VEZÉRCIKK – Nem egészen értjük, mi a baja Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektusnak azzal a magyar és a román nemzetiségű polgárok békés együttélésének kritériumairól szóló kódexszel, amelyet a megyei önkormányzat a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala bevonásával kíván kidolgozni.
2016. november 17., 19:582016. november 17., 19:58
2016. november 17., 19:582016. november 17., 19:58
A kormánymegbízott a megyei közgyűlés elnöke szerint bíróságon támadta meg a kódex kidolgozásáról szóló határozatot, mivel szerinte a megyei önkormányzatnak „nincsenek hatáskörei az etnikumközi együttműködés és a közigazgatás kétnyelvűsége területén”.
A bíróságnak tehát most azt kell eldöntenie, hogy egy megyei közgyűlés tehet-e javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan valósítsák meg a megye területén élő nemzetiségek a minél problémamentesebb egymás mellett élést úgy, hogy mindkét csoport – a kisebbségi és a többségi – számára a legoptimálisabb feltételeket biztosítsák a kulturális és az egyházi tevékenység finanszírozása, valamint az anyanyelvhasználat terén.
A Hargita megyei prefektus most ugyanúgy a probléma, és nem a megoldás része, mint amikor – Kovászna megyei kollégájához hasonlóan – a magyar feliratok és jelképek használata miatt tett panaszt. Ép ésszel nehéz felfogni, miért lenne gond, ha egy megyei önkormányzat tenni akar az etnikai béke érdekében. Főleg akkor, ha a kormány és a parlament semmit sem tesz az ügyben, hiszen sem a kisebbségi törvény, sem a jogos önrendelkezési törekvések ügyében nincs érdemi előrelépés. Sőt a Románia által ratifikált, és így a belső jogrend részévé vált kisebbségvédelmi egyezmények előírásait – például az anyanyelvhasználatra és a kétnyelvű feliratokra vonatkozókat – is figyelmen kívül hagyják. A prefektus ebben a helyzetben a józan ésszel szembemenve, ahelyett hogy üdvözölné a kezdeményezést, ha már a román állam nem hajlandó érdemben tenni a békés együttélés érdekében, inkább gáncsolja azt.
Ez ismét csak jól illusztrálja, mennyire álságos minden, a decentralizációról szóló román mese. A szavak szintjén támogatják, de amikor egy önkormányzat konkrétan tenni akar valamit, azonnal elgáncsolja a központ helyi embere. Márpedig ilyen körülmények között tényleg csak színjáték az egész demokráciásdi, teljesen felesleges szavazás útján önkormányzati testületeket választani, ha azok döntési hatásköreit redukálják arra, milyen utakat kell leaszfaltozni. Ezt ugyanis egyszerű szakhatóságok is el tudják végezni.
A vonatkozó jogszabályok szerint ráadásul a prefektus a mindenkori kormány képviselője. Vagyis a helyzet úgy is értelmezhető: ott tartunk, hogy a helyzet rendezése helyett a román kormány próbálja ellehetetleníteni a magyarok és a románok békés egymás mellett élését.
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
szóljon hozzá!