, hogy cikkeket írjak a Krónikába. Ez pedig kiemelt helyet fog kapni mindig is az önéletrajzomban, amire legalább olyan büszke leszek, mint bármelyik befejezett iskolámra.
Most utoljára van arra lehetőségem, hogy a Krónika publikálja az írásomat. És sajnos nemcsak az én hobbiból megírt cikkeimet, hanem a vérbeli profikét is. Mindezt emberileg és szakmailag rettentően sajnálom, de gazdaságilag akarva-akaratlan muszáj elfogadnom és megértenem. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Krónika szellemisége nem vész el, már csak azért sem, mert az online változatát szakszerűen építették fel, és már most is erős lábakon áll. Még ha nem is lesz nyomdaillatú, de igazi krónikás marad. Ami egy cseppet az enyém is lesz, mindörökké.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!