• Vélemény

Most jól megmutatták az összes magyargyűlölő, soviniszta románnak.

Egyre inkább úgy tűnik: a román hatalmi körök úgy értékelik, elérkezett az idő, hogy megpróbálják „megrendszabályozni” a Romániában élő őshonos magyar közösséget.

Kezd összeállni a kép: egyre inkább úgy fest, a román hatalomnak fogytán a türelme, és azzal kacérkodik, hogy a passzív elnyomó szerep helyett inkább felbujtóként lépjen fel.

A korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott – nem utolsósorban a gyulafehérvári érsekség hatáskörébe tartozó – javak ügyében. 

Tavaszi nagytakarítás táján óhatatlanul a hasonlatok is ekörül a téma körül forognak.

Huszonöt évvel a szovjet blokk összeomlását követően ismét egyre gyakoribbá válik a hidegháborús időszakot idéző retorika a nyugati, illetve a moszkvai illetékesek részéről.

Az embertársaink iránti szolidaritás alapvető, egyúttal szép humánus tulajdonság.

Ahogy egyre kevesebbszer hallani a valamikori vasfüggöny innenső részein az átkos örökségekre utaló el- és áthárító takarózást, annál inkább látható, hogy mindez nem egyszerű sumákolás volt.

Ha minden jól megy, Sepsiszentgyörgy lehet a világ közepe. Na jó, nem a világé, csak Romániáé. 

Az utóbbi hetek fejleményei alapján úgy tűnik, Bukarest igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy Magyarországot lejárassa.

Fájdalmas, milyen mértékben megoszlanak az álláspontok huszonöt év elteltével is Marosvásárhely fekete márciusa ügyében.

„Mindegyikünkben lakozik egy dák! Gyere, hogy együtt szurkoljunk Románia női kézilabda-válogatottjának” – hirdetik a Kárpátok Trófeája nevű kolozsvári torna plakátjai. 

Keserű szájízzel, megütközve vonják kérdőre RMDSZ-es titsztségviselők a közösségi oldalakon azokat, akik kifütyülték Kelemen Hunort a március 15-ei sepsiszentgyörgyi megemlékezésen.

Nem és nem, képtelenek leszokni arról, hogy ne nézzenek mindenkit félkegyelműnek.

Romániát igazságtalanság lenne azzal vádolni, hogy következmények nélküli ország. Számos magas rangú politikusra, ha megkésve is, de lesújtott az igazságszolgáltatás haragja.

Úgy tűnik, a jogtiprások, a romániai magyar közösség kéréseinek folyamatos elutasítása sem volt elég ahhoz, hogy közös frontra állítsa az erdélyi magyar politikai alakulatokat.

Időnként választottjainknak, ha épp nincs jobb dolguk, vagy netán nagyon is volna, csak a kedv hiányzik hozzá, nekibuzdulnak, és számolgatni kezdik napjainkat.

Végveszélybe került a spanyol államiság. A hispánok immár maradék nemzeti önbecsülésüket is feladták, és meghajoltak az állam összeomlását célzó erők előtt.