Máramaros megye legnépszerűbb látványossága a „mocănița”, azaz az erdei kisvonat
Fotó: Kiss Judit
Nem csalódik az, aki a máramarosi hegyvidéket, Felsővisó híres erdei kisvasútját, az úgynevezett „mocănițát”, a több évszázados, patinás fatemplomokat választja turisztikai célpontul napsütéses őszi időben. A Máramaros megyei kisváros és környéke egykori zsidóságának emlékét kis múzeum őrzi az állomáson, ahonnan Románia utolsó gőzmozdonyos, lassan pöfögő erdei szerelvénye indul a hegyekbe.
2021. november 06., 15:122021. november 06., 15:12
2021. november 06., 15:512021. november 06., 15:51
Sokan mondják, hogy nem érdemes országhatárokon át messzi tájakra utazni ahhoz, hogy lélegzetelállító természeti látványban legyen részünk, hiszen Romániában is szépséges vidékek várják az odautazót. Ezt határozottan beigazolódni érezheti az, aki Máramarost, Felsővisó híres erdei kisvasútját, a több évszázados, patinás fatemplomokat választja célpontul a napsütéses őszi időben.
Közvetlenül a Vasér folyó mellett, magas hegyek közt kanyarog a kisvasút
Fotó: Kiss Judit
a fatemplomok közül pedig többet is érdemes megtekinteni, ilyen például a Felsőkálinfalván (Călinești) található régi istenháza, aminek első írásos említése az 1300-as évekből származik. A környék gyönyörű, ősszel a rozsdabarnától a napsárgáig számos árnyalatban pompáznak a lombhullató erdők borította, helyenként vad szépségű hegyek, a vonulatokon örökzöld fenyők is állnak.
Fotó: Kiss Judit
A sebes sodrású Vasér (Wasser) folyó völgyében vezet meredek hegyoldalak közt a keskeny nyomtávú vonal, amely valóban igazi kuriózumnak számít: működtetői szerint
A vonatot románul „mocănițának” nevezik, a szó keskeny nyomtávú erdei vasutat is jelent.
A sínek, amelyek elbűvölő szépségű, vad tájon vezetnek át, a Vasér-völgyi fakitermelést is szolgálják – a munkálat már a 18. században elkezdődött ezen a tájon.
Fotó: Kiss Judit
A kisvonat a nosztalgiára és szép tájakra fogékony turisták igényeit elégíti ki, felnőtteknek 65 lejbe, nyugdíjasoknak és egyetemistáknak 55, iskolásoknak 45 lejbe kerül az összesen öt órát tartó utazás, és természetesen interneten keresztül is lehet jegyet váltani. Reggel 9 órakor indul a szerelvény a felsővisói állomásról,
egy órán át pihen a végmegállóhelyen, majd szintén kétórányi lassú pöfögéssel ér vissza Felsővisóra. Amikor nem a turistákkal közlekedő, gőzmozdony vontatta, mindössze 15 kilométer/órás sebességgel haladó szerelvény foglalja el a sínpárt, akkor fát szállító kocsik haladnak a síneken.
Fotó: Kiss Judit
A Vasér-völgyi vonalat 1932-ben kezdték építeni, a mostani járat a CFF (erdei vasutak) hálózathoz tartozik. Az 1980-as években még 15 erdei vonal működött az országban, összesen több mint 1000 kilométeren. A Vasér-völgyi kisvasút 2004 óta svájci támogatóknak köszönhetően szolgál az erdőgazdasági mellett turisztikai célt is.
A gőzmozdony füstje, párája és a jellegzetes sípolás egyfajta nosztalgikus időutazássá teszi a lassú vonatozást, amelyet a gyerekek is elbűvölőnek találnak. A vagonokban fából készült padokon, asztaloknál lehet helyet foglalni, és az utasok a hideg időben sem fáznak, ugyanis préselt tüzelőanyaggal, úgynevezett brikettel fűtött kályhák biztosítják a meleget a csípős hegyi hidegben.
Fotó: Kiss Judit
A kocsikat így a fafűtés illata lengi be, míg a hat-hét vagonos szerelvény lassan kapaszkodik fölfelé. A sebesen száguldó autókhoz, vonatokhoz, buszokhoz szokott mai ember lassúnak érzékelheti a kisvonatozást, a gőzmozdony ugyanis csak annyira „száguld”, mint mondjuk egy lovasszekér. De épp emiatt varázslatos az utazás, amelynek szépségét némiképp ronthatja, hogy míg a szerelvény nem hagyja el a lakott területet, a felsővisói szétszórt házakat, addig bizony fel-felbukkan a folyó mentén az eldobált szemét.
Felsővisó és vidéke, akárcsak Máramaros, igazi „multikulturális” táj volt valaha: nemcsak románok, magyarok, ukránok éltek itt együtt, de a Szepességből (a mai Szlovákia és Lengyelország területéről) a 18. században ideérkezett német ajkú cipszerek és tekintélyes számú zsidó lakosság is. Utóbbi népcsoportnak állít emléket az a kis múzeum, amely a kisvasút indulási pontján, az állomáson található kávézóból nyílik. Az épület egyébként az utolsó megmaradt hagyományos zsidó faház Felsővisón.
Fotó: Kiss Judit
A városból eltűntek a zsidók, a legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a 15 ezres lakosság 85 százaléka románnak, 4 százaléka németnek és kevesebb mint 3 százaléka magyarnak vallotta magát.
A helyi zsidó közösség a századfordulón már a lakosság harmadát jelentette, mely létszámában növekedett. 1941-ben a hitközség tagjaiból 3804 ember vallotta magát jiddis anyanyelvűnek, Felsővisón héber betűs nyomda is működött. A felsővisói hitközség az ortodoxia erős bástyáját alkotta, négy nagyobb zsinagóga volt a városban. 1944-ben a leordinai székhelyű tábori csendőrség az itt fölállított gettóba gyűjtötte össze a környékbeli települések zsidó lakosságát, összesen 17 ezer főt. Több transzporttal, Kassán keresztül deportálták őket Auschwitzba. 1947-ben hétszáz zsidó túlélőt számláltak össze Felsővisóban, de az 1960-as évek elejéig többségük Izraelben telepedett le. Ma ez a kis múzeum eleveníti fel a helyi zsidóság emlékét archív fotókkal, román, angol és jiddis nyelvű ismertetővel, tórával, hanukakor használt gyertyatartóval, régi rabbik arcképével, menórával, családfákkal.
Fotó: Kiss Judit
A kiállítást sokan megtekintik az erdei kisvasút turistái közül, így talán nem merül teljesen feledésbe az egykori zsidóság emléke.
Fotó: Kiss Judit
Fotó: Kiss Judit
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás