A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

Most annyiban eltérő a helyzet, hogy a szélsőjobb jelöltjével, George Simionnal szemben, aki semmivel sem jobb, kulturáltabb vagy kevésbé agresszív, mint Vadim volt, Nicușor Dan személyében egy olyan figura áll, akire sokan sok rosszat mondhatnak – azt azonban semmikép sem lehet állítani róla, hogy hasonlóan kártékony és hasonlóan megosztó lenne, mint amilyen Iliescu.

Mert igaz ugyan, hogy a matematikus végzettségű Dan a gyakran doktrinér globalista, hisztérikus, társadalommérnökösködő USR egyik alapítója és elnöke volt, azonban éppen azért hagyta ott a pártot, mert az egyértelműen az ultraliberális álláspont mellett akart állást foglalni a hagyományos családról szóló népszavazáson.

Dan függetlenként indulva kétszer is Bukarest főpolgármesterévé választották – hogy emögött mekkora mértékben áll valós eredmény és mekkorában a függetlenségével, a hagyományos pártokkal és a szélsőjobbal is szembehelyezkedő álláspontja iránti szimpátia, persze jó kérdés, de mindenképp korrektebb, vállalhatóbb figura, mint amilyen 25 évvel ezelőtt Iliescu volt.

Persze ha Dan győz a második fordulóban, akkor is sok bizonytalansággal szembesülünk – nem tudni, mennyire lesz nagy rá az államfői kabát, az ugyanakkor igencsak valószínű, hogy az eddigi koalíciós többséget alkotó pártokból alakulhatna meg az új kormány – vélhetően ugyanis amolyan szélsőjobbellenes egységfront jelleggel a PSD, a PNL és az RMDSZ mellett az USR is helyet kapna benne.

Erre

Ugyanakkor egy ilyen kormány nagyobb mértékben élvezné az üzleti körök és a külföldi partnerek bizalmát, ezért valószínűleg kedvezően reagálnának a megalakulására, és az euró árfolyama is stabilizálódhat, ami nyomán csökkenésnek indulhatnak a hitelkamatok is.

Ha viszont Simion kerül hatalomra, és a három szélsőjobb pártból sikerül összetákolnia egy kormányt, amelyet ráadásul kívülről a PSD is támogatna, az óriási mértékben növelné a bizonytalanságot, hiszen az üzleti szféra kockázatnak tekintené, ami az ország hitelképességének romlásával és az infláció növekedésével járhat.

Láttuk, mi történt, amikor Simion a vártnál nagyobb arányban nyerte meg az első fordulót, ráadásul a koalíció jelöltje nem volt képes bejutni a második körbe –

Eleve kérdéses, hogy a szélsőjobb pártokban megvan-e a képesség egy ilyen válság menedzselésére, és nem inkább azzal lepleznék az inkompetenciájukat, hogy szélsőséges, misztikus-ortodox vétetésű,

Hiszen arról még nem is beszéltünk, milyen politikát próbálhat meg gyakorlatba ültetné a három soviniszta párt, amely a szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu híveinek becsatornázásával elnökké választott Simion jóvoltából kerülhet kenyérbe – hiszen

Ami konkrétan azt jelentené, hogy az ország öles léptekkel, neolegionárius jelszavakat skandálva haladna a szakadék felé.

Nekünk, magyaroknak az egyik legfontosabb szempont ráadásul az, hogy Simion nettó, magyargyűlölő neonáciként viselkedve robbant be a politikába.

Sokan azzal próbálják relativizálni Simion és Georgescu magyarellenességét, hogy igazából az összes román politikus magyarellenes, és ők sem lógnak ki a sorból.

Ebben van igazság – tény, hogy a román kollektív tudatalattiba már az óvodától bekódolt magyarellenes narratíva miatt a magát legliberálisabbnak és legtoleránsabbnak beállító politikus is bármikor kész a legsovinisztább megnyilatkozásokra, ha a magyar jogkövetelések kerülnek szóba.

Sőt ebből kovácsolt magának politikai tőkét, ezáltal vált még a korábbinál is ismertebbé, hogy ennek nyomán az országos politikába belépve most az államfői tisztség megszerzésének küszöbére érkezzen.

„Magyarbarátságát” jól illusztrálja, hogy

egzisztenciáját ugyanis gyakorlatilag arra alapozta, hogy életvitelszerűen indított támadásokat a magyar anyanyelv- és jelképhasználat ellen.

Most ugyan Simion az első forduló után tapasztalt gazdasági megrázkódtatásokat látva kommunikációs, PR-okokból próbál mérsékeltnek tűnni, sőt Orbán Viktor magyar miniszterelnök szuverenista politikájára ráakaszkodva a magyarok barátjaként szeretné eladni magát – ez azonban mind csupán póz.

Szögezzeük le sokadjára is:

Ezért magyarként Simionra szavazni olyan, mintha valakinek égne a háza, de a tűzoltók kihívása helyett inkább egy palack benzint dobna a lángok közé.

(Ami a magyar kormányfő kijelentéseit illeti, a magyar kormánynak mindenképpen beszélő viszonyban kell lennie a következő román elnökkel és kormánnyal, bárki legyen az és bármilyen színezetű – ez a több mint egymillió Romániában élő magyar érdeke is. De Simion nem egy Fico vagy egy Vucsics, akikkel a korábbi feszült viszony ellenére valahogy mégiscsak lehet barátkozni – az AUR elnöke mögött olyan erők állnak, olyan mozgalom és olyan emberek, amelyek és akik a mindenféle európéerré kozmetikázási kísérletek ellenére nemigen tekinthetők potenciálisan a barátainknak, hiába fogadta be őket az ECR európai parlamenti frakciója).

Persze Nicușor Dan sem az ideális választás, és hiába tartják számon liberálisként, ő maga is igazolta a román liberális politikusok magyar ügyekhez való viszonyulásáról szóló megállapításunkat, amikor egy televíziós vitában képes volt kijelenteni, hogy nem támogatja a magyar autonómia jelképeinek (értsd: például a székely zászló) nyilvános használatát.

Ez nem teszi szimpatikusabbá, azonban

Aki ráadásul annak a követelménynek is megfelel, hogy nem a régi establishment, nem a fősodratú pártok embere, így mégiscsak elhozhatja azt a változást, amelyre a régi pártokból okkal kiábrándult emberek vágynak.

Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a változás nem öncél, annak pozitív irányúnak kell lennie, mindannyiunk életét, biztonságát, gazdasági helyzetét javítania kell.

Azt viszont nehéz lenne pozitívumnak tekinteni, ha az olyannyira óhajtott változás jegyében lehetőség nyílna például arra, hogy egy Georgescu-kormányban Dan Tanasă legyen a kisebbségi ügyekért felelős illetékes.